vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.04. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 10.száma!

A tartalomból:

AZ ÖTÖDIK HADOSZLOP (címlapon)

Legújabban túlságosan erős orosz kapcsolatokkal hozzák hírbe Orbánt. Ujjonganak, amikor Amerikából egészen durva stílusban azt követelik, Magyarország szakítson meg minden kapcsolatot az oroszokkal. Azt pedig elhallgatják, hogy ezenközben erőteljesen nő Oroszországban az amerikai import. A krími válság után elrendelt szankciók hatására viszont az európai uniós termékek bevitele visszaesett. Az ezen intézkedésekkel okozott károkról sem számolnak be. Statisztikai jelentések szerint az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, dollárban számított kereskedelmi forgalom 7,5 százalékkal nőtt, az Oroszország és az Európai Unió tagállamai közötti viszont 7,3 százalékkal csökkent. Az amerikai termékek orosz importja 17 milliárd dollárt tett ki, ami 15 százalékos növekedés, tehát az orosz–amerikai kereskedelmi forgalom így 1,9 milliárd dollárral, 7,5 százalékkal nőtt. Eközben az Európai Unió 28 tagállamából származó orosz import 10,1 százalékkal esett vissza. Értéke 109 milliárd dollár volt. Jelentősen, 6 százalékkal csökkent az orosz export is, amely 241,3 milliárd dollárt volt. Ezek eredőjeként a kereskedelmi forgalom 27,6 milliárd dollárral, mintegy 7,3 százalékkal csökkent Oroszország és az EU tagállamai között. Mondhatni a háborús hisztéria paravánjai mögött az orosz–amerikai kereskedelmi kapcsolatok építése zavartalanul folyik. Ám a honi liberális sajtó nem elégszik meg a valóság elhallgatásával, tényszerűen hazudik is, mondván Orbán, és a magyar külpolitika elszigetelődött. Noha az egész világ láthatta, hogy Orbán Budapesten fogadta a német kancellárt, az orosz elnököt, a török kormányfőt, a grúz kormányfőt, találkozott a lengyel külügyminiszterrel, a lengyel és a szerb miniszterelnökkel, az ukrán elnökkel. A liberális tudatipar törvényes rendezésért kiált! Mintha lenne egy médiahatóságunk. Látható, hallható, olvasható, tehát könnyűszerrel bizonyítható, hogy a hazai liberális nyilvánosság nem tölti be azokat a funkciókat, amelyeket egy modern társadalomban be kellene töltenie. Ehelyett az egyes társadalmi csoportok elleni hangulatkeltéssel félrevezeti a közvéleményt. A liberális sajtó tömegkommunikációs eszközein keresztül az információkat szelektálják, késleltetik, megmásítják, az informatív és propagandisztikus elemeket összemossák.

 Csurka István: A bizalmatlanság brókerei (2.oldal)

Kína az első kommunista párt által vezetett világrész, amely kapitalizmust szervezett központi bizottsága köré, mégpedig pompásat. A központi katonai bizottság vigyázza, oltalmazza és aprítja, ha kell a kínai szocializmust és a kínai kapitalizmust. Kínában nemzeti szocializmus van és nemzeti kapitalizmus, a párt hivatalosan még talán a marxizmus talaján áll, ez a marxizmus azonban ma kínaiul annyit jelent, hogy az amerikai életforma – „American way of life” – ide be nem teszi a lábát. Az első elfojtás a Mennyei Béke terén, Teng Hsziao-ping által kétségtelenül kegyetlenül történt, de hát a behatolás sem volt ártatlan, még ha szabadságküzdelemnek volt is álcázva. Lehetett-e ez másképpen? Nem követésre méltóként ajánljuk ezt természetesen, ez teljesen idegen tőlünk, de a felismerés, az idegen behatolásnak megálljt parancsolás, a határozottság lehetne példa. Minden, ami ma van Kínában, ebből a felismerésből lett. Itt nem lesz Amerika. Ebben a kommunistának tetsző párterőben az ősi, eredeti kínai államszervezési szaktudás, történelmi erő és gorombaság nyilatkozik meg. Még sokáig pártnak fogja neveztetni magát a Kínai Kommunista Párt, mert az ország nagy és a szellemi hullámverések lassan érnek el a Nagy Falig.

 Világpolitikai váltás

Obama: Netanjahu nem kínált fel életképes alternatívát (3.oldal)

Az amerikai közvéleményt lassan áthangolják. Izrael politikájának feltétlen támogatása ma már nem evidencia. Az amerikai sajtó fősodrában több vélemény is ekézi Netanjahu szerepét a nemzetközi politikában, és többen nekimennek az eddig érinthetetlen zsidó lobbicsoportnak, az AIPAC-nak is. Bár az amerikai külügy sok mindenben támogatja az izraeli politikát, de már közel sem mindenben. Ma már korántsem egyértelmű, hogy Izrael a Közel-Kelet egyetlen nyugatira hajazó demokráciája, sokkal inkább konfliktusforrásnak látszik a zsidó állam. Ezt tükrözi Obama elnök megnyilvánulása Netanjahu kongresszusi beszéde után: Nem volt „semmi újdonság” Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Iránnal kapcsolatban elmondott kongresszusi beszédében – jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

 Esélyteremtés a közigazgatásban

A pályakezdőket segítjük ösztöndíjprogramjainkkal (4.oldal)

Dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára: A felvett hallgatók tíz hónapig Magyarország, majd három hónapig valamelyik európai uniós ország közigazgatási szervénél szereznek gyakorlatot.

