vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.13. 

A Matyóföld szívében

A népművészet autentikus színhelyén

Folyamatos és dinamikus fejlődés jellemezte Mezőkövesdet az elmúlt négy évben. Jelenleg a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztése vette kezdetét. A beruházás egyik legfontosabb eleme az uszoda teljes felújítása, valamint egy új fedett élménypark építése lesz, amely élményelemek mellett egy várhatóan négy csúszdából álló, ún. csúszdaparkot is magában foglal. Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere: a matyó népművészet UNESCO-listára történő felkerülésével őseink kultúráját, munkáját ismerték el. Őrizni kell és továbbadni kultúránk értékeit. Ez több évszázados munka volt eddig is, és lesz ezután is.

 Január 15-én ünnepélyes keretek között aláírták a kivitelezői szerződést, így megkezdődhet a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztése. A munkaterületet már január 22-én átadták. Mi tette indokolttá a strandfürdő fejlesztését?

 – Mezőkövesden immár tíz esztendeje egymást követik a fejlesztések – mihelyt belekezdünk egy beruházásba, már gőzerővel készül az újabb előkészítése. Ugyanez mondható el a Zsóry fürdő 1 milliárd forintos fejlesztéséről. A fürdőfejlesztés újabb ütemének előkészületei 2011-ben kezdődtek meg. Egy évvel később, 2012 októberében nyílt lehetőség A Zsóry fürdő komplex fejlesztése, gyógyászati és új élményelemekkel való bővítése című ÉMOP 2.1.1-es pályázat benyújtására, ami 50%-os támogatottságú. Az 1 milliárd forintot a város 100%-os tulajdonában álló VG Zrt. nyerte el, s ők végzik a beruházást. A fejlesztést az uszoda és az uszoda épületének állaga tette indokolttá. Természetesen, ha ilyen munkába belefogunk, akkor a kor igényeinek megfelelően tovább szeretnénk bővíteni szolgáltatásainkat. Az uszoda mellé fedett élménymedencét – ez kiscsúszdát, pezsgőfürdőt is magába foglal – építünk, hogy a fürdőt kedvezőtlen időjárás esetén is igénybe lehessen venni, így próbáljuk a szezont meghosszabbítani. Ez a beruházás nem csupán az uszoda bővítésére és felújítására korlátozódik, hanem a fürdő teljes területének parkosítását, megújítását, újabb elemek – például szökőkút – elhelyezését, valamint egy szolgáltató épület megvalósítását is jelenti. Tehát az árusító bódékat megszüntetjük, és a szolgáltatásoknak ez az épület ad majd otthont, ami által a fürdő komfortját növeljük. A megújult fürdőterületet szeptemberben adjuk át. S természetesen előkészítjük a további fejlesztéseket. Hiszen a beruházásokkal a gyógyfürdő esetében sem lehet leállni.

 A munkálatok ideje alatt igénybe tudják venni a vendégek a fürdő szolgáltatásait?

 – A beruházás kivitelezése az uszoda kivételével nem érinteni a vendégeket, így a munkálatok ideje alatt is igénybe tudják venni a fürdő szolgáltatásait. Az uszodát a tervek szerint márciusig lehet majd használni, viszont az építkezés megkezdésekor bezárják. A projektben szereplő feladatokat – kivéve az uszoda építése – párhuzamosan végzik majd a kivitelező cég szakemberei. Az uszoda felújítása nem érinti a gyógyászati részleget, ahogyan a parkosítás sem.

 A fejlesztéstől remélhető, hogy több turista keresi fel Mezőkövesdet?

 – Ez volt a beruházást illetően az egyik szándékunk. A látványelemeknek éppen az a céljuk, hogy a Zsóry fürdőben megteremtsük a családbarát szolgáltatásokat. Tehát a felújítást követően a fürdőt télen-nyáron igénybe tudják venni a családok. Reméljük, ezáltal minél több vendég érkezik Mezőkövesdre.

 A költségvetés bevételeiből lemérhető-e, hogy mennyi turista keresi föl évente a várost?

