vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.23. 

A sport a nemzet közös értéke

2010 és 2014 között 880 településen sikerült sportcélú beruházásokat megvalósítani

A sportdiplomácia erősödését jelzi, hogy 2015-re 41 rangos sportesemény rendezési jogát nyerte el Magyarország, amely már tavaly 45 világverseny házigazdája volt. A létesítményfejlesztéseknek továbbra is kiemelt figyelmet szentel a kormány, e célra 20,5 milliárddal fordít többet 2014-hez képest. Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta: a versenysport mellett az utánpótlás is kiemelt segítséget kap. Folytatódnak a tehetséggondozó és az utánpótlás szakmai fejlődését elősegítő programok.

 Azt nyilatkozta, hogy a magyar sport az ország egyik sikerágazata. Mivel tudja alátámasztani ezt a kijelentését?

 Egyre többen sportolnak

 – Minden adat azt támasztja alá, hogy a magyar sport helyes úton jár, Az ország egyik sikerágazata, ahol jelenleg az a legfontosabb, hogy a sportolói létszám folyamatosan növekedjen. Célunk, hogy minden magyar gyermek sportoljon, ezáltal egészségesebbé váljon, és a sporton keresztül elsajátítsa azokat az értékeket, amelyek mind a nevelésben, mind az önismereti képességben rejlenek. A sport a nevelés egyik legfontosabb eszköze és ezzel a lehetőséggel, eszközzel mindannyiunk érdekében élni kell. A mindennapos iskolai testnevelés bevezetésével elértük, hogy az idei tanévben már közel 900 ezer gyermek rendszeresen sportol a testnevelésórákon. Ráadásul a létszám folyamatosan növekszik, hiszen a mindennapos tornaórák a következő tanévtől valamennyi évfolyamon bevezetésre kerülnek. További és örömteli eredmény, hogy az utánpótlásban, az elmúlt évek munkájának köszönhetően 100 ezerrel – 230 ezerről 330 ezerre – nőtt az igazoltan sportoló fiatalok száma. 2018-ra célunk, hogy félmillió gyermek igazoltan sportoljon egyesületeknél, kluboknál.

 Egyre több világversenyt rendezhet hazánk

 A másik fontos célkitűzésünk, hogy minél több világversenynek adjon otthont Magyarország, a magyar sportolók és a szurkolók örömére és nem utolsó sorban hazánk pozitív imázsának érdekében. Számos világverseny magyarországi helyszíne sportdiplomáciai siker. Hiszen hazánk bizalmat és lehetőséget kap, európai és világesemények szervezésére és rendezésére, melyek után és jellemzően elismerésben részesül. Ennek turisztikai vonzata is jelentős, hiszen a versenyek miatt idelátogató sportolók, szurkolók nálunk költik el a pénzüket, ami Magyarország számára jelentős bevételt jelent. 2015-re 41 rangos esemény rendezési jogát nyerte el hazánk, amely tavaly 45 világverseny házigazdája volt. Számos nagy sportesemény áll előttünk, többek között a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogát is megszereztük. Ez a világbajnokság a harmadik legrangosabb sport-világesemény.

 Egyre több és korszerűbb létesítményt használhatunk

 Harmadik célunk a létesítmények fejlesztése. 2010 és 2014 között 880 településen sikerült sportcélú beruházásokat megvalósítani. 2015-ben újabb 70 létesítmény készül el. Tornatermeket, tanuszodákat építünk minden járásban. Kétszer 3 milliárd forintot biztosított a kormány az idei költségvetésben erre a célra. Természetesen ezenkívül lehet futóköröket, turistaházakat, kézilabdacsarnokokat, versenypályákat és futballpályákat építenünk, melyek ugyancsak azt a célt szolgálják, hogy minél több gyermek sportoljon. A nagyobb létesítmények építésével pedig elérjük, hogy egyre több világversenynek adjunk otthont.

 Sportágfejlesztések

 A jól működő állam biztosítja a sportolás feltételeit, vállal rá garanciát és támogatja a sportprogramokat. A 16 kiemelt olimpiai sportágat – így többek között a dzsúdót, a sportlövészetet, a vívást, a kajak-kenut, az úszást, a birkózást – érintő sportágfejlesztés is elindult, erre a célra a kormány 12 milliárd forintot különített el. Az elmúlt év munkája meghozta a gyümölcsét, hiszen a kiemelt sportágakban 20%-os a létszámnövekedés, de a szabadidősport-rendezvényeken is sorra dőlnek meg a részvételi rekordok. Külön megbecsüljük, támogatjuk a fiatal, tehetséges sportolókat. A Héraklész programot az első Orbán-kormány indította, jelenleg továbbépítjük, de bevezettük a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíját is még 2013-ban. 100-120 sportoló részesült tavaly ezen ösztöndíjban, mely abban segít, hogy tehetséges fiataljaink ne hagyják el az országot, miután itthon is kapnak tisztességes, versenyképes ösztöndíjat.

