vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.23. 

2014-ben is jelentősen bővült az agrárium

A mezőgazdaság teljesítménye az elmúlt négy évben jelentősen növekedet – mondta Czerván György államtitkár a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetkezés Siófokon tartott agrárkonferenciáján.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár rámutatott arra, hogy míg 2010-ben a mezőgazdaság kibocsátása 1686,4 milliárd forint volt, addig 2014-ben ez az összeg elérte a 2397 milliárd forintot, amely 42,1 %-os növekedést jelent. A kibocsátás mellett, a beruházások élénkülése (2014. I-III negyedévében 232,3 forint, amely az előző év hasonló időszakához képest 16,9 %-os bővülés), továbbá a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának jelentős növekedése figyelhető meg. Az agrár-külkereskedelemben a 2013-as évhez hasonlóan 2014-ben is komoly eredményeket értünk el. Az export az elmúlt három évben folyamatosan rekordszinten zárt, 8 milliárd euró körül.

Czerván György elmondta, hogy a 2014-es évben, a kedvezőtlen időjárás ellenére történelmi rekordot ért el a kukorica (9,15 millió tonna), repce (660 ezer tonna), valamint a napraforgó (1,6 millió tonna) termése.

 

Az államtitkár előadásában részletes tájékoztatást adott a KAP 2015-2020 közötti időszakának legfontosabb változásairól és új elemeiről.

 

(FM Sajtóiroda)