vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.06. 

Zvolenský szerint Szlovákiának nincs családpolitikája

Szlovákiában nincs működő családpolitika – jelentette ki beszédében a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek a katolikus egyház képviselőinek e heti találkozóján. Az érsek szerint Szlovákia egyik legnagyobb társadalmi kihívása a demográfiai helyzet. „Sokan nem is tudatosítják ezt, de társadalmunkat az elkövetkező évtizedekben a gyermeklétszám rohamos csökkenése miatt hatalmas kulturális változások várják" – fogalmazott Zvolenský, aki szerint ez a folyamat két eszköz segítségével lassítható.

Az érsek elsősorban a házasság és a teljes család társadalmi jelentőségének megerősítését javasolja, valamint működő családpolitika kialakítását. „Pillanatnyilag megállapítható, hogy Szlovákiának semmilyen családpolitikája sincs" – jelentette ki Zvolenský.

Mint mondta, az előttünk álló családról való népszavazásnak is a családpolitika kialakítását kellene szolgálnia.

Amint azt beszédében a továbbiakban elmondta, a társadalom nem segít az ideális házasság életben tartásában. „Ez a helyzet a katolikus egyház számára nagy kihívás, hogy a házasságról és a teljes családokról ne csak mint ideálról beszéljünk, hanem konkrét segítséget is nyújtsunk a rászoruló családoknak" – fogalmazott Zvolenský, hozzáfűzve, jelenleg is létezik már néhány családsegítő központ.

„A mi feladatunk azonban, hogy segítsük ezek létrehozását mindenütt, ahol szükség van rá, és ahol lehetséges. A szlovák családok ugyanis nemcsak buzdítást várnak az egyházuktól, hanem a segítség és a szolidaritás konkrét megnyilvánulásait is" – mondta a püspöki konferencia elnöke.

 

dé, Felvidék.ma