|
2015.02.20.
Miért féltik a demokráciát?
2010 óta a törpe
baloldal nem tud mást kitalálni a kormánnyal szemben, mint hogy
a demokrácia korlátozásával rágalmazza, és ezzel kapcsolatos
koholmányaival próbálja elérni a kabinet megbuktatását. Az
idén januárban alakult Demokratikus Kerekasztal egyenesen célul
tűzte ki, hogy március 15-ig Orbán Viktort félre kell állítani.
De nemcsak Ferge Zsuzsa vagy Gyurcsány Ferenc aggódik a demokrácia
intézményéért, a napokban is lehetett olvasni „orbáni
diktatúráról.”
Kérdés, miért féltik
annyira azt a demokráciát, amit már Arisztotelész is elfajult
államformának nevezett és Churchill is azt tartotta róla, hogy
rossz, csak egyelőre nincs nála jobb? A másik kérdés, ami
bennem felvetődött, hogy milyen hagyományai vannak hazánkban a
demokráciának, valamint mikor és miért tartozott Európa erős
államai közé Magyarország?
Kétségtelen,
hogy hazánk egyik legnagyobb királya, „államférfija” Szent
István (997–1038) volt, aki fejedelemmé választása után
legyőzte vagy behódoltatta a pogány törzsfőket. Saját kezébe
véve az egész országot óriási munkát vitt véghez,
megszervezte a vármegyéket, kialakította a feudális rendszert
és keresztény hitre térítette az ország lakosságát, megerősödve
pedig visszaverte az 1030-as német támadást. Röviden szólva:
megalapította a máig fennálló keresztény Magyarországot.
A trónviszályok
évtizedei után ismét erőskezű uralkodó került a trónra,
Szent László (1077–1095) személyében. Szigorú törvényeivel
véget vetett a pogánykodásnak, megbüntette a tolvajokat és
munkára kényszerítette a kóborlókat. Ez alatt megvédte határainkat
és a Szent Korona országává tette Horvátországot. Politikáját
folytatta unokaöccse, Könyves Kálmán (1095–1116) Dalmácia
meghódítója.
A Bizáncban
nevelkedett III. Béla (1172–1196) korában a Magyar Királyság
Közép-Európa és a Balkán-félsziget ura lett, a király
vagyona az angol és a francia uralkodóéval vetekedett. Óriási
előrelépést jelentett, hogy bevezette a hivatali írásbeliséget,
nem véletlen, hogy első fennmaradt nyelvemlékeink ebből az időből
valók.
II. András hiába
uralkodott harminc évig, gyengekezűsége, az idegen és hazai főurak
hatalmaskodása megpecsételték az ország sorsát, csakúgy,
mint korábban, Orseolo Péter idején.
Majd jött a tatárdúlás,
mikor az ország elveszítette lakosságának ötödét, de IV. Béla
király (1235–1270) megnyerte magának az ország nemességét,
megerősítette hazánk védelmét és kunokat, jászokat, német
telepeseket költöztetett a kipusztult vidékekre. A halálát követő
évtizedekben országrészeket sajátítottak ki egyes nagyurak,
mit sem törődve az állam és a nép érdekeivel. A kiskirályok
hatalmát Károly Róbert (1308–1342) törte meg, aki ismét kezébe
vette az egész Kárpát-medence sorsát. Megadóztatta a külföldi
kereskedőket, fellendítette a nemesfémbányászatot és hazánk
újból Európa legerősebb államai közé tartozott. Fia, Nagy
Lajos (1342–1382) mindezt folytatta, a köznemesség sérelmei,
illetve a parasztok kihasználása miatt egységesítette a jobbágyságot
és a nemességet, valamint hadjáratai folytán a Magyar Királyság
a határain túl fekvő fejedelemségeket is uralta.
Szintén nagy királyaink
között tartjuk számon Luxemburgi Zsigmondot (1387–1437) és
Hunyadi Mátyást (1458–1490), akiknek elődjeikhez hasonlóan a
főúri ligákkal, bárói csoportokkal kellett megküzdeniük, és
hatalmukat letörve emelhették Európa legnagyobbjai közé hazánkat.
Mátyás halálát követően azonban gyengekezű uralkodók jöttek,
a bárók gyarapodtak, az ország elszegényedett. A mohácsi
vereség után pedig egyre nagyobb terület került török kézre,
Szapolyai János király 1540-es halálával évszázadokra a
Habsburg Birodalom része lett a Szent Korona.
Az I. világháború
végére a Monarchia felbomlott és a független Magyarország először
„próbálhatta ki” a demokrácia intézményét. A Károlyi
Mihály fémjelezte időszak azonban csak a szerencsétlenkedésről,
hatalmas országrészek idegen kézre adásáról szólt, végül
a vörös gróf a kommunisták kezére játszotta Magyarországot.
Manapság divatos
az 1920 és 1944 közötti éveket ócsárolni korlátozott
demokratizmusa miatt. Valóban a legtöbb helyen nyílt szavazással
történtek a választások, ám a keresztény-nemzeti erők
vezette bő két évtizedet minden hibájával együtt el kell
ismerni. Egy több évszázad után független és Trianonban
megcsonkított ország gazdaságát talpra állították, külpolitikai
elszigeteltségét leküzdötték, az országban rend volt, és az
embereknek hitet adtak a jövőre nézve. Nemcsak Horthynak köszönhető
ez, talán még jobban a tíz évig miniszterelnök Bethlen Istvánnak.
1944-ben az ország
ismét elveszítette függetlenségét, a rendszerváltozással
azonban újból beköszöntött Magyarországra a demokrácia.
Azt, hogy ennek az első húsz éve mit hozott, mindannyian
tudjuk, a balliberális 12 év tönkrevágta az országot. 5 éve
azonban kétharmados többséggel vezeti az országot a nemzeti
oldal, egy erőskezű miniszterelnökkel és egy kormánypárti államfővel.
Megadóztatták a bankokat és más tetemes vagyonnal rendelkező
vállalatokat, többek között a média mágnásait, továbbá a
magyar földet magyar kézben akarják tartani.
Félreértés ne
essék, nincsenek legitimista szándékaim, de az elmúlt ezer évben
csak nagy hatalommal bíró, hosszú ideig regnáló erőskezű
vezetők idején erősödött meg az ország. Az Orbán-kormány
demokratikus körülmények között érte el, hogy nagy hatalmat
kapjon a néptől és él is vele. Ez nem tetszik a mindenkori törzsfőknek,
kiskirályoknak, báróknak, oligarcháknak, off-shore-lovagoknak,
gyurcsányoknak és sorosoknak. Az általuk áhított demokrácia
pedig nem a nép uralmáról, hanem a harácsolásaikról szólna.
Merle Tamás
|
