vissza a főoldalra

 2015.02.06. 

Szükség van egymás iránti gesztusokra – Magyar–román vitafórum volt Sepsiszentgyörgyön

Mintegy félszáz résztvevő előtt zajlott a Vox Populi magyar–román vitafórum első rendezvénye hétfő este a sepsiszentgyögyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében, ami azt bizonyítja: élénk az érdeklődés a párbeszéd iránt, nem igaz, hogy nem szeretné megismerni egymást a magyar és a román közösség.

 A meghívottak – Sánta Imre bikfalvi református lelkész és Daniel Şanta, a magyar–román közeledést is zászlajára tűző civil szervezet, a Közösségért Egyesület elnöke – szókimondó, de mindvégig civilizált, udvarias vitát folytattak, bizonyítva: lehetséges az őszinte, értelmes, érvekre alapozott párbeszéd. Még akkor is, ha éppen az a téma, hogy miért nem lehet a magyarok számára ünnep december elseje.

 Együtt vagy külön

 A Vox Populi vitafórum első estéjén Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár házigazdaként magyarul és románul köszöntötte a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében megjelent több mint ötven érdeklődőt – magyarok és románok egyaránt jelen voltak, számos fiatal vett részt a rendezvényen, de valamennyi korosztály képviseltette magát –, majd arról beszélt, hogy ünnepeinkkel – különösen nemzeti ünnepeinkkel – gondok vannak, eltűnt belőlük az öröm.

 Az ünnepnek olyan alkalomnak kellene lennie, melyen együvé tartozásunkat élhetjük meg, ennek ellenére újabban különbözőségünket hangsúlyozzuk e jeles dátumokon, erről szólnak a szónokok beszédei is.

 Úgy vélte, ha minduntalan csak a múltat akarjuk a jelenbe vetíteni, az olyan lehet, mintha egy autót úgy próbálnánk vezetni, hogy csak a visszapillantó tükörbe nézünk. Lehet-e közösen, örömmel ünnepelni, erős lehet-e a helyi közösség, ha kétfelé húz? – fogalmazta meg kérdéseit felvezető gyanánt a Vox Populi egyik kezdeményezője.

 Magyarként Romániában

 A beszélgetés témáját képező ünnepekről elsőként Sánta Imre bikfalvi református lelkész szólt, miután reményét fejezte ki, hogy az a folyamat, amit a Vox Populi elindíthat, a tények alapján történő értelmes párbeszéd, közelebb vihet egymáshoz és előmozdíthatja a békés együttélést Sepsiszentgyörgyön, de egész Erdélyben is. Sok minden összeköti és sok minden elválasztja a két közösséget, a románt és a magyart, de fontos azonosítani, melyek azok a tényezők, amelyek elválasztanak. Meglátása szerint egyik ilyen tényező a történelmi, a másikat a kulturális és vallási különbözőségek jelentik, végül ide sorolhatjuk az egymás iránti gesztusok hiányát is.

 Az ünnepekről szólva különbséget tett a vallási és a nemzeti ünnepek között. Előbbiről megállapította: a karácsony olyan alkalom, amelyet mindkét közösség ugyanakkor ünnepel, ugyanúgy magáénak érez, a szeretetben ta­lálkozik a két közösség. Húsvétkor viszont már jelentkeznek a különbségek: nem feltétlenül ugyanakkor ünneplik azt, a szokások is elté­rőek. Gyermekkori élményét mesélve mutatott rá, hogy ez nem áthidalhatatlan akadály: locsol­ni készülvén csodálkozva nézte, amint a szomszéd román gyermek egyedül üldögél, meg is kérdezte tőle, nem megy-e ő is öntözni. Rövid tanácskozás után pedig társa csatlakozott hozzá, együtt kopogtattak be a lépcsőházban lakókhoz. Bár a közösség szintjén még nem tartunk itt, de ha megvan az akarat, a nyitottság, mindent lehet. Az pedig örvendetes, hogy tiszteljük egymás egyházi ünnepeit, egymás vallását, és ez jó kiindulási pont – vélekedett.

 A vallási és kulturális különbözőségeknél nehezebb ügyet jelentenek nemzeti ünnepeink, történelmi évfordulóink – mondta Sánta Imre. Utalt Mădălin Guruianu álláspontjára, aki szerint a normalitás jegyében, tiszteletből kellene részt vennünk egymás nemzeti ünnepein, és leszögezte: nem lehet párhuzamot vonni december elseje és március 15-e között. Március 15-én a világszabadság eszméjét hirdették meg, azzal könnyebb lehet azonosulni románként, mint magyarként december elsejével. Decem­ber elsejét legfennebb augusztus 30-ával, a második bécsi döntés időpontjával, Észak-Erdély Magyaror­szág­hoz való visszacsatolásával lehetne párhuzamba állítani – szögezte le, hangsúlyozva: minderről történelmi tények alapján kellene vitatkozni, meg kell ismernünk egymás, de közös történelmünket is.

