vissza a főoldalra

 2015.02.27. 

Adalékok a Felvidék műveltségi világából a Wesselényiek, Széchyek, Thökölyek, Csákyak korában

Egy barokk tézislap, a megrendelője és a hozzá kapcsolódó személyiségek kapcsán egy történeti körképet kívánok bemutatni, mely egyben a 17. századi magyar műveltségi viszonyoknak, a korabeli hatalmi és művészeti világképnek is tükre. E tükörben olyan, a hazaszeretetet felmutató értékek látszódnak majd, melyek mintaként kellenek, hogy hassanak napjainkban is, mert egy korszak csak annak jegyében értelmezhető, hogy milyen válaszokat ad az adott életviszonyok értelmezése és megoldása irányában, akár az országhatárokon is átnyúló hazaszeretet jegyében. Sikeres emberek életútja tárul itt föl, mely siker nem pusztán az öncél jegyében volt számukra elérendő, hanem ezen túlmenően a hazához való kötődés zsinórmértékén, mely életérzés nagyon is értékelendő a mai kor embere számára. A tézislapok formáját és típusát a jezsuiták alakították ki: e művészi alkotás műfaji jelentősége abban áll, hogy általuk a művészetek révén is képesek voltak azt a világképet közvetíteni, amelyet növendékeikkel elfogadtatni kívántak. Ezzel a képzőművészetet is sikerrel kapcsolták be a nevelés folyamatába. Növendékeik e tézislapokon találkoztak először azzal a jelenséggel, hogy a barokk művészet közvetlenül róluk és nekik szólhat, hogy a műalkotás önmagukra és környezetükre is vonatkoztatható, s hogy a barokk művészet eszközei alkalmasak arra, hogy a világhoz való viszonyukat megjelenítsék és értelmezzék. A 17. században e tézislapok úgy készültek, hogy a diák tanára meghatározta a tézislap témáját, elkészítette annak tartalmi programját, majd többnyire az egyetemi, főiskolai város valamelyik művészével megrajzoltatta a kompozíciót. A 17. századi tézislap, bár sokszorosított grafika volt, mégis egyedi darabnak számított. Ugyanis egyszeri alkalomra, egy adott év meghatározott napjára, egyetlen diák ünnepélyes disputájára készült. Egy olyan korszak ez, amikor a török hódoltság miatt egy három részre szakadt országról beszélünk, és amikor a török hatalom két-három évtizeddel későbbi visszaszorulása a magyar területekről még semmilyen körülmények között nem látszik.

A sokszorosított grafika csúcsteljesítményeit jelentő tézislapok műfaját sokféleképpen meg lehet közelíteni. A 17. század alkotóinak tézislapjai általában nagyméretű papírra vagy textilre alkotott művészeti értéket hordozó alkotások, melyek művészi színvonala eltérő ugyan, de fontos lenyomatok a korszak világának megértését, gondolkodási modelljét illetően. Ismertek ájtatos képek, tézislapok vagy azok nyomán készült festmények, doktori tézislapok, sőt geometriai tankönyv ábráinak élénkítéseként is alkalmaztak tézislapot. A 17. századi tézislapok közül igen sok a török elleni küzdelem propagandáját és Habsburg Lipót dicsőítését szolgálta: a kettő ekkoriban nyilvánvalóan össze is függött. Ezen tézislapokban a török fölötti dicsőséges császárábrázolás egyben azt a magyar rendi elvárást is megfogalmazta az uralkodóval szemben, hogy tegye meg, ami hatalmában áll, szálljon szembe Magyarország királyaként a törökkel.

A magyarországi diákok tézislapjairól önálló feldolgozás még nem készült, de számos tézislapot tett közzé Galavics Géza, aki sokrétű és rendkívül magas színvonalon elemezte a barokk kor magyar vonatkozású tézislapjait. Galavics Géza kutatása mutatott rá arra, hogy „három évszázad hazai képzőművészetének is van egy olyan vonulata, amely ugyanúgy a török veszedelem szorításában született, s amely az egykori irodalommal párhuzamosan a maga sajátos képi nyelvén szólt a török elleni harc szükségességéről”. E tézislapok ugyanazt fejezték ki, mint gróf Zrínyi Miklós harcba hívó kiáltása: „Kössünk kardot az pogány ellen.”.

Egy tanulmányi ciklus lezárását jelentette a vizsga, a disputa: az „embléma” rézmetszetű tézislap volt, ami egy olyan nagyméretű, legtöbbször allegorikus jelentésű rézmetszet volt, amely egy nagyobb tanulmányi időszakot lezáró ünnepélyes disputához kapcsolódott. Ezen voltak olvashatók a vizsga tézisei, a vizsga helyéről, idejéről és a vizsgázó tanáráról szóló információk, valamint egy magas rangú pártfogónak szóló hódoló ajánlás is. Mai értelemben e tézislapok valójában plakátok, emléklapok és az ünnepi dekoráció eszközei is voltak egyszerre. Minden tézislap az adott diáknak a saját maga személyre szabott műalkotás volt: ez kiterjedt a megrendelő diák, annak családja, tanárai, diáktársai, a disputában résztvevők és a tézislap ajánlásával meg Az ifjú Koháry azonban jól érzékelte a tézislap készíttetés társadalmi presztízsnövelő szerepét: leveleinek tanúsága szerint bécsi tanulmányainak egyik legfontosabb problémája az volt, miként tud megfelelni azoknak a társadalmi elvárásoknak, amelyeket a hozzá hasonló előkelő, báró és grófi rangú diáktársai közt magára nézve érvényesnek tartott. Ő is mindenképpen „emblémával”, azaz tézislappal akart disputálni: ennek érdekében anyjával szemben is keresztül vitte akaratát.

