vissza a főoldalra

 2015.01.16. 

A technika a művészetnek nem ellensége, hanem segítő eszköze

Színvonalas megjelenésekkel tudjuk elfogadtatni az új képzőművészeti műfajt

Haász Ágnes képgrafikus 1990-től 1996-ig tagja az Árnyékkötők művészcsoportnak, 1995-től a Magyar Grafikusművészek Szövetségnek. 2000-től tagja a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének, 2001-től alapító tagja és elnöke a Magyar Elektrográfiai Társaságnak. 1987 óta készít elektrográfiákat. Képeit eleinte „alkotótársa”, a fénymásológép, azaz a fényvibráció szín- és formaalakító képessége segítségével készítette. A xerox-gép hullámmozgása, ritmusa, vibrációja lázgörbeszerűen rajzolta, hozta létre munkáit. Az egyszeri és a sokszorosított pillanat, a sorozatszerű és a variáció kódolja, végteleníti alkotásait. Így születő elektro-ikonjai a teremtés egyszeri individuumainak és a meditációs, misztikus kreációnak leképezései és folyamatai. Absztrakt fényképrészleteket használ munkáihoz nyersanyagként, amiket azután többszörös nagyítás és színpolarizáció útján alkot újjá. Elektrográfiákon kívül készít művészkönyveket, ex libriseket, részt vesz a hazai és nemzetközi mail-art mozgalomban. Országos és nemzetközi elektrográfiai kiállításokat, művésztelepeket szervez.

Díjai:

1995: Székesfehérvár öröksége, Kisgrafika, Székesfehérvár – 3. díj

1996: Csaba-legenda - Millenniumi Kiállítás, Szolnok – Grafika 3. díj

1997: 3. Európai Avantgarde Grafikai Triennálé Prága, Csehország – Ezüst díj

1997: Nemzetközi Nyomat Triennálé, Krakkó, Lengyelország, Regulation Awards MTG’97

1998: FÉNY-TÉR, 2. Renée Művészeti Napok -, Budapest, Magyar Grafikusművészek Szövetségének Díja

1998: I. Kortárs Művészeti Biennále és Fesztivál, Tatabánya – Elektrografika I. díj

1998: 1848–1998, Veszprém – Nívódíj

1999: 1. Nemzetközi Mini Grafika & Festészet Biennále, Pisa, Olaszország – II. díj (megosztott)

1999: 23. Nemzetközi Grafikai Biennále, Ljubljana, Szlovénia – Ezüst Díj

2000: 2. Nemzetközi Mini Grafika & Festészet Biennále, Pisa, Olaszország – II. díj (megosztott)

2000: III. Országos Színes Nyomat Kiállítás, Művészetek Háza, Szekszárd – Magyar Grafikáért Alapítvány díja

2000: Honvédelem a képzőművészetben – Millennium 2000 – Képző- és Iparművészeti Lektorátus Nívódíja

2001: VI. Nemzetközi Rajz és Grafikai Biennále, Győr, Magyar Grafikusművészek Országos Szövetségének díja

2001: Nemzetközi Mini Nyomat Biennále, Kolozsvár – Ex Aequo díj

2003: Nemzetközi Nyomat Triennálé, Krakkó, Lengyelország – Regulation Awards MTG’03

2010: MATRICÁK Nemzetközi Kisméretű Elektrográfiai Alkotások Kiállítása – a zsűri különdíja

 Mit kell tudni az elektrográfiáról, erről a viszonylag új képzőművészeti műfajról? S mi a különbség az elektrografika és az elektrográfia között?

 – Amikor 2001-ben megalapítottuk a Magyar Elektrográfiai Társaságot, akkor azért szakítottunk az elektrografika kifejezéssel, mert ez a kifejezés a manuális grafikai tevékenységhez áll közelebb. Viszont elektrográfiát alkotó művész nem kézi, nem hagyományos eszközökkel, hanem leképező berendezések nem szokványos (nem rendeltetésszerű) használatával hoz létre képzőművészeti alkotásokat. Az elektrográfia kifejezést ma már nagyon sokan használják a szakmában is. Önálló műfajról van szó. A műfaj művelői pedig elektronikus eszközökkel alkotnak.

