vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.06. 

Pedagógusok tiltakoztak Belgrádban

Több mint ezer tanügyi dolgozó gyűlt össze Belgrádban azon a tiltakozó megmozduláson, amelyen a pedagógusok a bérek csökkentése ellen emelték fel szavukat.

 A pedagógusok nem tágítanak követeléseiktől és azt állítják van az állami költségvetésben elég pénz követeléseik teljesítéséhez, nyilatkozta a Beta hírügynökségnek Dragan Matijević, a tanügyi dolgozók szakszervezeti uniójának elnöke.

 “Határozottak vagyunk és tudjuk, hogy a költségvetésben van pénz, ez nem nagy pénzről van szó – mintegy 5,5 milliárd dinárról egész évre, s mi visszakapjuk azt, amit elvettek tőlünk”, nyilatkozta Matijević.

 Mint mondta, megbeszélték a találkozót a szakszervezet és az oktatási minisztérium képviselői között, hogy meggyőzzék ez utóbbiakat, “van pénz”.

 A tanügyi dolgozók tiltakozása miatt helyenként fennakadások voltak a szerb főváros közlekedésében.

 

(Beta)