Koháryhoz több tézislap is köthető, de az 1666 augusztusában letett vizsgájához tartozó első tézislapja nem maradt fenn: egyébként ennek a költségeit is anyja fizette ki.

A második tézislapja költségeire az ifjú Koháry István 1666 augusztusában 100 aranyat kért: az összeg nagyságát jelzi, hogy a diák Koháry a kívánt 100 arany előkerítésének módjára azt írta Bécsből, hogy „nincs kétségem, hogy két-három holnap alatt az füleki korcsmával ez a pénz meggyünne”. Az ifjú báró közvetlen kapcsolatban állt a királlyal, melyet beleszőtt a fenti augusztusi levelébe, hogy édesanyját meggyőzze e tézislap jelentőségéről: „disputatiom pediglen, minthogy ma egy hete, Istennek hála, elég szerencsésen dob- és trombitaszó alatt végbe ment: nem akaram elmúlatni, hogy Nagyságodnak is emblémámmal is ne kedveskedném, ő Fölségének magam is bevittem s magam is praesentáltam”, és ekkor a király azt mondta, hogy a következő disputatio sikere esetén „egy szép aranylánccal bizonyos dolog, hogy megajándékozna”.

E tézislapot a diák az uralkodónak, I. Lipótnak ajánlotta: Koháry István személyesen mutathatta be tézislapját a császárnak, aki őt aranylánccal tüntette ki, és ekként valójában egy életre „magához láncolta”, királyhűségen tartotta. Ezt az aranyláncot Koháry igen nagy becsben tartotta: 1719-ben, 70 éves korában Máriacellbe látogatott, ahol hálaadó ajándékként adományozta e szent hely részére a fél évszázaddal korábban a tudásával kiérdemelt aranyláncot. Koháry tézislapja kiemelten fontos művészettörténeti és kordokumentum, mivel a Közép-Európában tanuló magyar diákoktól csak mintegy 22 tézislap maradt fenn (ebből 17-et augsburgi rézmetszők készítették el: közöttük tartoztak Bartholomäus Killian és Philipp Killian). Spillenberg János volt e tézislap rajzolója, a rézmetszet elkészítője pedig Bartholomäus Kilian volt, akit e korszak legjelentősebb augsburgi rézmetszőjeként ismerünk. Ifjabb Spillenberg János egyik leánya, Spillenberg Mária Erzsébet 1669-ben született Augsburgban: 1703-ban Augsburgban férjhez ment Killian Jeremiáshoz. Killian Jeremiás 1665. július 22-én született Augsburgban, és itt is halt meg 1730. augusztus 23-án. Killian Fülöp (Augsburg, 1625-93., Augsburg) és Lotter Zsuzsanna fia volt. A tézislapok tekintetében fontos körülmény, hogy a diák feladata volt a rézmetszés és a nyomtatás megszervezése, s a költségeknek a disputáló diák családjára hárítása is. S mert a magyarországi diákok 17. századi tézislapjainak rézlemezre metszését a jezsuiták többnyire az európai sokszorosított grafika egyik központjának számító Augsburgban végeztették (a tézislapok 2/3-át sokszorosította augsburgi művész), ezek a metszetek az európai sokszorosított grafika csúcsteljesítményei közé tartoztak. Spillenberg János (1628–1679) családjának augsburgi adatai tekintetében két körülményt is érdemes fölemlíteni. 1664. július 11-én a Kassáról származó nemes Spillenberg János ugyanis Regensburgban vette feleségül „az erényes szűz” Anna Maria Lidl kisasszonyt, aki nemes Melchior Lidl (Lüdel) augsburgi aranyműves, kereskedő és Veronica Hopfer leánya volt. Erről a Nürnbergi Tartományi Egyházi Levéltárban található, a regensburgi egyházból származó irat tanúskodik. Greschik Viktor az „Alt Leutschau in historischen Einzell-Darstellungen” (Leutschau, 1932.) címet viselő igen terjedelmes, rengeteg adatot tartalmazó kéziratában arról írt, hogy a Spillenberg-családról az augsburgi városi krónikák 1690-ig tartalmaznak adatokat. Ez alapján nem túlzás azt állítani, hogy valójában személyes kapcsolat is fennállhatott ifjabb Spillenberg János és Koháry István báró között. Ezt a feltevésemet tovább valószínűsítik a Koháry- és Wesselényi-, valamint a Spillenberg-nemzetség összetett kapcsolatrendszere.