 Melyek ezek az eszközök?

 – Eleinte a fénymásoló gép volt a fő eszközünk, faxot is használtunk, majd ezeket felváltotta a számítógép. Ez rendkívüli lépést jelentett, mert számítógéppel ma már minden művész rendelkezik otthonában. Korábban a fénymásoló szalonok vezetői támogatták munkáinkat; tehát megengedték, hogy a gépeken kísérletezzünk, dolgozzunk. A számítógép megjelenésével nagy volumenű technikai váltás következett be. Nem csak számítógéppel, hanem szkennerrel, digitális fényképezőgéppel is dolgoznak társasunk tagjai. Az elektrográfia úgynevezett gyűjtőfogalom, amelybe beletartoznak már a fény- és videoinstallációk, a fényobjektek, az animációk. Maga az elektrográfia elektronikus eszközökkel, újfajta képalkotási módozatokkal létrehozott műalkotás, mely a digitalizáció során újfajta képi formavilágot, látványt teremt.

 Hogyan született meg ez a műfaj?

 – Ezek az alkotások nem tartoztak sem a festészet, sem a szobrászat műfajába, így csak a grafika területe maradt számunkra. A grafika, amely nyitott műfaj, s amelynek lehetőségei nem voltak teljes mértékben kihasználva. Ma már az intim, szobabelső méretek helyett, hatalmas léptékben, sokféle eszköz alkalmazásának kombinációjával új technikák születnek, így jött létre az elektrográfia is. Az elektrográfiával viszont sokkal árnyaltabban, újszerűen, korszerűbben tudjuk kifejezni önmagunkat, mondanivalónkat.

 Mikor terjedt el az elektrográfia?

 – Magyarországon a ’80-as évek végén, a 90-es évek elején terjedt el ez a műfaj, aminek volt előzménye is, olyan formában, hogy művészek, művészcsoportok dokumentáltak fénymásoló gépen performanszokról, kiállításokról készült fotókat. Ám akkor inkább dokumentumértékűek voltak ezek a munkák, és nem beszélhettünk még önálló műfaji megjelenéséről. Néhány alkotó elég korán hozzájutott elektronikus eszközökhöz, és azok segítségével már alkotott a ’80-as évek elején is, például Halbauer Ede, akit időnként meghívunk a kiállításunkra. Említhetném még többek között Lévay Jenő nevét is. Ő elég korán – édesapja kapcsolati rendszerén keresztül – hozzájutott a televíziók, a videók általi animációs lehetőségekhez.

 Nagyon sokan támadtak minket

 Tehát Magyarországon ez egy új műfaj. Nyugaton is?

 – Az elektrográfia nemzetközileg elismert, díjazott és alkalmazott művészeti teljesítménnyé fejlődött a nagyvilágban, és nem is volt szükség Nyugaton a miénkhez hasonló társaság létrehozására. Mi azért alapítottuk meg a Magyar Elektrográfiai Társaságot, mert idehaza ezt a műfajt nagyon sokan támadták a hagyományos eszközökkel dolgozó művészek táborából. De nem csak Nyugaton jártak előttünk, hiszen 1994-ben részt vettem a Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálén, és nem kifogásolták, hogy digitális nyomattal pályáztam. Magyarországon viszont az elektrográfiai alkotásokat kezdetben nem fogadták el a grafikai rendezvényeken. Később is találkoztunk olyanokkal, akik ellenérzéssel fogadták műveinket; ezért úgy éreztük: önálló szervezetként, nagyobb hangsúllyal tudjuk a figyelmet ráirányítani az elektrográfiára, és színvonalas megjelenésekkel el tudjuk fogadtatni a műfajt. Társaságunk maga szervezi a programokat, kiállításokat, bemutatókat, s emellett összefogja a hazai elektrográfiával foglalkozó művészeket.

 A társaság tagjai mind elektrográfusok?

