vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.16. 

Egymilliárd forintos beruházás valósulhat meg Tiszakécskén

Az összeget sportcentrum kialakítására fordítják

Tóth János Tiszakécske polgármestere: nem titkolt szándékunk, hogy a fiatal, tehetséges gyerekeket a környezetünkből idecsábítsuk.

 Novemberben lezárult a csatornaépítés Tiszakécskén. Mi tette indokolttá ezt a beruházást?

 – Évek óta jelentős problémát okozott az esőzések, valamint a nagy mennyiségű hó olvadása után megjelenő csapadékvíz összegyűjtésének és elvezetésének kérdése településünkön, ezért is volt nagyon fontos a csapadék, illetve a belvízelvezető hálózat megépítése. Emellett ebbe a kérdéskörbe tartozik az utak szilárd burkolattal való ellátása, és olyan járda építése, amelyet nem tesz tönkre a csapadék. Mi tehát olyan problémát oldottunk meg, és a jövőben is arra törekszünk, hogy a csapadékvizet az egész településen, optimális módon elvezessük. Mivel nagyobb az útfelület, ezért meg kellett oldani a víz elvezetését. Pályázati forrásból végeztük el a csapadékcsatorna-hálózat építésének második ütemét. Tervbe vettük a folytatást, tehát a beruházásnak harmadik üteme is lesz – ha arra is sikeresen pályázunk. Azért is lényeges a folytatás, mert vannak még olyan területek, ahová még nem jutott el a csapadékvíz elvezető csatorna. Annak idején, mikor megtervezték a beruházást, három szakaszra bontották a csapadékvíz-elvezetést, és abból idáig kettő valósult meg.

 Ebbe az építkezésbe már 2002-ben belefogtak, miért húzódtak el a munkálatok 12 éven keresztül?

 – Az akarat megvolt a beruházásra, viszont forráshiány miatt nem tudtuk korábban megvalósítani a fejlesztést. Az őszi helyhatósági választások óta vagyok a város polgármestere, s akkor tudtam áttekinteni a csapadékvíz-elvezetésre vonatkozó anyagokat. 2000-ben készült el a megvalósíthatósági tanulmány, 2002-ben kezdték el az első ütemet, és csak körülbelül egy évtized múlva a másodikat.

 A tiszakécskei Holt-Tisza élővilágára mennyire voltak tekintettel a csapadékvíz elvezetésének megtervezésekor?

 – Természetesen a Holt-Tisza azon részébe vezettük bele a vizet, ahol az élő sövény a szűrést természetes úton elvégzi. 15 méternyi szűrőmezőt alakítottunk ki, melynek elemei a nádas, a gyékény, a sás, és ebbe a szakaszba vezettük bele a csapadékvíz csatornaszakaszát, így ez a szűrőmező a csapadékvíz által szállított ülepedő, felúszó és vízben oldott anyagokat tartja vissza.

 Az ilyen munkálatok minden településen fennakadásokat jelentenek. Mennyire voltak türelmesek a tiszakécskeiek?

 – A város lakói felismerték, hogy az érdekükben valósítottuk meg a beruházást, így teljes mértékben türelmesek voltak. Hiszen tudták, ha elkészül a csapadékvíz-csatornázás első és második üteme, az értük valósul meg.

 Sportcentrum épül Tiszakécskén egymilliárd forintból. Mi jellemzi jelenleg a település sportéletét?