 Az új reformkor hajnalán

A hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokkal kívánunk szövetséget kötni (5.oldal)

Változik a kormány eddigi gyakorlata, miszerint alapvetően nagyvállalatokkal köt stratégiai megállapodásokat. A 2014–2020-as programozási időszakban a hazai kkv-kra partnerként számít a kormány. Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta: a kormány a következő hét évet olyan időszaknak tekinti, amelyre legutóbb a reformkor idejében volt példa.

 Fejlődik a duális képzés Zalaegerszegen

Anyagi és szellemi segítséget adunk a helyi felsőoktatás fejlesztéséhez és bővítéséhez (5.oldal)

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere: járműipari, gépipari és mechatronikai projekt indul Vas és Zala megyében. A közel kétmilliárd forintos összköltségű program a vállalatok és a felsőoktatás fejlődését is segíti. Az eddigi visszajelzések is pozitívak a rendszerrel kapcsolatban, és a vállalkozások további munkaerőt igényelnének.

 Siker Szolnokon: megtelt az ipari park

Ezer ember kap munkát az új gyártócsarnokban (6.oldal)

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere: miniszterelnök úr megígérte, hogy 300 hektárnyi területet kapunk az ipari park mellett, ami további beruházásokat, s munkahelyek ezreit hozhatja városunkba. Azon túl, hogy a megyeszékhelyen megtelepedett nemzetközi cégek folyamatosan bővítik tevékenységüket, mind több embert alkalmaznak, mindegyik új üzemcsarnok építésébe fogott az elmúlt években.

 A munkaerő-igényes ágazatokat támogatjuk

Megszüntettük a szocialista kormányok által kialakított túlbürokratizált eljárási rendszert (9.oldal)

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára: ha újra versenyképes lesz a magyar vidék és az agrártevékenység biztos jövedelmet, megélhetést kínál, az ifjú gazdák nem kényszerülnek arra, hogy lakóhelyüket elhagyva a nagyvárosokba vagy külföldre költözzenek, s ott keressenek boldogulási lehetőséget.

 A színpad a kultúra és a művészet szentélye

A legnagyobb öröm színvonalas társulattal működő színházban dolgozni (10.oldal)

Győri Péter színművész, a Turay Ida Színház tagja: Minden pesti színház külön arculattal rendelkezik, így lehet tudni, hogy ha valaki a Madách Színházba megy be, akkor ott musicaleket láthat. A Turay Ida Színház, pozitív értelemben vett népszínházként nagyon sokféle műfajt játszik. Drámákat, tragédiákat, komédiákat, operetteket és zenés vígjátékokat. A zenés darabokról azt mondják, hogy a könnyű műfaj kategóriájába tartoznak, holott ilyen művekben játszani nagyon nehéz. Jól kell tudni énekelni, szöveget mondani és táncolni is. Nagyon könnyű játszani zenés darabot sematikusan, de ha valami többletet akarunk adni a nézőnek, az komoly erőfeszítéssel jár. Életem első, úgymond könnyűnek nevezett darabja a Marica grófnő volt, amelyben Zsupán Kálmánt játszottam. Mindenki azt mondta, hogy ez egy jól játszható alak. Én viszont kitaláltam azt, hogy ez a figura mitől válhat szerethetővé. A közönségnek nagyon tetszett ez az alakításom, így ez volt az első igazi sikerem a Soproni Petőfi Színházban, még Mikó István igazgatása idején.

 Merle Tamás: A „NEMZETI HŐS” (19.oldal)

Crin Antonescu és Theodor Athanasiu kezdeményezésére a bukaresti képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, mely alapján nemzeti hősnek nyilvánítják Avram Iancut, „aki elkötelezve magát a román nép mellett, életét annak előrehaladása érdekében feláldozta”. A tervezetet 320 képviselő támogatta voksával, négy ellenszavazatot és tíz tartózkodást is jegyeztek. A kezdeményezők szerint Avram Iancu „az erdélyi románság legnagyobb hőse, akinek rendkívüli érdeme a nemzeti identitás és jogok érvényre juttatása az ősi területen”. Az oláh csőcselék szabályosan magyarirtásba kezdett, egymás után támadtak a környékbeli falvakra, városokra, 1849. január 8-án Nagyenyedet is elérték Iancu emberei. Szilágyi Farkas későbbi református lelkész, aki gyermekként élte át a borzalmakat, így emlékezett vissza arra az éjszakára: „kezdetét vette a lövöldözés, az ablakok és kapuk betörése, a rablás és ordítozás, a megtámadottak rémes sikoltozásai és jajveszékelései, olyan pokoli lárma, melynek hallatára az ember testében a vér megfagyott”.

 

Keresse a Magyar Fórumot március 5-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már március 4-én 9 és 11, 15.30 és 17 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015.márciusa

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.