 – Ma nincs egységes művészeti kánon, sokan szeretnek kísérletezni, és keresik az átjárást a műfaji határok között. Ezért társaságunknak olyan festőművészek, szobrászok, grafikusok is a tagjai, akik a hagyományos és az új technikát is művelik. Művészeti eszköztáruk gazdagodott az elektrográfiával. Ez a korszerű műfaj hozzájárul a hatásosabb önkifejezéshez, s ahhoz is, hogy a környezetet, a minket körülvevő világot sajátos technikai szűrön keresztül másképp tudják feldolgozni, másképp tudják megmutatni a művészek.

 Bizonyára nem én vagyok az első, aki felteszi a kérdést: minden jól képzett informatikus tud képeket létrehozni, akkor hol itt a művészet?

 – A számítógépen megszületett műalkotásoknak ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelniük, mint a hagyományos eszközökkel létrehozottaknak. Lényeges esetünkben is a kompozíció, a színharmónia, és az, hogy az alkotás kifejező erővel bírjon. Az informatikusok bizonyára akár több képet is létre tudnak hozni, de művészi kifejezési igény, tartalom nélkül. Erre egy példa: ecset, ceruza megtalálható minden otthonban, de aki azokkal fest, vagy rajzol, még nem biztos, hogy művészi produktumot hoz létre. Ki kell hangsúlyozni, hogy a technika nem ellensége, nem is célja a művészetnek, hanem segítő eszköze, amelyet a művész, ha akar, a maga javára fordíthat. Aki nemrég megnyílt újbudai galériánk (MET Galéria) kiállításait megtekinti, láthatja: mindegyik művészünk teljesen más utat jár be. Nálunk nincsenek dogmák, produktumaink szabad műalkotások.

 Ebből arra is következtethetünk, hogy különböző irányzatok, stílusok megtalálhatók a műfajon belül?

 – Így van; egyes képek például festői jellegűek. Őszi kiállításunkat a Magyar Festészet Napja alkalmából hirdettük meg, Festői effektusok az elektrográfiában címmel. Tizenhárom olyan művészünk alkotását mutattuk be, akiknek munkásságát a festői karakter jellemzi. Úgy vélem: nem lehet „bezárkózni” csak egyetlen képzőművészeti területre, mert ma nincs meghatározott irányzat, és a művészeti műfajokban gyakori a kombináció, az átfedés. Még a hagyományos műfajok között is felfedezhetünk „átjárásokat”; a grafikus is használ festői módszereket, és a festő is belerajzol a festményébe. Nem egyszer szobrokat festenek meg. Jelenlegi téli tárlatunk, a Mozaik, tematikus kiállítás, és csak a művek méretét határoztuk meg a meghirdetésnél, más megkötés itt sem szerepelt. Nemcsak társasági, hanem nyílt, pályázaton meghirdetett országos és nemzetközi kiállításokat is rendezünk. A pályamunkákat 3-5 tagú szakmai zsűri bírálja el.

 Társaságunk egyszerre művészeti fórum és érdekképviselet

 Ön a Magyar Elektrográfiai Társaság elnöke. Ez tehát egy művészeti érdekvédelmi tömörülés?

 – A társaság célja, hogy tömörítse és képviselje azokat a képzőművészeket, művészettörténészeket, művészeti írókat, akik az elektrográfia művelői, valamint hogy mind szélesebb körben mutassa be és népszerűsítse ezt a viszonylag új képzőművészeti műfajt, ügyelve a magas színvonal megőrzésére. Jelenleg 62 művészből áll a társaság, míg a többiek elméleti szakemberek; művészettörténészek, művészeti írok, és vannak tiszteletbeli tagjaink is. Társaságunk egyszerre művészeti fórum és érdekképviselet. Vannak, akik csak elektrográfiával foglalkoznak, de legtöbben párhuzamosan hagyományos eszközökkel is alkotnak. Ezért képzőművésznek nevezzük magunkat. Képgrafikus vagyok, s ezért sem szeretem magam elektrográfusnak nevezni, hiszen művészkönyveket, objekteket is készítek, régebben pedig festettem is.