 Kérdések válasz nélkül

 Miért nem ünnep számunkra, erdélyi magyarok számára december elseje? – Sánta Imre a kérdést annak tükrében vetette fel, hogy mit hozott számunkra közösségként Erdély Romániához csatolása. Gyulafehér­váron kaptunk ígéreteket, amelyeket száz év múltán sem tartottak be – utalt a gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségek autonómiáját taglaló cikkelyeire –, emiatt becsapottnak érezzük magunkat. Igaz ugyan, hogy az anyanyelvhasználat vonatkozásában történt némi haladás, de miért nem lehet a magyar a régió hivatalos nyelve, ha már az Európai Unió egyik hivatalos nyelve? Miért nem lehet államalkotó tényező a másfél milliós romániai magyarság? Adólejeinkből miért nem lehet önálló magyar állami egyetemünk, miért sorvasztják el a magyar nyelvű orvosképzést Maros­vásárhelyen? A magyar diákok miért nem tanulhatják idegen nyelvként a románt, amikor érdekükben áll ez, miért kell már kisdiákként sorozatos kudarcélményekre ítélni őket, hogy végül megutálják azt? – sorjázta kérdéseit, kitérve arra is, hogy miért magyar nyelven tartja előadását, jóllehet kezdetben arra gondolt, gesztusként románul fogja megosztani gondolatait a közönséggel.

 Nem uralja megfelelő mértékben a román nyelvet – ismerte el, hangsúlyozva: ez részben a maga hibája, mert talán nem törekedett kellően, de az oktatási rendszer is okolható ezért. Miként várják el, hogy például egy dálnoki gyermek, aki az iskolán kívül sehol nem találkozik a román nyelvvel, anyanyelvi szintű irodalomelméleti tudással rendelkezzék érettségi idejére? – toldotta meg kérdései sorát.

 S miért van az, hogy a kommunizmus bukása után 25 évvel sincs visszaállítva maradéktalanul a tulajdon, iskolát államosítanak újra, rongynak nevezik szimbólumainkat? Miért szembesülünk minduntalan kettős mércével, hogy például Románia miniszterelnöke pózolhat Moldva zászlajával, a székelyföldi jelképet pedig üldözik? Amíg a román nemzeti ünnepen máshonnan érkezett idegenek üvöltik, hogy kifelé a magyarokkal, az itt születettekkel az országból, addig nem jogos elvárás, hogy együtt ünnepeljünk – szögezte le, utalva az Új Jobboldal december elsejei sepsiszentgyörgyi felvonulásaira. Ha 1918-ban százezer román ember akarata számított, miért nem számít ma a kétszázezer ember akarata, aki a Székely Nemzeti Tanács autonómiareferendumán kifejezte igényét a térség önrendelkezése iránt, miért nem számít a székelyek nagy menetelésén részt vett 150 ezer ember kérése? Ha Skóciában népszavazást írtak ki a függetlenségről, nálunk miért nem veszik figyelembe az itt élők akaratát? – sorjázta tovább a kérdéseket Sánta.

 Hangsúlyozta: gesztusokra volna szükség, hogy az államhatalom figyel igényeinkre, de azok hiányoznak. A közemberek szintjén is szükség van ilyen gesztusokra – ugyancsak személyes élményét megosztva mondta el: gyermekkori román szomszédjával hosszú szünet után találkozva úgy beszélnek, hogy mindenki a másik nyelvén szól, az egymás iránti tisztelet jeleként. Meg kell próbálnunk legalább megérteni egymást, és jó lenne, ha a helyi románság felerősítené, közvetítené a hatalom felé igényünket – a kölcsönösség elve alapján pedig ők is fogalmazzák meg azokat az igényeiket, elvárásaikat, amelyeket fontosnak tartanak, és amelyeket mi, e térségben többségként élő közösségként számukra biztosítani tudunk – zárta szavait Sánta Imre idézve a krisztusi parancsot: szeressétek egymást.

 Román szemmel

 Elméleti síkon közelített az ünnepek témájához Daniel Şanta, a Közösségért Egyesület elnöke, akit korábban Mădălin Guruianu, a vitafórum egyik kezdeményezője olyan civil aktivistaként mutatott be, aki elkötelezett a magyar–román párbeszéd iránt. Azt hangsúlyozta: az állami ünnepek nem állandóak, minden politikai rendszer, minden nemzedék a maga igényei szerint alakítja vagy változtatja azokat, így jelentésük, ideológiai üzenetük is változik, akárcsak, hogy kihez szólnak.

 December elseje és március 15-e kapcsán megjegyezte: szigorúan elméleti értelemben március 15-e nem szól a románoknak, december elseje viszont, román állami ünnep lévén, szólhat a magyarokhoz, elvégre ők is román állampolgárok – érzelmi közösségekről lévén szó azonban érthető és természetes a románok visszafogottsága március 15-én és a magyaroké december elsején. Ezért civilként ők próbálták kiemelni december elsejét a „mítoszok világából”, és köznapi szintre, az öröm dimenziójába helyezni, értékelése szerint alkalomadtán ez sikerült is részben, hiszen például a december elsejei Voltaj-koncert résztvevőinek mintegy 30 százaléka magyar volt. Tudva viszont, hogy azonos pillanatokat a két közösség másként értelmez, felértékelődik a vezetők felelőssége. Az érthető, hogy a magyar közösség nem rajong december elsejéért, de hivatalos, választott vezetőkként az önkormányzati elöljáróknak – polgármesternek, tanácselnöknek – ott lenne a helyük a nemzeti ünnepen, hiszen ők a város, a megye lakosságának egészét képviselik, nem csupán a magyarokét – vélekedett.

