vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.30. 

A révkomáromi Bencés Szerzetesrend működését akarja a szlovák érsek megszüntetni

A nagyszombati egyházmegyének nem a hívek lelkének ápolása a lényeges, hanem a vagyonszerzés

Továbbra sem tudni, mi lesz a komáromi bencésekkel, hiszen Ján Orosch el akarja lehetetleníteni a pápai jogú Komáromi Bencés Szerzetesrend működését. Az ügy hátterében az áll, hogy az érsek a bencések tudta nélkül még 2014 júliusában a nagyszombati egyházmegyére íratta a rend kolozsnémai és komáromfüssi kataszterben található 660 hektárnyi történelmi ingatlanjait. Dr. Szalay György a révkomáromi Bencés Rendház jogi képviselője: emberi kapzsiság vezérelte pénzügyi lobbikörök próbálják partnerként a nagyszombati érseket felhasználni arra, hogy megszerezzék a bencés ingatlanokat.

 A helyi bencés hagyományokra okkal büszke révkomáromiak körében nagy felháborodást váltottak ki Ján Orosch nagyszombati érsek azon tavalyi lépései, hogy az egyházmegyére íratta a révkomáromi Bencés Rendház 660 hektárnyi történelmi ingatlanát és megszüntette jogalanyiságát. Megvolt-e ehhez a jogalapja Orosch érseknek?

 – Ki kell emelni, hogy az érseknek a Bencés Rendházzal kapcsolatos minden intézkedése jogi normákba ütközött; megsértette a kánonjogot, és a polgárjogot is. Egyre jobban tetten érhető, hogy Orosch döntései mögött egyszerű, alantas emberi kapzsiság, rosszindulatúság áll, s egy bizonyos érdekcsoport vezeti az orránál fogva a nagyszombati egyházmegye vezetőségét. Mára még azt a szemtelenséget is megengedték maguknak, hogy bejelentkeztek a bencések területén a vadászati jogra, a földhasználat jogát is szorgalmazzák. Orosch érsek úrnak és az egyházmegyének nem a hívek lelkének ápolása a lényeges, hanem a vagyonszerzés.

 Bizonyára azért, mert egy-egy bencés ingatlan értéke 4–5 ezer euró, az együttes érték pedig meghaladhatja a 3 milliót is.

 – A pontos összegről nem tudok nyilatkozni, több adat is megjelent erről a sajtóban. Törvényszéki ingatlanbecsüst kéne felkérni az ingatlanok felértékelésére, de a bencések sohasem gondolkodtak vagyonuk, ingatlanjaik értékesítéséről. Az ingatlanok együttes értékétől függetlenül fontos megjegyezni, hogy a bencés renddel, illetve annak vagyonával, a kánonjog szerint, egyedül a Szentszék hivatott döntést hozni, és nem az egyházmegyei elöljárók.

 Ferences öregdiákként tudom, hogy a kánonjog szerint például a Magyar Ferences Rendtartomány működésébe sem szólhat bele Erdő Péter bíboros, hiszen pápai jóváhagyású rendről van szó. A bencésesekre is ez vonatkozik?