 Tagjaik csak iskolázott művészek lehetnek?

 – Nincs nálunk ilyen kritérium. Ha valaki folyamatosan foglalkozik elektrográfiával, és a munkáiban felfedezzük a művészi értéket, sikeresen részt vesz legalább 2-3 nyitott kiállításunkon, akkor bekerülhet tagjaink körébe. Tehát csak a jó alkotások alapján döntünk, s nem nézzük a végzettséget, a szakmai pályafutás állomásait.

 És az országhatárokat?

 – Határon túli magyar művészek is csatlakozhatnak hozzánk. Két felvidéki, három hollandiai, egy kanadai művész is társaságunk tagjai, folyamatosan részt vesznek kiállításainkon. Ezek a külföldi kapcsolatok azért is gyümölcsözőek, mert általuk nemzetközi kapcsolatainkat tudjuk bővíteni, építeni.

 Tanítható az elektrográfia?

 – Saját tapasztalatom alapján állíthatom: tanítható ez a műfaj. A ’90-es évek végén a Magyar Művelődési Intézet olyan továbbképzést indított a rajztanárok számára, melynek keretén belül lehetőség nyílt az akkor még elektrografikának nevezett műfaj bemutatásra. Felkértek, hogy ismertessem meg ezt az új művészeti irányzatot a tanárokkal, hogy ők továbbadhassák a diákoknak. Az elméleti részét én állítottam össze, s bemutattam a fénymásolós és faxos technikákat, míg Hernádi Paula grafikustársam a számítógépes módszerrel ismertette meg a hallgatókat. Az elektrográfia egy bizonyos szintig tanítható, onnantól mindenki a saját művészi útját járja.

 Az elméleti részt nehéz volt összeállítani?

 – Nem volt könnyű, de lényeges forrásom volt a ’90-es évek elején létrejött Árnyékkötők művészeti csoport, amely folyóiratot is kiadott. A lap és a csoport egész működése során maga is egyfajta alternatív kultúrát képviselt, hiszen a hazai képzőművészeti élet közösségeitől szinte elszigetelten működött, pedig országszerte kiállításokat szervezett. Én is tagja voltam ennek a csoportnak. A Magyar Elektrográfiai Társaság alapítóinak nagy része az 1996-ig működő Árnyékkötőkből érkezett. Az Árnyékkötők azért is volt számomra fontos forrás, mert ez a csoport számos ország művészeivel, csoportosulásaival, intézményeivel ápolt kapcsolatot – ezáltal tájékozódtunk a külföldi művészek munkásságáról. Akkoriban szinte mindenki fénymásoló géppel dolgozott – bár Vera Molnár, Franciaországban élő híres művésznő már akkor elkezdte a számítógépes alkotást.

 Társaságuk tagjainak szükséges megismerniük a számítógépes programokat, ám az informatika világától több művész távol tartja magát.

 – Valóban, vannak, akik a számítógépet „szükséges rossznak” tartják. Azok a művészek, akik elektrográfiával foglalkoznak, és számítógéppel alkotnak, különböző programokat ismernek meg. Ma már többféle 3D-s program is telepíthető. A különböző technikai eszközök megismerése, azok kombinációinak kidolgozása, megtapasztalása nem megy egyik napról a másikra, így évekbe telik, míg valaki kialakítja sajátos módszerét, stílusát.

 Ebben a műfajban nincs mester–tanítvány kapcsolat

 A tagok egymásnak tanácsot is adnak?

 – Bemutatjuk, beszélünk az új programokról, technikai lehetőségekről, kicseréljük tapasztalatainkat, és mindenkire rá van bízva, hogyan alkalmazza-e vagy sem, ill. beépíti-e az új információkat, ismereteket a saját formanyelvezetébe. Sőt törekszünk arra, hogy mindenki a maga saját útját járja. Ebben a műfajban nincs mester–tanítvány kapcsolat, mert sokkal több a lehetőség az egyéni alkotások létrehozására, mint a hagyományos technikával bíró képzőművészeti ágazatokban. A régebbi korok mestereinek módszerei, stílusai általában tetten érhetők a műveken, s az izmusok indirekt módon hatnak a művészekre.

