vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.16. 

Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa – Hagyományok éve

A hagyományok évével folytatja a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa rendezvénysorozatot a megyeszékhely önkormányzata, a programokat ezúttal is a városimázs iroda szervezi-koordinálja.

 Bár egyelőre még elég kevés az évet kitöltő műsorban a „fogódzó”, de mint tavalyelőtt, a hang és szó, illetve tavaly, a játék évében, úgy idén is menet közben alakul ki a program, hiszen a városimázs iroda mindig is nyitott volt a külső kezdeményezésekre – mondja Barta Mónika irodavezető.

 A négy tematikus év rendezvénysorozat 2013-ban az irodalom­ra és a zenére, 2014-ben az előadómű­vészetekre összpontosított tágabb értel­mezésben – így az idei hagyományok évében sem kimondottan a népi hagyományok ápolására törekednek, inkább arra próbálnak rendezvényeik által választ keresni, hogyan szólítja meg, milyen érvénnyel bír a mai ember számára a hagyomány, vagy különböző művészetekben hogyan ültethető át kortárs nyelvre – magyarázta Barta Mónika.

 A programok szervezésében tavaly a helyi színházakkal, idén a Háromszék Táncegyüttessel működnek együtt, így az évváltás is a táncosok január 21-ei, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta előadásán történik meg, melyre a játék évének résztvevőit hívják meg.

 Pár egyeztetett programról is beszámolt Barta Mónika: miként tavaly az év tematikájával párhuzamosan futottak az előző esztendei sorozatok is, úgy ebben az évben is folytatják a Kultúrteaházat és a Tein Teátrumot, előbbi rendezvény meghívottja januárban Darvasi László író.

 Április elején a Lát­hatatlan Székelyföld kezdeményezés révén a vakok számára nyílik kiállítás sepsiszéki műemlék épü­letek makettjeiből, hasonló jellegű a Gutmann Szabolcs által már több éve megszervezett építészműhely idei sepsiszentgyörgyi tábora: az építészhallgatók és szakemberek a tábor helyszínén nem csupán problémafeltárással, de azok megoldására javaslatokkal is szolgálnak. Júniusra időzítették Korniss Péter meghívását, és természetesen az ősszel sorra kerülő pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál is a hagyományokhoz kapcsolódik – hogy milyen módon, az még a szervezők számára is talány.

 

Váry O. Péter

Háromszék