 Mădălin Guruianu leszögezte: a Vox Populi kezdeményezőjeként tisztában van azzal, hogy az igazságot nem tárhatják fel, de néhány probléma megoldásához hozzájárulhatnak. Hang­súlyozta: nem liberális politikusként szól, álláspontja nem a Nemzeti Liberális Párté (amelynek sepsiszentgyörgyi szervezetét vezeti), hanem vitakörök mozgatójaként, nyitott civilként tartja fontosnak a párbeszédet.

 Elmondta: ő maga 15 évvel ezelőtt érkezett csak Sepsiszentgyörgyre, amúgy brăilai születésű, Bukarestben járt egyetemre, szerelmi kapcsolat révén került ide és maradt itt. Sepsiszentgyörgyi magyarok és románok nem tudunk közösen építkezni, nem bízunk egymásban, nem értjük egymást, nem ismerjük egymást, és túl ritkán vagyunk kíváncsiak egymásra. Ezen és az utcanevek, szobrok, zászlók problematikáján kellene túllépnünk végre – hangsúlyozta, megjegyezve: maga sem érti például, hogy miért nem lehet Sep­siszentgyörgy törvényesen elfogadott zászla­ját szabadon használni. Felemlítette: decem­ber elseje után két panaszt iktatott a rendőrségen, egyiket az Új Jobboldal ellen sepsiszentgyörgyi randalírozása miatt, másikat a kézdivásárhelyi gyászlobogók miatt.

 Guruianu elítélően szólt a Magyar Polgári Párt által a december elseje előtti napokban kezdeményezett tüntetésről – de hasonlóan viszonyul ahhoz a megmozduláshoz is, amit tudomása szerint március 15-e környékére szerveznének egyes szociáldemokrata politikusok. Nem tartja jónak az óriászászlós felvonulásokat sem – sem a román zászló sepsiszentgyörgyi sétáltatását január 24-én, sem a magyar zászlós felvonulást decemberben –, úgy véli ugyanis, ezek a folyamatok csak felerősítik az ellentéteket. Szerinte a politikusok azért hajszolják bele magukat és másokat a jelképháborúba, mert nincs egyéb tervük, programjuk.

 A jelképek ördögi körét az olyan erények törhetik meg, mint a kíváncsiság, egymás megismerése, a bizalom, a tisztelet, ez vezethet el oda, hogy közösen tudjunk építkezni – mondta Guruianu, s példaként említette: ő maga már évek óta részt vesz a március 15-ei ünnepségeken, de érthető a románság távolmaradása, ha azt vesszük figyelembe, hogy a 12 pont egyike Erdély és Magyarország uniójáról szólt. Beszédét sikeres sepsiszentgyörgyi román–magyar megvalósítások felsorolásával zárta, utalt többek között a Szent György Napokon több éve létrehozott magyar–román ifjúsági sátorra, a Mesés karácsony, a Seri albastre zenei programokra, közös színházi projektekre, vitakörökre, közös kirándulásokra.

 Javaslatok

 Akadozva indultak a kérdések, hozzászólások a hallgatóság részéről – Bíró Zoltán árkosi biogazda a himnuszéneklés miatt kirótt bírságot nehezményezte, de volt olyan javaslat is, hogy Ioan Lăcătuşuékat is el kellene hívni, hiszen ők azok, akik szítják az ellentéteket –, de a vita résztvevői egymás gondolataira is reagáltak. Sánta Imre Guruianu december elseje és március 15-e közötti párhuzama kapcsán fontosnak tartotta pontosítani: 1848-ban, amikor Magyarország és Erdély unióját kérték, Erdély nem volt Románia része, 1918-ban viszont, amikor Erdély Romániához csatolását kérték, Magyarország része volt, ezért sántít az analógia. Daniel Şanta szavaira utalva pedig arra figyelmeztetett: nem mérvadó, hogy a Voltaj koncertjén hány magyar vett részt, hiszen az egy szórakoztató program volt. Ugyan­akkor leszögezte: vagy megismételjük a múlt hibáit, és nem lesz közeledés vagy együttműködve építjük közös jövendőnket.

 Daniel Şanta a kanadai multikulturalitás napját említve példaként azt javasolta: ahhoz, hogy mindkét közösség érdemei előtérbe kerüljenek, kellene egy olyan ünnepnap, amely nem képezné vita tárgyát, és amelyen közösen ünnepelhetnénk.

 Abban mindenki egyetértett, hogy szükség van a párbeszédre, egymás megismerésére, mert az lehet az alapja a bizalomnak, a közös építkezésnek.

Farcádi Botond

Háromszék