 – Azt tudjuk, hogy az idegenforgalomból, a vendégéjszakák után mennyi bevételünk származik. Szintén ismerjük a Zsóry fürdő bevételét, ahogy azt is, hogy az üzemeltető milyen fizetési kötelezettségnek tesz eleget. Óvatos becslések szerint nyáron, naponta 3500 vendég tartózkodik az üdülőterületen. Tehát az iparűzési adót követően a legjelentősebb az idegenforgalomból származó bevételünk.

 Milyen további beruházásokban gondolkodnak 2015-ben, és a most kezdődő uniós ciklusban?

 – A Zsóry-beruházáson kívül most zajlik a rendelőintézet felújítása 650 millió forintos uniós pénzből. A 100%-os támogatottságú pályázat által felújított épületet májusban adjuk át. Ennyi pénz az egészségügy fejlesztésére még nem érkezett Mezőkövesdre… A rendelőintézetben, a városban és a környékbeli településeken lakó közel 50 ezer ember egészségügyi ellátását végzik. 250 millió forintért műszereket szerzünk be, így olyan szolgáltatásokat tudunk a rendelőintézetben megvalósítani, amelyekre eddig nem volt lehetőség. A felújítást úgy valósítjuk meg, hogy közben a rendelésekben ne legyen fennakadás. Ezenkívül vannak még hosszú távra elképzeléseink. A márciusi testületi ülésre terjesztjük be a következő öt évre szóló gazdaságfejlesztési koncepciónkat, melynek fontos elemeit a választási kampány során már ismertettük. Nemrég kaptam kézhez a városi tanuszoda kivitelezési terveit. Teljesen új idősellátó intézményt szeretnénk felépíteni, és tovább tervezzük infrastrukturális beruházásainkat. Mezőkövesden a belterületi utak 97%-a aszfaltozott, 100%-os a szennyvíz-csatornázottság kiépítése, most a csapadékvíz elvezetését szeretnénk megoldani. Folytatjuk megkezdett fejlesztéseinket. Elkészült a gimnázium udvarán a műanyag borítású multifunkcionális kispálya, a Hadnagy úti Sportcentrumban elkezdődött a két teniszpálya létrehozása, valamint a Mező Ferenc Tagiskolában kialakítjuk a műanyag borítású futópályát. A sporttámogatás lényege, hogy minél egészségesebbek legyenek utódaink. 285 millió forintos pályázatból sikerül a város teljes közvilágítását felújítani – modern LED-es rendszerrel. S közel 50 millió forint értékben az úgynevezett fotovoltaikus (napelemes) rendszer kiépítése a gimnázium és a kollégium, valamint a városi tanuszoda energiaellátást biztosítja. A fotovoltaikus rendszerek a nap energiáját közvetlenül alakítják át elektromos energiává. Ezáltal kevesebbe kerül a város üzemeltetése, és több forrás jut egyéb fejlesztésekre, területekre.

 Mezőkövesd a Matyóföld „szíve”. A matyó népművészet felkerült az UNESCO szellemi világörökség listájára, továbbá a Zsóry és a kijelölt üdülőterület gyógyhely minősítést kapott, emellett elnyerte a város a Befektetőbarát település címet. Milyen eszközökkel tuják megőrizni a matyó hagyományokat?

 – Óriási elismerések ezek, amelyek mögött rengeteg munka van. Készül a megyei területfejlesztési koncepció, s mint említettem, mi is készítjük saját gazdaságfejlesztési koncepciónkat. Ebben kiemelt szerepet kap a matyó népművészet, a matyó hagyomány, s az ehhez kapcsolódó infrastrukturális feladatok megvalósítása. A Hadas városrész apró telkeivel, szabálytalanul kanyargó utcáival, meszelt falú, nádtetős parasztházaival 150-200 év távlatából idézi fel az egykori mezővárosi életformát. Ennek a városrésznek a teljes rekonstrukcióját tervezzük, s ehhez kapcsolódóan olyan közösségi tér létrehozását, ahol rendezvényeket, kirakodóvásárokat lehet szervezni. Iskoláinkban is tanítjuk a matyó népművészetet, s az ehhez kapcsolódó táncoktatást, hogy a fiatal generációnak továbbadjuk őseink hagyományát.

 

Medveczky Attila