vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.14. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 3. száma!

A tartalomból:

AZ ARANYCSAPAT (címoldal)

Vasárnap este nyolc órakor 90. életévében elhunyt a klasszikus Aranycsapat egykori jobb hátvédje, utolsó mohikánja, Buzánszky Jenő. Itt mellettünk, a szomszéd városban, Dorogon élt a világhírű együttes utolsó tagja, akit ha rajtunk múlna, a nagyon nehéznek ígérkező 2015-ös év példaképének választanánk. Megtudhattuk tőle, hogy a legnagyobb sikerek közepette erőszakkal rombolták a Fradit, ami módfelett sok súrlódással járt, ám az Aranycsapat tagjai tudták: a csapatjátékban olyan elképzelhetetlen, hogy „á, ennek nem passzolom le a labdát, mert nem szimpatikus”. A fociban a dolgok a másodperc törtrésze alatt dőlnek el, ráadásul a fejben. Hiába jó valaki egyénileg, a pályán a társak rezdüléseit is ismerni kell, máskülönben nem fog nyerni a csapat. És kulcsmondata: Kocsis Sándor és Puskás Ferenc nem voltak puszipajtások, de ez nem befolyásolta az eredményességet, mert nem a kocsmában kell jóban lenni, hanem a pályán. Aki felveszi a címeres mezt, az egy országot képvisel, amellett, hogy a szurkolókat boldoggá teszi, megismerteti Magyarországot a világgal. Éppen ezért kutya kötelessége megszakadni a pályán. Egyik kedves története, hogyan lett kétlábas? Nem úgy, hogy annak született, hanem mert tizenhat éves korában szolgálatvezető volt leventééknél, ott kapott katonai sílécet, a gyakorlás közben egyszer a nagy léc összekeveredett és úgy esett, hogy a jobb lába megsérült. „Akkor gyógyszer csak egyetlenegy volt, a priznic, ami a vizes lepedő, abba becsomagoltak és vártam, hogy meggyógyuljak. De hamar jött a tavasz, a jobb lábam még fájt, hát ballábbal rúgtam, és ebből lett a hasznom.”

 Csurka István: EGY NEMZET- ÉS NÉPGYILKOS KORMÁNY (2.oldal)

A Gyurcsány–Hiller-kormány bűnös, mert elfogadta a nemzetközi tőke irányítását, a Világbank diktátumát, a sokkterápia fegyverét, ennek a helyzetnek az előidézésére és csak a nemzetközi Soros-tőke javára való megoldásait, és adófizetési kötelezettség nélkül és a borzalmas bérek fenntartása mellett is beédesgette a nemzetgyilkos külföldi tőkét, vállalta a (szabad)kőművesmunkát ennek a globális rendszernek a felépítésében. A volt és magát létezőnek nevező államszocializmus és a mai globális kapitalizmus magyarországi változatai között a tekintetben nincs semmi különbség, hogy egyik sem fizette és fizeti meg a munkát. Kádár gulyáskommunizmusa nem tudta megfizetni, mert a kettős szervezésű állam, a pártállam nagyon sokba került és a szovjet kizsákmányolás irdatlan pénzt emésztett fel. Tengiz. És a többi. A mai globális kapitalizmus sem tudja megfizetni, mert akkor a külföldi cégeknek, vállalatoknak, bankoknak le kellene mondaniok a hasznuk nagyobbik részéről és nem jutnának eurómilliárdok a vékony, és részben ugyanazokból, a Kádár–Aczél-korban képződött és mára annál sokkal nagyobb mértékben zsidóvá vált, uralkodó rétegnek. Mégis van egy óriási különbség Kádárék javára. Kádárék, hogy uralmukat fenntarthassák és ne törjön ki újabb forradalom, a nagyon alacsonyan megállapított bérekhez igazították az alapvető szolgáltatások árát, a lakást, a fűtést, a világítást és a vizet. A vizet ingyen adták.

 A sport a nemzet közös értéke

2010 és 2014 között 880 településen sikerült sportcélú beruházásokat megvalósítani (4.oldal)

A sportdiplomácia erősödését jelzi, hogy 2015-re 41 rangos sportesemény rendezési jogát nyerte el Magyarország, amely már tavaly 45 világverseny házigazdája volt. A létesítményfejlesztéseknek továbbra is kiemelt figyelmet szentel a kormány, e célra 20,5 milliárddal fordít többet 2014-hez képest. Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta: a versenysport mellett az utánpótlás is kiemelt segítséget kap. Folytatódnak a tehetséggondozó és az utánpótlás szakmai fejlődését elősegítő programok.

