|
2015.02.27.
Közel a néphez
Még január végén
jelentette be egy sajtótájékoztatón Tóbiás József, hogy a
Magyar Szocialista Párt országjárásba kezd, és ebben az országjárásban
ő maga, azaz a pártelnök is aktívan élen jár majd. A cél
az, fogalmazott Tóbiás, hogy a párt vezetői és tisztségviselői
közel kerüljenek a néphez, és közvetlenül az emberektől értesülhessenek
arról, hol vannak a legnagyobb gondok, min kellene leginkább változtatni.
Meg kell vallanom,
hogy Tóbiás József bejelentése kíváncsivá tett, és azóta
árgus szemekkel nézem a híradásokat, böngészem az
internetet, hogy szépen hangzó céljukat, vagyis a néphez való
közelebb kerülést milyen módon próbálják kivitelezni a
szocialisták. Az eddigi három hét minden előzetes várakozásomat
alulmúlta. Biztosra vettem ugyanis, hogy megpróbálják minél
hitelesebben levetkőzni korábbi politikájuk azon jellemvonásait,
amelyek 2006-ig kormányzati sikerre is esélyes váltópártból
gyengécske középpárttá silányították az MSZP-t. Ennek éppen
az ellenkezője történt meg a néphez való közeledés első
heteiben, mind a bel-, mind pedig a külpolitika szintjén a létező
legrosszabb napjaikat idézik a szocik.
Külpolitikájuk
továbbra is a Nyugat felé való megfelelni vágyáson alapszik,
amelynek persze szerves része saját hazájuk, és a regnáló
magyar kormány lejáratása. Jól példázza ezt az a vállalt törekvés,
amely szerint az MSZP a közeljövőben „diplomáciai offenzívát”
indít annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az
európai demokratikus értékekhez. Nyilván eme offenzíva részeként
hívták meg hazánkba Gianni Pittellát, az Európai Parlament
szociáldemokrata politikusát is. Érdekes és fölöttébb sajátságos
módon Pittella éppen ugyanazokat a kliséket pufogtatta el hazánkról,
valamint az Orbán-kormányról, amelyeket már ötödik éve
szajkóz a hazai ellenzék. Kissé átlátszó a dolog, de ne legyünk
rosszmájúak, még csak ne is feltételezzük, hogy –
tekintettel a közös EU-s frakcióra – mindez az
„internacionalizmus” jegyében történt. Ugyanakkor minden jóindulat
ellenére mégiscsak nehezen hihető, hogy Pittella minden előzetes
„felkészítés” nélkül éppen úgy az információszabadság
és a médiapluralizmus állítólagos hiánya, valamint a
„skizofrén magyar külpolitika” (sic!) miatt „féltse”
hazánkat, mint ahogyan azt a szocialisták és a többi balliberális
pártocska hangadói szokták. Ez a dolog mutat némi hasonlóságot
az elhíresült Tavares-jelentéssel, ahol aztán később kiderült,
hogy a szocialisták nem csekély mennyiségű információt szolgáltattak
annak elkészültéhez. Amúgy, ha én szocialista volnék, mélyen
elgondolkodnék, talán egy cseppet még meg is ijednék a jövőmet
illetően, hiszen akár üzenetértéke is lehet annak, hogy az általam
meghívott olasz szociáldemokrata bizony fontosnak tartotta, hogy
Gyurcsány Ferenccel is megbeszélést folytasson…
Ami a belpolitikát
illeti, ott is sikerült jókora öngólt szerezni. Ritkán fordul
ugyanis elő, hogy egy párt – önépítésre kijelölt évében
– ismét egy olyan eszközhöz nyúljon, amellyel a múltban már
csúful leszerepelt. Ez pedig az éhségmenet, amelyet most –
talán a jobb hangzás végett – a méltóság menetére
kereszteltek át. Még a külsőségek is ugyanazok: rémségesen
kinéző piros széldzsekiben, elöl egy-egy ráérős szocialista
potentáttal, menetel néhány aktivista, akik olykor-olykor megállnak
és rögtönzött sajtótájékoztatókat is tartanak. Tóbiás József
egy miskolci konferencián kijelentette, hogy ez még csak a
kezdet, további éhségmenetek is indulnak. Ha a tavasz valóban
az éhségmenetekről szól majd a szocialistáknál, akkor azért
célszerű volna megfelelő szűrők után előzetesen leszűkíteni
a menetek élére állított vezető szocialista politikusok névsorát,
nehogy – Hérakleitosz több ezer éves igazságát is
meghazudtolva – másodszor is ugyanabba a folyóba lépjenek. Közismert,
hogy a 2013-ban lezajlott éhségmenetek egyik vezéralakja az a
Simon Gábor volt, aki hihetetlenül hangzatos kijelentéseket
tett a borzalmas magyarországi szegénységről, miközben később
kiderült, hogy meghatározhatatlan eredetű százmilliókat
parkoltat különböző külföldi bankszámlákon.
Abban a
tekintetben sem javul a helyzet a szocialisták háza táján,
hogy továbbra is akad náluk egy-két „elszabadult hajóágyú”,
aki érdekes nyilatkozatokkal hívja fel magára a figyelmet. Újabban
Szanyi Tibor megnyilvánulásait érdemes a leginkább nyomon követnie
annak, aki kínjában vagy jókedvében kuncogni akar egy jót. Az
MSZP megmondó embereként is számon tartott Szanyi ezúttal a párt
által is ezerrel támogatott veszprémi képviselőjelölt
baloldaliságát kérdőjelezte meg nagy nyilvánosság előtt.
Szanyi emellett megismételte szűk másfél évvel ezelőtti,
nagy vihart kiváltó Gyurcsány-ellenes kirohanását is. Ebben
csak annyi az érdekes, hogy az MSZP épp most készül lebontani
a diktatórikus orbáni kétharmadot, mégpedig egy
„alkalmatlan” veszprémi jelölttel, valamint a Szanyi által
korábban mentálisan megzakkant bolsi milliárdosnak, most pedig
a baloldal vérét szívó, vadkapitalista kalandornak nevezett
Gyurcsány Ferenccel együtt. Furcsa egy állapot, ha a magát a
baloldal vezető erejének tartó párt egy nem is baloldali jelölttel
akarja legyőzni a nemzeti oldalt, és ebben az amúgy is faramuci
helyzetben egy, a baloldal vérét szívó, mentálisan megzakkant
bolsi milliárdos pártja a legfőbb szövetségese…
Összegezve az
eddigi fejleményeket, a helyzet nem tűnik túl biztatónak. A néphez
közel kerülni szándékozó szocialisták szemlátomást semmit
nem tanultak az elmúlt választások súlyos, megsemmisítő
vereségeiből, valamint annak kiváltó okaiból, és képtelenek
változtatni nemzetellenes beidegződéseiken. A külpolitikában
hazaárulással felérő ármánykodás, a belpolitikában a valódi
mondanivalót teljesen nélkülöző, populista maszlag jellemzi
őket továbbra is, és mindez meg van spékelve egy-két sértett,
különös személyiségű megmondó ember durva megnyilatkozásával.
Ilyen helyzetben
öngyilkos taktika elvegyülni a néppel. Érdemesebb volna inkább
alaposan bezárkózni, hogy minél kevésbé szűrődjön ki a haláltusa
egyre felismerhetőbb moraja…
Kovács Attila
|
