vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.27. 

Tóbiás: A feszítő valóság problémái dübörögnek

Talán a múlt héten már bevallottam, nem rendelkezem a profik tűrőképességével ezért amikor „a feszítő valóság problémái dübörögnek” kezdetű felszólalásába kezdett Tóbiás pártelnök a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján, apró kis szitokszavak kíséretében inkább körülnéztem a Youtube-on, ahol Szanyi Tibort találtam, ő legalább mondott valami értékelhetőt, például, hogy három gyurcsányista, mondom, három gyurcsányista megpuccsolta a baloldalt. Megesik az ilyen a politikában. Volt eőzménye a históriának, a kalmár szelleműek ürügyet kerestek az eltávolítására, Szanyi Tibort viszont nem lepte meg a dolog. Már a nyári megválasztásakor sokaknak megmondta, hogy legkésőbb az ősszel neki mennek. És őn. Mondá a kettészakított, eredetileg kétfős európai szoci csapat kapitánya, Szanyi Tibor. Akit valóban megpuccsoltak gyurcsányisták, összefogva a szoci listán mögé tett és megválasztott, sok helyen eléggé el nem ítélhető módon, sértegetési szándékkal újhülyeként emlegetett személlyel. A gyurcsányistákról széltében-hosszában mesélik szoci körökben, hogy kalmárszelleműek a végtelenségig, és ezt erősítette meg Szanyi Tibor is épp a minap, Bolgár hüledezése közepette a Klub rádióban, állítván, bizonyítéka van rá, hogy ezek bármit megszavaznak, ha pénzt kapnak érte, a saját zsebüket tömik, megölnék apjukat, anyjukat, azért, hogy telezabálhassák magukat az árvák vacsoráján.

Tervezem, majd egyszer, ha lesz rá idő, megkérdezem, ha így áll közöttük a dolog, mi az a varázslatos kötőanyag, ami egybegyúrja Szanyit és a gyurcsányistákat, mégis választásról választásra? Hiszen most is összeálltak, közösen a veszprémi ultraliberális, sajátos jellemű jelöltet próbálják baloldalinak elsütni. Az, hogy hazudik a jelöltjük, kész tény, papírja van róla. Nem csupán függetlennek hazudja magát, másokat vádol hazugsággal! Ki mint él úgy ítél, áll a közmondásban. A Szanyi-féle leleplezés még pikánsabbá teszi azt a helyzetet, hogy az MSZP és a DK közös jelöltet indít Tapolcán is a következő, áprilisi időközi országgyűlési választáson. Itt egy magát szakszervezetinek nevező vezető állítja a tapolcai polgárok legnagyobb csodálkozására, hogy a kormány megosztó tevékenysége miatt indul együtt az MSZP-t megosztó, sőt megpuccsoló gyurcsá-nyistákkal. Mintha nem éppen most szakítottak volna a Gyurcsány–Bajnai–Kónya–Szigetvári-féle erőszakszervezet képviseői egymással, miután csúnyán megvezették a saját választóikat, mikor azt ígérték nekik, ők lesznek a korszakváltók a parlamentben.

A valóság: egy kanál vízben megfojtanák egymást: Képünk azt a pillanatot ábrázolja, amint Kónya és társa is kilép az elnöknek választott Szigetvári pártjából, Fodor a liberális, a garantáltan egy személyes párt vezetője mutáló hangon igér szép új világot, a szocik meg harakirit hajtanak végre sorozatban.

Egy 2016-os, magyar állam elleni puccsot vizionáló, rablóprivatizátorkodásból felfüvelt, hasadt tudatúnak tűnő közszerepő bírálja a kormányt kánonban Kálmán Olgával az ATV-ben, miközben mellettük ordibál egy se hal, se hús fazon Putyin vértől csöpögő kezéről. Ezt szó nélkül hagyják, Gyurcsány úgy beszél, mintha soha életében egy percet sem közösködött volna az oroszokkal. Putyin elnöktől pedig élesen elhatárolódik, mondván, eddig is csak kényszerű kapcsolatuk volt. Épp annyi, amennyit a külföld követelt tőle! Ekkorát hazudni, azért már több kettőnél.

Ha itt a magukat  a sajtószabadság élharcosának beállító liberális sajtómunkások között legalább a közepesen tisztességes tájékoztatás kritériumának megfeleő személy létezne, akkor megkérdezné, hogy nem sül-e ki a szeme Gyurcsánynak így belehazudni a világ szemébe, mire fel ez a nagy elhatárolódás, mi ez a jellemtelen és sunyi viselkedés. Ráadásul ostoba is, mert még egy gyanús körülmények között diplomát szerző is tudhatná, hogy bármikor szembesíthetik azzal, hogy kormányfőként sok alkalommal találkozott az orosz elnökkel. 2006-ban, Putyin hivatalos magyarországi látogatásakor a családja körében, rózsadombi villájukban ebédeltek, kutyát ajándékozott az orosz elnöknek és barátjának nevezte. Még abban az évben ősszel találkoztak Szocsiban, 2007-ben pedig Moszkvában. 2008 februárjában Gyurcsány a Kremlben írta alá Putyinnal a Déli-Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló megállapodást, majd 2009 tavaszán ugyancsak találkoztak,  amikor Gyurcsány további Déli-Áramlatról szóló szerződéseket írt alá.

Tehát ha lenne ilyen személy, legalább valami magyarázatot kért volna ettől az ordas hazudozótól. Az meg mentségéül felhozhatta volna, lehet az idő fogott ki rajta, nem ura már sem szavainak, még kevésbé cselekedeteinek. Kálmán Olga azonban szinte szó nélkül hagyta, hogy ez a véglény össze-vissza hablatyolva végig bornírt tekintettel nézzen a kamerába, majd mint feketeöves mellébeszélő, a környezetét mélységesen lenézve, a hülye járásával kikacsázzon a kamerák látóteréből.

Mert ha ez a hazug és jellemtelen ember a Politovszkaja-gyilkosság örve alatt akarta volna inszinuálni Putyint, emlékeztetni kellett volna rá: az eset 2006 októberben történt, éppen  barátságuk virágbaborulása idején.

 

czlya