 Konkrétan miként készül el számítógéppel egy elektrográfia?

 – Az egyik módszer, hogy konkrét tárgyat, fotót vagy már kész művet „viszünk be” a gépbe. A másik: csak a számítógépes programok által adott formák és színek vegyítéséből hozzuk létre a művet. Még árnyalatokat is lehet keverni a „mesterséges palettán”. Szükséges ez esetben is a művészi technikai tudás, a kreativitás és a kísérletezés. A számítógépes alkotás egyik előnye, hogy vissza lehet térni az előző fázisokra, így sorozatok is létrejöhetnek.

 Mit kell tudni a szigetvári Bohár András Magyar Elektrográfiai Múzeumról?

 – A múzeum egyik alapítója a társaságunk. Szigetváron a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület – akik kezdeményezték és működtetik a múzeumot – 1999 óta ad otthont a magyar elektrográfiai szimpozionoknak, tematikus kiállításoknak. A harmadik alapító a Képírás Művészeti Alapítvány. A Magyar Elektrográfiai Múzeum a fiatalon elhunyt Bohár András nevét vette fel, átmeneti otthonra pedig a Makovecz Imre tervei alapján készült szigetvári Vigadó épületében lelt. A Vigadó viszont kevéssé alkalmas ennek a műfajnak a bemutatására, ezért a Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület pályázati forrás felhasználásával megvásárolt egy raktárépületet, melyet átalakítottak. A tervek szerint, az új múzeum épületét 2015 tavaszán nyitják meg. Közben nem álltak le a kiállítások; és mi is segítünk utaztatni határon innen és túl a múzeum képanyagát.

 Miért éppen Bohár Andrásról nevezték el a gyűjteményt?

 – Bohár András, a 2006-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt filozófus, esztéta és képzőművész is volt. Nagyon sajátos, egyéni elektrográfiai alkotásokat készített, már a kezdetektől fontos személyisége, elméleti szakembere volt a hazai elektrográfiának. Gyakran megfordul a szigetvári rendezvényeken, és szinte állandó résztvevője volt azoknak. Bohár András tanított is, és minden lehetséges fórumon bemutatta munkáinkat, könyveket írt, s kéziratban lévő műveit a mai napig folyamatosan igyekszünk kiadni a KÉPÍRÁS Művészeti Alapítvány segítségével. Ápoljuk emlékét, örökségét. Még mindig nagyon fontos számunkra, „iránytűt adott”, s ő is társaságunk alapító tagja volt, kiállításainkhoz koncepciókat fogalmazott meg.

 Önt mi motiválta a grafika, később az elektrográfia irányába?

