vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.13. 

Jogerősen elutasították a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblát

A kolozsvári táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette n azt a korábbi törvényszéki ítéletet, mely magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a polgármesteri hivatalt.

 A táblabíróság – a honlapján közölt ítélet szerint – úgy értékelte, hogy a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány nem illetékes pereskedni a kolozsvári magyar feliratok ügyében.

 A Kolozs megyei törvényszék 2014. júliusában az alapítvány keresete alapján azt állapította meg, hogy Kolozsváron annak ellenére ki kell tenni a magyar feliratokat, hogy a város magyar lakosságának a számaránya alul marad a törvényben rögzített húsz százalékon.

 A város önkormányzatában koalíciós feszültséget keltett az RMDSZ és a román koalíciós partnerek között, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezett a magyar közösség számára kedvező alapfokú ítélet ellen. Az alapítvány jogi képviselője kolozsvári magyarok ezreinek az aláírását is csatolta a perirathoz, hogy ezzel tanúsítsa, Kolozsvár lakói is igénylik a magyar helységnévtáblákat.

 Emil Boc polgármester korábban az MTI-nek elmondta, az önkormányzati testület hamarosan többnyelvű városkapuk felállításáról hoz határozatot. Hozzátette, 2015-ben, amikor Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa, olyan városkapukat akarnak felállítani, amelyek európai módon jelzik a város multikulturális jellegét.

 A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább egyötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást.

 A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.

A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.

 

erdely.ma