vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.20. 

Fazekas Sándor komoly lehetőséget lát az együttműködésre a Csuvas és a Mari Köztársasággal

Komoly lehetőséget lát az együttműködésre a Csuvas és a Mari Köztársasággal Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A magyar kormány tagja a moszkvai Prodexpo nemzetközi élelmiszeripari kiállítás megnyitását követően hétfőn előbb a kelet-európai síkságon elterülő Tatár Köztársaságba utazott kíséretével, amelyben állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó magyarországi cégek képviselői is szerepeltek.

A miniszter ezután az Oroszországi Föderációhoz tartozó másik két régióba: a Csuvas Köztársaságba (Csuvasföld), majd a Mari Köztársaságba (Mariföld) látogatott el. Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: Csebokszáriban, Csuvasföld fővárosában Mihail Ignatyev köztársasági elnökkel és Szergej Pavlov mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszterrel folytatott megbeszélést.

 Az állami vezetők a helyi befektetési lehetőségeket felvázolva azt is felvetették, hogy földterületet tudnak bérbe adni például vetőmagtermesztésre. Csuvasföldön a víziszárnyas tenyésztésben, és általában a baromfiágazatban, valamint a szarvasmarha ágazatban való együttműködés iránt is érdeklődtek - hangsúlyozta a miniszter.

 A technológiák, szaporítóanyagok átvételében, valamint a genetikai állomány fejlesztésében való kooperációban, a génmanipulált szervezetektől (GMO) mentes mezőgazdasági termelésben ugyancsak érdekeltek - tette hozzá. Beszámolója szerint a vetőmagvásárlást Csuvasföldön támogatja az állam - emelte ki Fazekas Sándor. Elmondta, hogy a tárgyalások mellett nagyon hasznos volt az Akkond Zrt. nevű világszínvonalú édességgyár meglátogatása.

 Mihail Ignatyev csuvas köztársasági elnök pedig nagy lehetőséget látott abban, hogy az Eger és Csebokszári közötti testvérvárosi kapcsolat révén magyar borüzlet és magyar étterem is nyílhat a Moszkvától 650 kilométerre délkeletre lévő csuvasföldi fővárosban. Mari Köztársaságban a magyar földművelésügyi miniszter Leonyid Markelov januárban kinevezett köztársasági elnökkel és Alexander Jegosin mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszterrel tárgyalt, valamint üzleti fórumon vett részt a küldöttséggel.

 Fazekas Sándor elmondta: "a nyelvrokonaink - 42 százalékban finnugor nyelvű marik lakta - köztársaság elsősorban húsipari termékeiről ismert, amelyek biztos felvevőpiaccal rendelkeznek". Hangsúlyozta, hogy a magyar cégek itt is a húsfeldolgozó ipar fejlesztésébe tudnának bekapcsolódni. A beruházóknak adómentességet, alacsony földbérleti díjakat tudnak biztosítani Mariföldön.

 Befektetőket várnak elsősorban, de közös programokban is látnak lehetőséget az együttműködésre, a köztársaságban a sertéstenyésztési, víziszárnyas-ágazati együttműködés, keltető üzemek telepítése, mezőgazdasági technológia átvétele iránt érdeklődtek, de a magyar édesvízi haltartási módszer és tapasztalatok iránt kifejezett érdeklődést mutattak - tette hozzá.

 A miniszter komoly lehetőségeket lát Mariföldön a magyar mezőgazdasági és az élelmiszeripari gépgyártás előtt. Elmondta, hogy a baromfiágazat erős Mariföldön, ahonnan Indonéziába, és Szaúd-Arábiába is szállítják a baromfihúst. Tájékoztatása szerint létrehoznak egy magyar-mariföldi közös munkacsoportot, hogy kidolgozzák, milyen területeken tudnak együttműködni.

 A finnugor és a türk népeknél is erős a kötődés Magyarország iránt, ráadásul fejlődő, gyorsan növekvő térségről van szó, amellyel komoly lehetőség van a gazdasági együttműködésre, és ennek a természeti adottságok is kedveznek - szögezte le Fazekas Sándor.

 

(MTI)