vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.16. 

Rikárdó

Csak azt nem értem, mit játsszák meg magukat

Komlós János, a volt rabbinövendék, majd munkaszolgálatos, ÁVH-s tiszt, később a Magyar Nemzet, aztán a Népszabadság kulturális rovatának vezetője, végül a Mikroszkóp Színpad megalapítója, igazgatója, a Kádár-kor nagy hatású és befolyásos aktora és csapata által mesterien megrendezett és megszervezett, rendszert kiröhögtető műsorról való beszélgetéseken ha az ember nem akart lemaradni az áltudományos intézetek unatkozó munkatársai között jólinformáltságban, mindenféle kapcsolati tőkéjét bevetette, hogy jegyet szerezzen Hofi Géza egy-egy előadására. A róla való fecsegésen, összeröhögésen túl, a szocializmusnak nevezett valamiben volt valami zsenialitás. Mégpedig az, ahogy a speciális, kiskörúton belüli humorra fogékony balliberális gyűlöletközösség tagjait kiszolgálta, hogy a sorok közül olvashassák ki vagy hallhassák ki az oda rejtett információt. Szerették ők ezt mindig, az átkosban is hogy élvezték (ennek csak halovány mását adja most a Sas kabaré), ezért nem értem, mit játsszák meg magukat. Hogy mire gondolok, megmondom: a cigányozásra. Akkor olyan bátran nyomták, a finom kis színházi közönség szórakoztatásának egy speciális szelete volt a cigányozás. Emlékeznek még bizonyára, a kifejezetten vidéki roma csávó dumára.

A Mikroszkóp színpadán Hofi elmesél egy viccet, amely arról szól, hogy az isten háta mögötti cigány putriból bejön a falusi körorvoshoz a cigány, hogy Doktor úr, doktor úr, jöjjön mán kifele, valami van az asszonnyal! Az orvos összeszedi magát, mennek úttalan utakon, cuppognak a sárban, megérkeznek. Konstatálja a doktor, vajúdik a cigányasszony. Nekikészül a szülés levezetésének, mely abból áll, hogy feltűri az inge ujját, közben odaszól a jövendő apának.

– Kapcsolja már fel a villanyt! Mire a válasz:

– Hát az még nincs.

– És petróleum?

– Hát az már nincs – válaszol a cigány.

Végül egy katonai, tekerős dinamóval oldják meg a villanykérdést.

A szülést levezető falusi orvos kisegíti az első rajkót, majd a másodikat. Az apa teker, a negyediknél felkiált: Doktor úr, én abbahagyom, há’ ezek a fényre jönnek!

A balliberális gyűlöletközösség mindig úgy volt politikailag inkorrekt, hogy hajuk szála sem pörkölődött. Hogy egy nyilvános kijelentés, odabiggyesztett félmondat vagy vaskos vicc honnan rasszista és meddig „PC”, azt ők mondják meg. Burkolni, az az igazi művészet! Humorba leginkább. De az ezeknek a maiaknak nincs. A jobbikos akkor szólal meg, a balliberális gyűlöletközösség sajtója pedig mindig akkor ad szélesebb nyilvánosságot neki, mikor egy választási kampány kezdődik. A DK-s meg ugyanekkor és ugyanezen okból válaszol. Nem írom le egyik nevét sem, mert nem szeretném népszerűsíteni őket. A hazug sajtójuk meg úgy tesz, mintha botrány lenne a balliberális gyűlöletközösségben a cigányozás miatt. Pedig őket csak az érdekli, hogy jogilag támadhatatlan legyen a turpisság. Pásztor Albert támogatásakor miért nem robbant ki botrány? Aki annak idején látta Eörsi szánalmas magyarázatát, annak a zsebében kinyílt a bicska. Utána lehet nézni az ATV-ben a Kálmán Olga műsorában elhangzottaknak. A jelenség lényegét tekintve azonban teljesen mindegy, hogy mi hangzik el szó szerint, a lényeg, hogy a liberális gyűlöletközösség itt, nálunk a huszonegyedik században mikor, mi alapján osztja fel a társadalmat. Mit bírálják ezek egymást? Jobbikos vagy DK-s secko jedno. Olyan egyformák ezek, mint a házinyulak, csak nem olyan bájosak. Összetartoznak, mit játsszák meg magukat? Feltételezik egymást, egyik a másik nélkül szinte életképtelen! Milyen szánalmasak!

 

czyla