 – A Magyar Bencés Kongregáció is pápai jóváhagyású, alapítású kongregáció. A révkomáromi bencés rendház független rendházként működik a X. Leó pápa által 1514-ben dekrétummal jóváhagyott Magyar Bencés Kongregáció keretében, és pápai jogokkal rendelkezik. Bár a nagyszombati római katolikus érsekség területén működik, ám ahogy a megalapításához, úgy a megszüntetéséhez is pápai jóváhagyásra van szükség a kánonjog (C.I.C. – Corpus Iuris Canonici) 584.kán. alapján. A nagyszombati érseknek tehát sem jogköre, sem felügyeleti joga nincs a révkomáromi bencés szerzetesrend és rendház fölött. A szlovákok a Magyar Bencés Kongregációhoz való tartozás miatt kapják fel rögtön a fejüket, tehát a „magyar” jelző nem tetszik nekik. 1919 óta a trianoni békediktátum után a pannonhalmi Magyar Bencés Kongregáció Csehszlovákia területén maradt összes volt birtokát a komáromi bencés rendház vette át és volt hivatott azokon gazdálkodni belső bencés rendelkezések alapján. A birtokból származó jövedelem alapozta meg a komáromi bencések gimnáziumának és magának a rendháznak a fenntartását. Tehát 1919 óta a komáromi bencés szerzetesrend Csehszlovákiában önálló egyházi és polgári szervezet. Ezért ezt a szervezetet nem is érintette a Szentszék és a csehszlovák állam közötti aláírt megállapodás, a Modus vivendi. 1932-ben elvégezték az egyházi ingatlanok leltárát, s ebben az összeírásban önálló szervezetként szerepel a komáromi bencés rendház, a konvent – ahogy akkor nevezték – és területileg a régi mértékegységben pontosan ugyanannyi ingatlant mutattak ki, mint amennyit 1989 után új mértékegységre átszámolva. Az 1993-ban Szlovákiában megszavazott 282/1993 Z.z. számú egyházi restitúciós törvény értelmében kimutattuk, vázrajzokkal alátámasztottuk jogos igényünket, és az alapján kötöttük meg a Szlovák Köztársaság képviseletével, a szlovák földalappal (SPF – Slovenský Pozemkový Fond), illetve a községekkel a régi telekkönyvi betéteket bemutatva ezeknek az ingatlanoknak a kiadását. A kataszteri hivatal ugyan két és fél éves késlekedéssel, de a komáromi bencés szerzetesrendre telekkönyvezte be, illetve állította ki a tulajdoni lapot. Tehát nem a nagyszombati érsekségre, hanem a komáromi bencés rendre. Azt is meg kell jegyeznem, hogy 1989 után a Csehszlovák Szövetségi Nemzetgyűlés a 308/1990 Zb.z. és a 338/1991 Zb.z számú törvénye alapján a komáromi bencés rendházat szintén a komáromi bencés szerzetesek kapták meg, és tulajdonlappal telekkönyvezték. Nem is tehettek mást, hiszen amint már említettem; a komáromi bencés rend kolostora a Magyar Bencés Kongregáció független háza. Ilyen független háza van a Magyar Bencés Kongregációnak Saõ Paulóban, Ausztriában és másutt a világban. Ezek alapján a komáromi bencés rend egyházjogilag és polgárjogilag is önálló jogi személy, saját maga rendelkezik vagyonával, s annak megvonásáról, megszüntetéséről az 584.kán. értelmében csak a Szentszék hivatott dönteni, és nem a nagyszombati egyházmegye érseke.

 Feltételezem, hogy Ján Orosch érsek tanult kánonjogot is. Vajon miért nem tűnt föl neki, hogy döntésével megsérti a kánon passzusait?

 – Mi mindent megteszünk mind kánonjogilag, mind polgárjogilag az eredeti állapot visszaállítása érdekében. Orosch érsek bizonyára tudja, hogy milyen törvényeket szegett meg, de őt és tanácsadóit nyilvánvalóan a vagyonszerzés vezérli.

 Milyen eszközzel lehet visszaállítani az eredeti jogi állapotot. Mely grémiumhoz tudnak fellebbezni?

 – A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha „mea culpa”-alapon Orosch érsek utasítaná azokat a hivatalokat, melyeket annak idején megkért, hogy írják át a 660 hektárnyi termőföldet a nagyszombati egyházmegye javára, illetve töröljék az egyházi- és ezúton a polgári jogi személyek névsorából a Komáromi Szent Benedek Rendet, hogy adják vissza a bencések ingatlanait és jogos jogalanyiságukat.

 Erre nem látok sok esélyt.

