vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.20. 

Nemzeti konzultáció indul a megélhetési bevándorlásról

A kormány támogatja a Fidesz frakció kezdeményezését, hogy nemzeti konzultáció induljon a megélhetési és gazdasági bevándorlásról – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Mellbevágóan magas volt az illegális bevándorlók száma az elmúlt másfél hónapban – mondta el Kovács Zoltán. A kormányszóvivő közölte, hogy az elmúlt év végére 42-43 ezer határsértőt, illetve menedékkérőt regisztráltak Magyarországon, ugyanakkor idén – tehát másfél hónap alatt – ez a szám már elérte a tavalyinak több mint a felét: 23 ezernél is többen folyamodtak eddig ilyen kérelemmel a magyar hatóságokhoz.

Mindenki számára világos, hogy Magyarországnak és az Európai Uniónak is foglalkoznia kell a kérdéssel – hangsúlyozta Kovács Zoltán. Mindnyájan abban vagyunk érdekeltek – folytatta –, hogy Magyarország ne legyen célpontja a gazdasági és megélhetési bevándorlásnak, illetve az Európai Unió olyan szabályokat hozzon létre, amellyel elejét lehet majd venni ezeknek az eseményeknek.

 

(kormany.hu)