 – Tiszakécske Város Sportegyesülete a látványcsapatsport támogatását megcélozó pályázatot (TAO) adott be 2014 áprilisában, ez a pályázat az, amelyről ön kérdez és ezt a pályázatot, az MLSZ-szel egyeztetve két részre osztottuk. Tiszakécske járásközpont, és nem titkolt szándékunk, hogy a labdarúgó utánpótlást fejleszteni szeretnénk. A környékbeli települések fiataljait idehozva a későbbiekben, egy ütőképes csapatot szeretnénk kovácsolni, amely fellendítené Tiszakécske sportéletét! Tiszakécske sportéletén kívül meg kell említenem az idegenforgalom és a turizmus fejlesztését is és ezen célkitűzéseinkbe – mint programlehetőség – a leendő sportcentrum is beletartozik. A szabadidősport népszerűsítése, az egészséges életmódra nevelés is céljaink között szerepel és ennek megvalósítására kiváló helyszín, a leendő sportcentrum. Elindítottuk Tiszakécske gyógyhellyé nyilvánítását, s ez szorosan csatlakozhat a sportcentrum projekthez, hiszen nemrég épült városunkban a Tiszakécskei Termálfürdő területén a Barack Hotel, és a Hotel programjai között szívesen látjuk a megépülésre váró sportcentrum adta lehetőségeket. Természetesen az általános iskola és a gimnázium diákjai, valamint az amatőr és szabadidősport kedvelői is használják a sportcentrumot. Így kapcsoljuk össze a turizmust, a sportélet fellendítésével. Elsődleges célunk, hogy az otthon, számítógép előtt ülőket kimozdítsuk és minél szélesebb körben kínáljunk programlehetőséget a fiatal és idősebb generációknak is.

 Az építkezéshez megkapták az MLSZ engedélyét?

 – Még várunk az MLSZ hozzájárulásához, hiszen a hozzájárulás (határozat) nélkül a pályázati program nem valósulhat meg. Az anyagi források rendelkezésünkre állnak, és az előzőekben már említettek értelmében az egymilliárd forint két részre oszlik. 2015-ben elkészül az első 500 millió forintos beruházás, 2016-ban pedig folytatjuk a munkálatokat. Az első szakaszban a fedetlen, félkész állapotban lévő nagy lelátót korszerűsítjük, átépítjük és befedjük. Öltözőket és kiszolgáló helyiségeket alakítunk ki. Ezután a nagyméretű műfüves pályát építjük meg jelenlegi edzőpályánk helyett, majd a centerpálya mögötti lelátó és a jelenlegi lőtér elbontása után, egy nagyméretű füves gyakorlópálya létesül.

 Egy megyei I. osztályú csapatnak, miért van szüksége sportcentrumra?

 – Nem csupán a megyei csapatnak, hanem a Tiszakécske városában élőknek, a turisztikai és idegenforgalmi látogatóknak és természetesen a Tiszakécskén tanuló diákoknak is épül a leendő sportcentrum.

 Számtalan helyen olvasni: ne sportpályákat, stadionokat építsenek, hanem a pénzt másra, például munkahelyek teremtésére fordítsák. Önökhöz nem érkeztek ilyen észrevételek

 – Tiszakécske városa a látványcsapatsport támogatása által adott lehetőségeket használja ki; ha megkapjuk az MLSZ-határozatot, akkor tudjuk megvalósítani a sportcentrumot. A pályázathoz szükséges 70%-ot, a Dunaaszfalt Kft. mint tiszakécskei telephelyű vállalkozás biztosítja, a 30%-os önerőt pedig Tiszakécske Város Önkormányzata. Ez a két feltétel adott. A munkahelyfejlesztésről sem feledkezünk meg, hiszen Tiszakécskén tésztagyár és tejfeldolgozó üzem is épül.

 Tiszakécske környéke gazdag látnivalókban, természeti értékekben. A Tisza partján kezdték felépíteni az Európafalut. Mit kell tudni erről a létesítményről?  

– A Tisza partján lévő Európafalu területe közművesített rész. Eddig csupán egyetlen, a testvérvárosunk, Lübbecke és Tiszakécske város által közösen megépített épület áll ezen a területen. A cél, hogy az Európafalu az európai népművészetek falujaként működjön, ezért megpróbálunk kapcsolatot teremteni különböző országok képviseleteivel, és segítségükkel lehetőségeket keresni a leendő Európafalu épületeinek megépítésére.

 

Medveczky Attila