 – Annál is inkább, nincs erre esély, mert tudni kell, hogy Orosch érsek többször tárgyalt a Magyar Bencés Kongregáció vezetőjével, Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát úrral. A pannonhalmi főapát úr 2014. március 26-án Orosch érseknél volt látogatóban egy másik üggyel kapcsolatban. Akkor a nagyszombati érsek egy szóval sem említette: március 3-án az érseki hivatal vezetőjét arra utasította, hogy a révkomáromi kataszteri hivatalban kezdeményezze a 660 hektárnyi bencés termőföld nagyszombati érsekségre történő átíratását. Július 17-én meg is történt az átírás. Utána csak véletlenül szereztünk tudomást a történtekről. Ekkor a Komáromi Járási Bírósághoz fordultunk a tulajdonjog megállapítása érdekében, továbbá kértük – meg is kaptuk – az előzetes bírói határozat kiadását, amely alapján Nagyszombat nem rendelkezhet a saját magára írt bencés ingatlanokkal, továbbá kértük a legfelsőbb ügyészt, hogy ügyészi felügyeletet gyakoroljon a bencés ingatlanok elidegenítésével, birtokaival kapcsolatban. Ez meg is történt. November 14-én a Komáromi Járási Ügyészség ügyésze határozatban utasította a Komáromi Kataszteri Hivatalt, hogy 7 napon belül állítsa vissza az eredeti állapotot. Azok a csoportok, akiknek érdekükben áll a bencések vagyonának megszerzése, azonnal informálták az érseket és hivatalát, hogy nem tudták megszerezni a bencés vagyont. Minket, bencéseket a kataszteri hivatal felszólított arra, hogy 7 napon belül nyilatkozzunk arról, hogy elfogadjuk-e az ügyész határozatát. Mindez igen abszurd volt, ez a hét nap arra kellett az érsekségnek, hogy időt nyerjenek, megírják a minket megszüntető „dekrétumot”, a levelet a minisztériumba, amelyet november 24-én bevitték és követelték, hogy a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Egyházügyi Osztálya törölje a Komáromi Szent Benedek Rendet az egyházi személyeket tartalmazó jegyzékéből.

November 28-án Orosch érsek úr ismét találkozott Várszegi főapát úrral, de akkor sem szólt arról, hogy a 2014. november 5-ei dátummal ellátott dekrétumával töröltette a révkomáromi bencés szerzetesrendet a nagyszombati érsekség jegyzékéből. Azt sem tudtuk, hogy létezik ilyen jegyzék. Csak december 3-án a komáromi járásbíróságon egy más, a bencés erdők kiadatásával kapcsolatos per kezdetén tudtuk meg, hogy a nagyszombati érsekség megszüntette a révkomáromi bencés szerzetesrend, ill. rendház jogalanyiságát. Az érsekség a bíróságtól a vonatkozó per megszüntetését kérte. Ez sajnos meg is történt. Amikor december 4-én kézhez kaptuk a minisztérium közleményét arról, hogy az „alapítónk” javaslatára töröltek bennünket az egyházi jogi személyek névsorából, akkorra Nagyszombat levele alapján már a bankszámláinkat is zárolták abban a pénzintézetben, ahol bankszámláinkat vezettük. A Szlovák Takarékpénztár egy saját belső szabályzatára és a nagyszombati érsekség utasítására, illetve a minisztériumi „törlésre” hivatkozva időközben zárolta a révkomáromi bencés szerzetesrend banki számláját, amely anélkül nem tud működni. Ez ellen a döntés ellen a főügyészségen és a minisztériumban is fellebbeztünk, a bíróságon kérünk jogorvoslatot. Mi, bencések, tartjuk magunkat a nemrég boldoggá avatott VI. Pál pápa intelmeihez. Ő felszólította az egyház tagjait, hogy az esetleges vitákat az egyház keretén belül kell megoldani. Nem mi voltunk azok, akik minden figyelmeztetés nélkül állami szervekhez, hivatalokhoz fordultak alattomos praktikáikkal, egy pápai alapítású szerzetesrend jogalanyiságát megsemmisítő, kitörlésére vonatkozó kéréssel, történelmi vagyonának elidegenítésével, hanem Nagyszombat, ezért az ezzel járó minden felelősség az ő vállukat terheli. Mi, komáromi bencések a Magyar Bencés Kongregáció legfelsőbb vezetésével egyházi vonalon próbáljuk megoldani a jog- és vagyonfosztás kérdését, mert meggyőződésünk, hogy mellettünk állnak a kánonjogi törvények. A bencés szerzetesek és laikusok továbbra is végzik a kötelességeiket Komáromban, hiszen a Bencés Szerzetesrend több évszázados működésének eddig sosem vethettek véget efféle akadályok.

 

Medveczky Attila