vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.16. 

Esztelneken vallásos turizmusra ­pályáznak

Egy év alatt igyekeztek gazdaságossá tenni az esztelneki kolostor földjeit, hogy ebből megélhessenek, talpon maradhassanak és jövedelmük is legyen belőle – nyilatkozta lapunknak Szilveszter testvér – világi nevén Kakucs Béla –, a ferences kolostor elöljárója.

 Szilveszter testvér 2013. november 16-a óta él Esztelneken, ahová annak idején fráter Se­bestyénnel és Ambrus Zoltán terciáriusszal érkezett. Sebestyén testvér húsvét után vissza­került Csíksomlyóra, a kolostorban jelenleg két szerzetes él.

 Szilveszter testvér elmondta: 2014-ben egyrészt papi feladatokat teljesített a felsőesztelneki templomban, másrészt a birtok ügyeit intézte. Fontos tennivalónak bizonyult a kolostor villanyhálózatának felújítása, amit nyolcvan százalékban sikerült kicserélni, felszámolták az életveszélyes vezetékeket. Rendbe tették a kolostor melletti temetőt, adományokból új bejárati kaput szereltek.

 Szilveszter barát idei nagy terve az esztelneki kolostor bekapcsolása a vallásos turizmusba, ami a Szent Mihály-hegyi templomtól indulna és több „szentföldi” települést érintene. Ezt az elképzelést európai uniós támogatással, pályázati úton valósítanák meg, felújítanák és látogathatóvá tennék az útszakaszon található egyházi épületeket. Egyik kiemelkedő vonzerő az esztelneki ferences kolostor lenne, elkészítették a felméréseket és előtanulmányokat, hogy pályázni tudjanak a gyulafehérvári központi fejlesztési régiónál. A pályázatot az esztelneki önkormányzat nyújtaná be több felső-háromszéki önkormányzattal és a megyei tanáccsal társulva.

 A 2015-ös esztendőt a Szentatya a szerzetesek, illetve a megszentelt élet éveként hirdette meg, ezért szerzetesként jobban fel szeretnék hívni magukra a figyelmet. Szilveszter barát azt is tervezi, hogy április 24-én a környékbeli papság jelenlétében felelevenítik a Szent György-búcsút, ugyanis a kolostor melletti templom védőszentje Szent György vértanú.

 

Iochom István

Háromszék