vissza a főoldalra

 

 

 2015.02.27. 

Több ponton módosult az útdíjrendszer

Az igazságosság elvét tartottuk fontosnak

Dr. Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára: a települések útvonalai nem terheltebbek, mint eddig, mert az olcsóbb megyei matrica révén, aki eddig a régi utat használta, most a gyorsforgalmi úton éri el a célját. A januári matricarendszer bevezetése a közös teherviselést is szolgálja. Ugyanakkor lényegi pontosításokat valósított meg a kormány február 1-jével: azok a szakaszok, ahol nincs alternatív útvonal vagy áthaladási lehetőség, ismét ingyenesek lettek.

 Mi az útdíjrendszer módosításának lényege?

 – A módosítás mögött az a filozófia húzódik, hogy szeretnénk, ha megvalósulna a könnyebb személyi mobilitás. Az új termék, a megyei matrica bevezetésével nagyobb választási lehetőséget akartunk biztosítani mindenkinek, különösen azoknak, akik egy adott megyén belül vagy egyik megyéből a másikba ingáznak munkahelyük és lakhelyük között. A megyei matricák bevezetésével az autósok jelentősen csökkenthetik úthasználati költségeiket. Aki például egy megyében használja az autópályákat munkába járáshoz, évi ötezer forintért tudja ezt megtenni az eddigi 43 ezer forint helyett. Ezt a lehetőséget természetesen sokan kihasználják. A megyei matricarendszernek tehát nagyon sok nyertese van. Az időalapú – heti, havi, éves – matricák mellett évi ötezer forintos áron elérhető területi alapú matrica nagyobb kényelmet és gyorsabb, biztonságosabb közlekedést nyújt. A módosítás következményeként azok az autósok is a gyorsforgalmi utakat választják, akik eddig azért haladtak a mellékutakon, mert a 43 ezer forintot túl drágának találták. Lényeges szempont az igazságosság elve. Egyre hosszabb a magyar úthálózat, főleg a gyorsforgalmi, melynek fenntartása pénzbe kerül, és azt szeretnénk, hogy ehhez minden autós járuljon hozzá. Eddig bizonyos városok esetében voltak ingyenes elkerülők, a többségnél viszont nem. A matricarendszer bővítésének januári bevezetése viszont a közös teherviselést is szolgálja. A kormány a rendszer elvi alapjait megerősítve több módosításról is döntött az útdíjrendszerrel kapcsolatban. Február 1-jétől a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, illetve több új díjmentes szakaszon is lehet autózni. Az új rendszerben segítenek eligazodni a megyei térképek, ezeknek köszönhetően az autósok felmérhetik, mely úthálózati szakaszokon jogosultak egy adott megyei matricát használni. Nemcsak a matricarendszert módosítottuk, hanem a 3,5 tonna feletti teherautókat érintő, a megtett úttal arányos útdíjfizetési (UD) rendszert is. Az UD rendszerben valamennyi tehergépjármű-kategóriában – az inflációnövekedést követő – általános 5%-os díjnövekedés kalkulálható, kivéve az M0-s körgyűrű bizonyos szakaszain.

 A települések útvonalai nem lettek terheltebbek azzal, hogy a korábbi ingyenes szakaszokat fizetőssé tették?  

– A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan végzi az erre vonatkozó fölméréseket. Azt már most kijelenthetjük, hogy mivel többen vásároltak gyorsforgalmi úthálózat igénybevételére matricákat, valószínű, hogy a települési szakaszokat kevesebben veszik igénybe. A pontos adatok ebben a kérdésben késő tavasszal állnak majd rendelkezésünkre.

 Meghatároztak-e valamilyen türelmi időszakot az autósok számára?

 – A kormány eltörölte az 1470 forintos szolgáltatási díjat a megyei matricák bevezetésével összefüggő ügyekben. Azok tehát, akik januárban jogosultság nélkül hajtottak díjköteles szakaszokra, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, ha február végéig éves matricát vesznek, hanem az egyéb esetekben kötelező szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük. Viszont, aki februártól matrica nélkül veszi igénybe a fizetős szakaszokat, már ki kell hogy fizesse a pótdíjat. Az is lényeges, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több szakmai érdekképviselet és tudományos szervezet, közlekedési és közszolgáltató vállalat, települési és megyei önkormányzat, önkormányzati szövetség véleményét hallgatta meg. Amellett, hogy jelezték észrevételeiket, fenntartásaikat, abban teljes volt az egyetértés, hogy a megyei matrica bevezetése helyes döntés volt.

 Milyen típusú kedvezményt vezettek be a nagycsaládosok részére?

 – Két szociális kategóriában vezettünk be utólagos kompenzációt – tehát a kedvezmény kifejezés nem helyes. Az egyik kategóriába azok a nagycsaládosok tartoznak, akik négy vagy több gyermeket nevelnek. A másik kategóriába a mozgásukban korlátozottak tartoznak. A négy vagy több gyermek után családi pótlékban részesülő vagy mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkező autósok a D2 és D1 kategóriák díjai közti különbséget igényelhetik majd vissza április 1-je után a járási hivatalokban. D1 díjkategóriába tartozik a motorkerékpár, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű – a személygépkocsi vezetőjét is ideértve legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas – személygépkocsi és annak vontatmánya. A D2-esbe pedig a D1 kategóriába nem tartozó valamennyi személygépkocsi, amely 7 főnél több személy szállítására alkalmas, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és a lakóautó.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége szerint „az M0-s körgyűrű fizetőssé tétele katasztrofális állapotokat okozna a külső kerületekben és az agglomerációs településeken is.” Miért döntöttek a körgyűrű díjasítása mellett?

 – Az egységes gyorsforgalmi úthálózat elve alapján lehetne fizetős az egész útgyűrű. Az EU is kötelez minket arra, hogy költsünk megfelelő pénzt a magyar közúthálózat fenntartására. Ezért is kell nekünk a fenntartáshoz megfelelő kasszát képeznünk. Ezért vezettük be a körgyűrűre és annak bevezető szakaszaira is a matricahasználatot. Figyelembe kell venni, hogy két fizetési konstrukció szerint készültek a szakaszok. Egy részüket az állami költségvetés finanszírozta, a másikat nagyrészt az Európai Unió. Ezért, amíg a különböző elméleti kérdéseket nem tisztáztuk az EU-val, addig a keleti szakaszt ingyenesen lehet használni. A körgyűrű déli szakasza, tehát az M5-östől az M1-esig hosszú évekig nem lesz fizetős, mert uniós pénzből építettük, építjük.

 Elképzelhető, hogy a jövőben kibővítik az M0-st?

 – Tervezzük a 10-es és a 11-es főutak közötti szakasz megépítését. Ez nem egyszerű feladat, mert az út nagy része alagutakban épülne, és fajlagosan nagyon drága a kivitelezés. S mivel a következő hét évre az unió főleg a vasút fejlesztésére ad pénzt, és nem autópálya építésre, a kormány úgy döntött, hogy a megyehatárokat és a megyeszékhelyeket gyorsforgalmi úton meg kell közelíteni, ezért még nem tudható biztosan, mikor jut forrás a körgyűrű folytatására.

 

Medveczky Attila