 – A kezdetektől festőnek, és a Képzőművészeti Főiskolára készültem. Családi okok miatt – férjhez mentem, fiam megszületett – egy ideig felhagytam a képzőművészettel, így aránylag későn, 35 évesen folytattam művészeti tanulmányaimat, de autodidakta módon – hiszen ebben az életkorban már nem lehetett a Képzőművészetire jelentkezni. Ez nem vette el kedvem, hanem különféle művészeti szabadiskolákban tanultam tovább. Jártam a TIT szabadegyetemre, az ELTE művészettörténeti kurzusaira. Abban az időben dolgoztam a Sugárbiológiai Kutatóintézetben, s ott használtam először fénymásoló gépet – mely művészi metódusomra nagy hatással volt. Kérték tőlem az egyik ceruzarajzomat, mely egyedi darab, ezért ódzkodtam megválni tőle, így lefénymásoltam. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire más a ceruzarajz, és az arról készült fénymásolat: elomlókká váltak a vonalak, és a grafit szürke árnyalatai elmélyültek, kontrasztosabbak lettek. Ezen felbuzdulva, önállóan, minden külső behatás nélkül – akkor még nem is hallottam az elektrográfiáról – kísérleteztem és kezdtem dolgozni a fénymásoló gép segítségével. S az így készült, vegyes technikai alkotásokat állítottam ki a szabadiskolában. A ’80-as évek végén, az egyik napilapban olvastam Joseph Kádár, Párizsban élő magyar képzőművész felhívását, mely szerint, aki fénymásolóval vagy fax által alkot, küldjön neki munkákat, melyeket külföldi kiállításokon, folyóiratokban bemutat. Joseph Kádárnak tetszettek alkotásaim, és úgymond levelező tanfolyamon keresztül oktatott. Őt mesteremnek tartom, ő adta számomra az első instrukciókat, de a munkáimból nem lehet rájönni arra, hogy nála tanultam. Kádár 1989-ben hazajött, és kezdetben egyik mentora, tanácsadója volt az Árnyékkötőknek. Ő ajánlott be az Árnyékkötőkhöz, s ez a csoport számomra felért egy szabadegyetemmel. Önálló, eddig még nem látott képi világot, vizuális látványt, szerettünk volna létrehozni. Akkor hagytam fel a hagyományos technikával, s mellette megismerkedtem olyan alternatív műfajokkal is, mint amilyen a mail-art, vagy a művészkönyv. A művészkönyv műfaját a mai napig művelem. 1993-ban amatőr pályázaton díjat nyertem, és Butak András, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének elnöke azóta figyelemmel kísérte pályámat, és arra ösztönzött, hogy jelentkezzek a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe. Többen tanácsolták, hogy az egyesületbe való felvételhez eredeti rajzokat vigyek, de én csak elektrográfiai munkákat mutattam be, és felvettek. Majd 1995-ben felvételt nyertem a Magyar Grafikusművészek Szövetségébe. A Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének is a tagja lettem, de nem rézkarcolóként, hanem ott is új módszerekkel készített műveket állítottam ki. Addigra már egyre több képzőművész nyitott az új műfaj felé – egyre nagyobb számban jelentek meg elektrográfiák az országos és nemzetközi rendezvényeken. A kisgrafikai biennálékon rám osztották azt a feladatot, hogy külön szekcióban rendezzem meg az elektrográfiai alkotások kiállítását. Majd három helyszínen, háromféle csoportosításban mutattunk be munkákat. A Vigadó Galéria volt a színhelye a nemzetközi, a Kortárs Galéria a hagyományos és elektrográfiai kiállításoknak, míg a Magyar Szabadalmi Hivatalban a magyar grafikus művészek archívumából rendeztünk tárlatot. 2001-ben úgy éreztem, hogy elég tapasztalattal és merészséggel rendelkezem ahhoz, hogy az Árnyékkötők csoportjából ismert társakkal létrehozzuk a Magyar Elektrográfiai Társaságot. Az is motivált, hogy hiányzott a kohéziós erő, és igény volt egy újabb összefogó csoportosulásra. Ma is nagy az érdeklődés a műfaj iránt, annyira, hogy 5-6 helyen rendezzük nyitott kiállításainkat.

 Elnökként menedzseli is ezt a társaságot? Sok művésznél nem érhető tetten az ilyenfajta ambíció.

 – Szeretem a szervezőmunkát, és változatlan lelkesedéssel végzem a feladatomat – így pályázatokat írok, és egyre több művésszel, művészcsoporttal, kulturális intézménnyel veszem föl a kapcsolatot. Társaságunk művészei pedig saját kapcsolati tőkéjükkel járulnak hozzá működésünkhöz. Emellett a Vízivárosi Galériában is munkatársként dolgozom.

 A sok szervezés nem megy a művészi munka rovására?

 – Az utóbbi néhány évben kevesebb önálló kiállításom volt, de csoportos tárlatokon folyamatosan részt veszek. Idén készülök új sorozatom bemutatására, melynek Virtuális tájobjektek a címe. A társaságon belül törekszem, törekszünk a fiatalításra, hogy munkánknak, mindannak, amit 13 év alatt felépítettünk, folytatói legyenek. Célunk, hogy nyitottak legyünk más művészi technikai megoldásokra, és fogadjuk be azokat, és találjuk meg a kapcsolatokat akár a hagyományos műfajokkal is.

Medveczky Attila