 Sportbarát költségvetés

 Sportbarátnak nevezhető-e a 2015-ös költségvetés?

 – Az idei költségvetésben 118,8 milliárd forint a sportra fordítható összeg. 2010-ben csak 16,5 milliárd forint állt rendelkezésre, ezért bátran állíthatom, hogy Magyarország Kormánya sportbarát. A sport sikerágazat, és mi tudjuk, valljuk, hirdetjük a sport értékeit, és szeretnénk, ha a magyar társadalom minél szélesebb körben magáénak vallaná ezeket az értékeket. Bár sokan kételkednek benne, de minden adat azt mutatja, hogy a magyarság a sport világában sikeres nemzet. Az élsportban elért eredmények alapján sportnemzet vagyunk, a cél, hogy mihamarabb sportoló nemzetté is váljunk. A sport kulcs a társadalom ajtajához, példának okáért, ha egyre többen sportolnak és elsajátítják a sportszerű viselkedést, úgy az mindennapi életünkben a teljes magyar közösség hasznára válik. A példákat lehetne hosszan sorolni, ezért mihamarabb fontos átadni gyermekeinknek a sport iránti elkötelezettséget, szeretetet. Közös jövőnk érdekében azonban áldozni is kell a sportra, mert ha nincs mögötte támogatás, akkor a tehetséges gyermekek nem érezhetik meg a sport valódi „ízét”. A 2013 júliusát követő egy évben a felnőtt és utánpótlás korosztályokban 508 érmet, köztük 163 aranyat szereztek a magyar sportolók. Ezeket az eredményeket nem tudtuk volna elérni a sportági szövetségi elnökök, a sportklubok vezetői, edzői, sportolói nélkül és persze ott állnak a szülők, akik gyermekeikért ugyancsak komoly áldozatot vállalnak. Remélem, hogy a sportbarátok tábora tovább bővül, és elérve közös célunkat, egy egészséges sportoló nemzetté válik a magyar.

 Rendelkezünk elég edzővel az utánpótlás-nevelés területén?

 – Szükséges, hogy minél több szakember, edző vegyen részt az utánpótlás-nevelésben. Jó úton járunk, a 16 kiemelt sportágban 14%-kal nőtt az edzők száma. Lényeges, hogy a Testnevelési Egyetem a jövőben egyre több felkészült szakembert képezzen, mind a versenysportok, mind az utánpótlás számára. Most is sok edző végzi kiválóan a feladatát, de a TE önállóvá válásával, megerősítésével, Mocsai Lajos rektor úr vezetésével nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy a magyar edzők képzése még színvonalasabbá válik.

 Amikor a magyar sportról beszélünk, az ellenzékiek, a tüntetők azt harsogják, nincs szükség stadionok építésére, inkább munkát kellene adni az embereknek. Mi erről a véleménye?

 – Természetesen a teljes körű foglalkoztatás kormányzati cél és komoly eredményeket értünk el ezen a területen is, de ne feledjük el, hogy ha – és ezt nemzetközi adatok, a WHO kimutatásai támasztják alá –1 dollárt fektetünk a sportba, akkor az 3,2 dollár táppénzbeli megtakarítást eredményez. Ezért lényeges, hogy a munka mellett minél többen sportoljanak. Tehát a munkahelyek létrehozása, és a sport támogatása egymást erősíti.

 Mi indokolta a sporttörvény decemberi módosítását?

 – A módosításra azért volt szükség, mert meg kellett vizsgálnunk, hogy a szerencsejátékból, a sportfogadásból befolyt összegek milyen mértékben juthatnak a sport területére. Szeretnénk, ha az utánpótlás-nevelésre több forrás jutna a sportfogadásokból. Ezáltal 3-4 milliárd forinttal nagyobb tételhez juthat a magyar sport. Ez nem magyar különlegesség, több országban is úgy döntöttek, hogy a sportfogadás bevételeinek hangsúlyosabban kell megjelennie a sport világában.

 

Medveczky Attila