 100 éve született Benedek István (4.oldal)

Kutatta a darwinizmust és az élőlények eredetével foglalkozó lamarckizmust is. Érdekelte a felvilágosodás utáni francia kultúra, Rousseau-ról 1978-ban egy könyvet is kiadott. Orvostörténeti tevékenysége immáron a hatodik a sorban: Semmelweis Ignác élettörténetének megírásával az „anyák megmentője” életének és különösen halála bizonytalan körülményeinek feltárására vállalkozott. Vállalva az orvosi szakma vádaskodásait, nem fogadta el azt a tényt, hogy Semmelweis vérmérgezésben hunyt el. A rendszerváltozás utáni években a Magyar Fórum munkatársa volt. A politika vitáiba gyakran beszálló Benedek a művelődéstörténetben és az irodalomtörténetben is maradandót alkotott. A halál az olaszországi Velencében érte a gyermektelen polihisztort.

 Zalaegerszeg ismét központi forráshoz jutott (5.oldal)

Meg kell erősíteni a város régiós szerepét, és javítani kell a közlekedés helyzetén is

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere: 1000 új munkahely jön létre Zalaegerszegen, és még inkább helyzetbe kell hozni a helyi kis- és középvállalkozásokat. Fontos, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki az iskolákból, akikre szükségük van a helyi vállalkozásoknak.

 Célunk közös a kormánnyal: mindenki dolgozhasson az évtized végére

A fejlesztések nemcsak a város érdekét szolgálják, hanem a környékbeli településekét is (6.oldal)

Szita Károlyt választotta új elnökévé a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) tisztújító közgyűlése Debrecenben. Kósa Lajos eddigi elnököt, fideszes országgyűlési képviselőt, Debrecen volt polgármesterét egyhangúlag a szövetség tiszteletbeli elnökévé választották a 23 megyei jogú város képviselői.

 Égbe szállt az Aranycsapat egyetlen vidéki játékosa (6.oldal)

Buzánszky Jenő legkedvesebb csapattársa az Aranycsapatból Hidegkuti Nándor volt, akire így emlékezett vissza a lapunknak 2010-ben adott interjújában: 1945-ben láttam először játszani, és rögtön megjegyeztem, hogy az a kis girnyó milyen zseniálisan játszik. Öt év múlva csapattársak lettünk az Aranycsapatban, több tucat nagy sikerű meccsen szerepeltünk együtt. Később Nándi profi edzőként a labdarúgás berkein belül maradt, külföldön is többször vállalt munkát. Ám ha hazajött, két-három napon belül biztosan meglátogattuk egymást. Egészen haláláig megmaradt a különleges és őszinte barátságunk. Bár visszavonulása után az Aranycsapat több tagja is edzői pályára lépett, Buzánszky Jenő ebben nem követte a példájukat. Igaz, erre megvolt a nyomós oka.

 Pápa városában erősödött a helyi gazdaság, nőtt a foglalkoztatás

A hagyományok átörökítésére vetélkedőket, helyismereti tanfolyamokat szervezünk, és identitástudatot erősítő kiadványt jelentetünk meg (7.oldal)

Áldozó Tamás polgármester: Pápán az erős gazdaság képes arra, hogy minél több munkahelyet teremtsen és arra is, hogy minél magasabb jövedelmet biztosítson a munkavállalóknak. Az állandó pápai lakhellyel rendelkező álláskeresők aránya a munkaképes korú lakossághoz viszonyítva folyamatosan csökken.

 Nem ajándékpénzek az EU-s források

Január végétől nagy számban jelennek meg uniós pályázati kiírások (9.oldal)

Az előző, 2007–2013-as uniós költségvetési időszakhoz képest az új hétéves ciklusban kevesebb pályázat jelenik majd meg, de a kormány szándéka szerint ezek komplexebbek lesznek a korábbiaknál. Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára: január 31-éig a kormány nyilvánosságra hozza a teljes évre vonatkozóan, hogy mely konstrukciók esetében mikor hirdet pályázatokat, milyen felhívásokat hirdet meg. Így kalkulálható lesz az indulni szándékozóknak, hogy az év melyik részében milyen támogatási lehetőség nyílik meg.

