vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.18. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 8.száma!

A tartalomból:

ÁLLAMFÉRFIÚI LÉPTÉK (címoldalon)

Lehet persze fanyalogni. Nem annyira szeretjük az oroszokat, megszállás, kommunizmus és a többi. Csakhogy ma – újra – Oroszország nagyhatalom. Olyan nagyhatalom mellyel szemben csak az Amerikai Egyesült Államok léphetne fel sikerrel. A probléma elsődleges forrása, hogy az Amerikai Egyesült Államok, a szövetségesünk hazánkat eleddig még egyszer sem segítette az orosz fenyegetéssel szemben. Ellenben az elmúlt években – kérdés és egyezség nélkül – idetelepített a szomszédba egy puskaporos hordót, amit hónapok óta megpróbálnak felrobbantani.

 Csurka István: A világliberalizmus összeomlásakor (2.oldal)

Rá kell jönnünk, hogy jobb, üdvösebb nemzeti közösség fegyelmében és óvó-védő ernyője alatt élni, mint egymásra fenekedő, értelmetlenül versengő vad csordákban. Nem vesztünk semmit, ha szép csendesen visszatérünk magyarságunk közösségébe.

A félrenézés és a cinkos összekacsintás kora lejárt. Nem fogadhatom el kedvenc pártomtól, hogy becsapjon, hogy kormányra kerülve széttárja a kezét és közölje velem: nem csinálunk gyökeres rendszerváltást, mert nem engedik. Ez a szovjet korszakban, Kádár János szájából még igaz is lehetett volna, ha ő maga akart volna egyáltalán valamilyen gyökeres változást. De soha nem akart, mindig csak a hatalmát akarta.

 Tóbiás: A feszítő valóság problémái dübörögnek (3.oldal)

Talán a múlt héten már bevallottam, nem rendelkezem a profik tűrőképességével ezért amikor „a feszítő valóság problémái dübörögnek” kezdetű felszólalásába kezdett Tóbiás pártelnök a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján, apró kis szitokszavak kíséretében inkább körülnéztem a Youtube-on, ahol Szanyi Tibort találtam, ő legalább mondott valami értékelhetőt, például, hogy három gyurcsányista, mondom, három gyurcsányista megpuccsolta a baloldalt. Megesik az ilyen a politikában. Volt előzménye a históriának, a kalmár szelleműek ürügyet kerestek az eltávolítására, Szanyi Tibort viszont nem lepte meg a dolog.

 Tovább bővülhetnek a magyar–lengyel gazdasági kapcsolatok

A térség energiabiztonságának fontos része az épülő észak–déli energiafolyosó (4.oldal)

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes: Krakkóban meglátogattam Európa egyik legmodernebb atomfizikai protonterápia központját. Jó lenne uniós támogatással a modern onkológiai terápiát Magyarországon is elérhetővé tenni, ezzel akár a környező országok magyarlakta területeit is el lehetne látni.

 EGYÜTT PÁLINKÁZNAK (4.oldal)

Az ATV Híradó stábja egyperces néma felállással adózott Schweitzer József rabbi emlékének. A Híradó adását ezért egy percre megszakították. Na most ebből a cirkuszból, amit az ATV művelt Schweizer József halálából, mit gondolnak, mi következik? Elmondhatják az ATV-ben, megírhatják a sajtóban hogy a Jobbik népszerűsége már akkorára növekedett, hogy követni sem tudják. Ebben persze benne lesz az üzenet, hogy azért mert a magyarok rasszisták, antiszemiták, fasiszták máskülönben nem támogatnának egy ilyen pártot egymilliónyian. Pedig nem antiszemiták a magyarok, nem is rasszisták, pusztán utálják azt a mérhetetlen erőszakosságot, amely minden ún. zsidó üggyé kreált hírt kísér, és a kétszínűséget, ahogyan ez az „ATV-n átjön”

 A Szovjetunióba hurcoltak emlékéve

200-230 ezer polgári lakost hurcoltak el málenkij robotra (5.oldal)

A kormány – a Kárpát-medencében élők 1944–45-ben kezdődő szovjetunióbeli kényszermunkára történő internálásának 70. évfordulójáról való méltó megemlékezés céljából – a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára: a magyarság, különösen a felnövekvő nemzedék, csak a múlt teljes, alapos ismerete alapján alakíthatja ki egészséges nemzeti identitását.

 Több ponton módosult az útdíjrendszer

Az igazságosság elvét tartottuk fontosnak (6.oldal)

Dr. Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára: a települések útvonalai nem terheltebbek, mint eddig, mert az olcsóbb megyei matrica révén, aki eddig a régi utat használta, most a gyorsforgalmi úton éri el a célját. A januári matricarendszer bevezetése a közös teherviselést is szolgálja. Ugyanakkor lényegi pontosításokat valósított meg a kormány február 1-jével: azok a szakaszok, ahol nincs alternatív útvonal vagy áthaladási lehetőség, ismét ingyenesek lettek.

