vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.13. 

Európa Belvárosa Program

A közterületek megújítása során kicserélik az utcák burkolatát és a környezetet is szépítik

Az Európa Belvárosa Program második elemeként folytatódik a társasházak és a közterületek rekonstrukciója a józsefvárosi Palotanegyedben. A program második ütemének teljes költsége 622 millió forint, melyhez a főváros 318 millió forinttal járul hozzá, az önkormányzat pedig 122 millió forintos támogatást nyújt. A projekt keretében 24 társasház homlokzata és belső udvara újul meg. A felújításokhoz a társasházak tulajdonosai mintegy 182 millió forinttal járulnak hozzá. Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere: a közbiztonság területén az önkormányzat komoly fejlesztéseket hajtott végre. Ezek mindenféleképpen pozitívumok, és az ideköltözők számára ez húzóerő.

 Eddig mi mindent fejlesztettek az Európa Belvárosa Program első elemén belül, s melyek a második ütem prioritásai?

 – Az első ütem alapja az a 2008-as pályázat, melynek realizálása 2010 és 2012 között történt. Mintegy 900 millió forintos uniós forrást nyertünk, melyet az önkormányzat további 760 millió forinttal egészített ki. Közterületek újultak meg; így a Gyulai Pál, Kőfaragó, a Mária, a Horánszky utca és a Gutenberg tér. A megújítás elsősorban a közművek és a burkolat cseréjét jelenti. 2012 nyarán még a Gutenberg téri játszótér is megújult – a projekthez kapcsolódóan, önkormányzati forrásból. Az Európa Belvárosa Program legfontosabb eleme a Horánszky utca 13-as szám alatti Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ, röviden a H13. Az egykor lakóépületként funkcionáló központ olyan inkubációs szolgáltatásokat nyújt a fiataloknak, melyek segítenek talpra állítani vállalkozásaikat. A program keretében indult el a Palotanegyed Fesztivál, amelyet 2010 óta minden év nyarán megrendez az önkormányzat. A rendezvényeket a helyi vállalkozások, civilek, a történelmi egyházak bevonásával szervezi meg az önkormányzat. A fesztivált nagyon kedvelik, hiszen a tematikus rendezvényeken koncertek, egész napos gyerekprogramok, színházi-, bábszínházi- és táncelőadások, kézműves vásár, sör és gasztrozene sétány fogadja a járókelőket. A második ütem helyszíne szintén a Palotanegyed, viszont az egyik különbség a forrásokat érinti, hiszen esetünkben fővárosi pályázatról van szó. A második ütemben is folytatjuk a közterületek megújítását a Bródy Sándor és a Vas utca között, és a Gutenberg tér Rökk Szilárd utcához csatlakozó szakaszán. A pénzek jelentős részét viszont társasházi pályázatra írtuk ki. Így a projekt keretében 24 társasház homlokzata és belső udvara újul meg. A munkálatok költségének a felét a lakók fedezik, a másik felét pedig a Józsefvárosi Önkormányzat állja. Tehát minden egyes „társasházi” forinthoz egy forintot ad az önkormányzat.

 Januártól életbe lépett a kerületben a kommunális adó. Mi ennek a célja?

 – Nem a költségvetési oldal bevételének növekedése céljából vezettük be a kommunális adót, hiszen évi 20-30 millió forintnál nem számíthatunk nagyobb összegre. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan úgy élnek a kerületben, hogy nincsenek ide bejelentve. Mi az adóval arra szeretnénk őket ösztönözni, hogy jelentkezzenek be állandó lakosnak, s ezzel növekedjen a kerület lélekszáma. Ez azért is lényeges, mert számtalan állami támogatás kritériuma az állandó lakosok lélekszáma. A kommunális adó bevezetésének másik pozitív hatása, hogy az üresen, elhanyagoltan álló ingatlanokat a tulajdonosaik újra lakják, így azokat karban tartják, és nem hagyják lepusztulni.

 A Szigony utca és a Práter utca sarkán nagy volumenű építkezés vette kezdetét. Mit terveznek erre a területre?

 – A 25 ezer négyzetméteres területen nagy irodaház épül – a Corvin-sétány befektetője fejleszti a kerületnek ezt a részét. Az irodaházba pedig a tervek szerint kutatásfejlesztéssel foglalkozó cégek dolgoznak a jövőben. A másik komoly projekt, amelynek a kerület helyet ad, a Semmelweis Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködésével létrejövő Bionikai Innovációs Központ.

 A már felsorolt fejlesztéseknek is köszönhető, hogy ugrásszerűen nőtt a kerület lakosainak száma 2014-ben?

 – A beruházások is hozzájárultak ahhoz, hogy a kerületi lakosok száma decemberre elérte a 79 660 főt. Nem csak a már említett fejlesztések zajlottak, zajlanak a kerületben. Megújult a Teleki téri piac, a közel 4 milliárd forintos Magdolna Negyed Program III. üteme hamarosan befejeződik, megkezdődött az Auróra utcai szakrendelő felújítása, s ez a másfél milliárdos beruházás a tervek szerint az év végére megvalósul. Önkormányzati költségből számos közterület újult meg, így a Golgota tér, a Kálvária tér és a Horváth Mihály tér. A Belügyminisztérium pályázatán pedig több mint 200 millió forintot nyertünk a térfigyelő kamerarendszer bővítésére. A közbiztonság szempontjából lényeges, hogy a teljes kerület lefedett lett; mindent látnak a kamerák a Józsefvárosban, a bűnelkövetők esélyei jelentősen csökkennek. A lakosok értékelik a fejlesztések jótékony hatásait, illetve akik úgy döntöttek, hogy a Józsefvárosba költöznek, látják a beruházásokat, s azt tapasztalják, hogy a VIII. a főváros egyik legélhetőbb kerülete.

 Józsefvárosi lakosként tapasztalom, hogy egyre több a rendőr az utcán, s bizonyára ez is hozzájárul a biztonságérzet erősödéséhez.

 – Természetesen. Az állampolgárok mindenkori közbiztonságérzete általában szubjektív, ugyanakkor ezt a szubjektivitást jellemzően a különböző – a közbiztonságérzetet befolyásoló – objektív események és állapotok határozzák meg. Szemmel láthatóan fokozódott a rendőri jelenlét az utcákon. Ezt támasztják alá a kapitányság adatai is. Mind a VIII. kerületi, mind a Fővárosi Rendőrkapitánysággal nagyon jó az önkormányzat együttműködése.

 Hogyan fogadták azt, hogy brit Condé Nast Traveller turisztikai magazin januári számában méltatta Józsefvárost? Hiszen még többekben él az a sztereotípia, hogy a VIII. kerület a bűnözés melegágya, és a házak állaga nem fejlődött az 1960-as évek óta.

 – Nagyon örültünk a cikknek, mert a benne foglaltak is azt bizonyítják, hogy munkánk nem hiábavaló. Évek óta arra törekszünk, hogy az úgynevezett „nyócker-imázs” megszűnjön, s helyébe lépjen a Józsefváros-brand, melyet tudatosan építünk. Turisztikai szempontból ez azért kiemelkedő, mert kerületünk határán áll a Nemzeti Múzeum épülete, és még sok olyan látványossággal büszkélkedhetünk, melyeket számtalan turista látogat.

 

Medveczky Attila