 Alkotmányos bűvésztrükkök

A VERITAS Történetkutató Intézet vitaestje az országgyűlési választásokról (12.oldal)

Magyarország államigazgatási struktúrája, vezetése és választójogi rendszere 1848 után jelentős átalakuláson esett át. Megalakult az első felelős magyar kormány, az országgyűlés Pozsonyból Pestre költözött, és kialakult Magyarország választási rendszere. Az 1848 és 1945 közti időszakban azonban a választójog és annak törvényi szabályozása nagyon sok változáson ment keresztül. A vagyoni cenzus mértékének változása, majd a műveltségi cenzus jelentőségének növekedése, végül a nemzetiségek „kiszűrésének” fontossága mellett változott a szavazás nyílt, majd részben titkos, végül teljesen titkos módja, illetve az országgyűlés kétkamarás és egykamarás szerkezetének kialakítása és helyszíne is.

 Büntetik a magyar himnusz éneklését Székelyföldön

Megkérdőjelezhető Románia demokratikus berendezkedése, jogállamisága (13.oldal)

Több százan énekelték el a magyar himnuszt december közepén Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett tiltakozó megmozdulások keretében. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke: a román prefektusok még Ceausescu-rendszerénél is szigorúbb retorziót alkalmaznak.

 Az Arany Fácántól a bányavárosokig

(Pogány Péter: Volt egyszer egy Felvidék) (16.oldal)

A Felvidéken élő Pogány Péter első könyve, több mint útikalauz. Bár formáját tekintve, ami A4-es nagyságú, nem épp a kistáskákba szánták. Fotókkal gazdagon illusztrálták, ám nem tartalmaz étkezési és szálláslehetőségeket, viszont ettől lesz időtálló. Szerzője négy utazás élményeit írja le. Az olvasmányos élménybeszámolókban bemutatja az adott régiót, annak településeit, ahol megálltak és kitér az érdekességekre. Az első út A kedves kelet, őt követi Gróf Pálffy János igazsága, majd A felvidéki bányák gazdagsága, illetve A fehér asszony és az Andrássyak örökségével zárja a könyvet.

 Märle Tamás latin-történelem szakos tanár: A liberalizmus és a multikulturalizmus veresége (18.oldal)

Keresztény értékrendünk szerint elfogadhatatlan, hogy valaki az őt ért sértésekre válaszul brutális mészárlást hajtson végre. Keresztény értékrendünk szerint azonban az is elfogadhatatlan, amilyen világot kialakított a nyugat-európi liberalizmus, és amelynek szerves része a Charlie Hebdo szerkesztősége. A szatirikusnak nevezett francia hetilap munkatársai abból élnek meg igen jól, hogy folyamatosan sértő gúnyrajzokat, karikatúrákat készítenek a nagy világvallásokról. Nem győzik megbántani a hívő embereket, pornográf rajzokat jelentettek meg többek között Mohamedről, a Szentháromságról és XVI. Benedek pápáról. Ez lenne a sajtószabadság?

 Csorja Gergely: Terrorizmus, amatőrizmus, a civilizációk összecsapása és egyéb bajok (19.oldal)

Európa a Charlie Hebdo újságírói és vendégei lemészárlását casus bellinek tekinti. Az újság most milliós példányszámban jelenik meg, természetesen Mohamed próféta gúnyrajzával a címlapon. Leszámítva, hogy a vallási szimbólumok gúnyolása szerintem egyszerűen bunkóság, ráadásul az említett újság a legkevésbé sem humoros – igaz a humorosság szubjektív kategória –, az újság most Európa politikájának szimbóluma lett. A minden szempontból elfogadhatatlan mészárlás célja egyetemes európai szabadságunk, értékeink megsemmisítése, oka pedig az elvakult iszlám fanatizmus. Ez ma Európa vezetőinek egységes üzenete és ez az üzenete a Mohamedet gúnyoló címlapnak.

 

Keresse a Magyar Fórumot január 15-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már január 14-én szerdán 9-11 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. telén

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.