 Úrhölgy (8.oldal)

Ismét bebizonyosodott, hogy az élet a legmerészebb fantáziát is felülmúlja. Egy héttel ezelőtt a májusban esedékes lengyelországi köztársaságielnök- választásról írtam, részletesen bemutatva a jelölteket, győzelmi esélyeiket. Cikkem végeztével elégedetten hátradőltem, s arra gondoltam: e témát egyelőre maradéktalanul kimerítettem, és majd csak májusban térek rá vissza, ha rendben lezajlott a választás. Ám a politikai forgószínpad eseményei másként döntöttek. Ha múlt hétfőn valaki azt mondta volna nekem, hogy előlép még egy jelölt: egy férfiból nővé operált lény, biztosan nagyot nevettem volna a képtelen poénján. Márpedig pontosan ez történt. Múlt pénteken, azaz február 13-án a Zöld Párt szóvivője hivatalosan bejelentette, hogy Anna Grodzka személyében ők is indítanak egy politikust az elnökválasztáson. Mi több, tizennégy társadalmi szervezet is felsorakozik mögé támogatónak. A liberálisan szalonképes megfogalmazás szerint „transznemű egyén”, aki a szó legszorosabb értelmében úrhölgy, ötvennégy esztendőn keresztül Krzysztof Begowski néven éldegélt e sártekén. (A Krzysztof magyar megfelelője ugyebár Kristóf.) Nős volt, egy fiúgyermeket is nemzett. Hat évvel ezelőtt Bangkokban átoperáltatta magát, és felvette az Anna Grodzka nevet, amely magyarul annyit tesz: Városi Anna. Két esztendővel később – általános meglepetésre – körzetében győzelmet aratott a parlamenti választásokon, a liberális Palikot Mozgalma színeiben.

 Minden idők legnagyobb fejlesztése valósul meg az Országos Mentőszolgálatnál

Legfontosabb célunk, hogy a mentők gyorsabban érjenek ki a betegekhez (9.oldal)

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és PR igazgatója: nemcsak az autók felét cseréljük le, hanem megújítjuk a mentésirányítás országos rendszerét, és újabb állomásokat építünk hazai és uniós forrásból.

 Törvényes és nehéz volt a büntetés-végrehajtás tavalyi munkája

Célunk, hogy a munkaképes elítéltek mindegyike dolgozzon (12.oldal)

Csóti András vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka: 2015 első negyedévében 600 új férőhelyet adnak át Budapesten, Martonvásáron és Szombathelyen, további két jelentős beruházást terveznek Szirmabesenyőn és Solton. Tavaly az átlagos fogvatartotti létszám 18 204 fő volt, amely ugyan meghaladta az egy évvel korábbit, de a férőhely-bővítési program segítségével a zsúfoltság aránya a 2013-as 143 százalékról 141-re csökkent.

 Csorja Gergely: EGYMÁSRAUTALTSÁG (19.oldal)

Talán kissé visszás, hogy a Magyar Fórumban két hete megjelent írásból indulok ki, de nincs mit tenni, Medveczky Attila kollégám nagyszerű interjúja Rostás Árpáddal elindított egy folyamatot, melyről muszáj beszámolnom. A Kossuth Klubban havi rendszerességgel folyik Szellemi Kerekasztal címen egy beszélgetéssorozat, melynek vendége a múlt héten Rostás Árpád volt. A beszélgetésen részt vett Szűcs Balázs atya is, aki a Remény kis emberei közösségben együtt dolgozik többek között Märle Tamás kollégánkkal a Kárpát-medence nehéz sorsú gyermekeiért. Erről a kivételes munkáról már többször beszámoltunk, de arról kevés szó esett, hogy a Remény kis emberei közösség bizony sok nehéz sorsú cigány gyermekkel is foglalkozik. Így aztán a kerekasztal-beszélgetésből, mely a meghirdetett program szerint az elvándorlásról, a multikulturalizmusról és a cigány–magyar együttélésről szólt, Rostás Árpád és Balázs atya beszélgetése lett. Tegyük hozzá, hogy a közönség legnagyobb örömére, ugyanis cigányokról, a cigányság problémáiról, a cigány– magyar együttélés nehézségeiről és erényeiről ilyen nyílt, ennyire emberközeli és értékes beszélgetést ritkán hallani. A cigányoknak ma elsősorban lehetőséget kell biztosítani. Annak a lehetőségét, hogy minél több Szűcs Balázst engedjenek magukhoz közel, hogy minél több Rostás Árpád tudja nekik elmagyarázni, hogy ha azt akarod, hogy jobb legyen cigánynak lenni, akkor ne uzsorás, tolvaj, vagy verekedő akarj lenni, hanem mondjuk asztalos, üzletkötő, hegedűművész, vállalkozó, vagy éppen igazgató. Mert ha megérted, hogy mit kell csinálni, akkor talán lehetsz is az, ami szeretnél.

 

Keresse a Magyar Fórumot február 19-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már február 18-án szerdán 9 és 11, 15 és 18 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. telén

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.  

Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.