vissza a főoldalra

 

 

 2015.01.30. 

Hát ez az

Tombol a bosszú népe,
mely úgy tenne jégre,
hogy ne is vedd észre,
hogy elpusztít.

 A lélek üressége,
a mérce kettőssége,
egy bosszúálló  isten
torzult tükörképe.

E szorgos nép, ha perbe fog,
téged elevenen tűzre dob,
a harag réme, a béke vége,
tombol a bosszú népe

Ma az ellenzék legütőképesebb alakja Juhász Péter. Lehet rá azt mondani, hogy szerencséjére olyan fába vágta a fejszéjét, amelyen annyi a gally, hogy beosztással élve jó sokáig kitart, míg fölaprítja – és ez most már az erdő többi tölgyét is láthatóan zavarja. Bizonyára kapóra jött neki az, hogy már nemcsak korlátozott számú médiafogyasztóhoz jut el az ellenzéki sajtón keresztül, hanem az RTL is fölkapta a híreit.

Az is valószínű, hogy mint régebben Hagyó Miklós esetében arról az oldalról, most a Fidesz háza tájáról is szivárogtathatnak. Valakik móresre akarják tanítani a belvárosi beltenyészetet, a leköszönt polgármesterrel az élen, ahol a mutyik – úgy tűnik – pártról pártra öröklődnek. Mert az jól látható, hogy ebben az ügyben a szocialisták kezdettől fogva úgy viselkednek, mintha tojáson lépdelnének. Lipótvárosban hosszú fejlődéstörténete lehet a lakás- és üzlethelyiség-gazdálkodásnak.

 Írja Tamás Ervin a Népszabadság szombati számában. Talán ő az egyetlen újságíró, akire oda szoktam figyelni, mert még sosem olvastam tőle olyan bevett fordulatokat, mely szerint biztos, fontos körök információira hivatkozva írta volna meg cikkeit. Most is azt írja, valószínű, mert az eseményekből kikövetkeztethető. Nem akarja magát megtámasztani, mint a titkos, belső és felső helyekről kapott tényanyag mindentudó elvtársai, megelégszik azzal, hogy ez a véleménye. Az azonban zavaró az írásában, hogy egy visszafogott, művelt, sokat látott publicista, még ha véleményének ad is csupán hangot, eltekint a lényegtől. Az RTL klubtól. Annyira, hogy direkte a dolgok menetének fordítottját akarja elhitetni az olvasóval. Mintha itt az számítana, hogy mert Juhász bokszerkutya módjára nem engedte ki a szájából a falatot, ezzel megcsinálta magát, amire még az RTL is felfigyelt. Nem, ez egyáltalán nincs így, inkább úgy van, szintén tapasztalat, hogy a link szédelgőnek megismert alak, csupán eszköz, egy szerencsétlen flótás, aki felnőtt életének valószínűleg nagyobb részében drogozott, mint nem. Bármikor félredobható, mint egy használt zsebkendő. Sohasem lesz belőle ellenzéki vezér, mint ahogy Tamás Ervin álmaiban sem ő szerepel. Folyton izzadó homloka, kényszeres vigyora, gyorsan kiszáradó szája, gyanúra ad okot. Olyan mintha ajzószer hatása alatt állna. Ahogyan kitalálja, és tűzön-vízen át végigviszi akcióit. Ez az, ezt mondom én is, pont, mint egy drog által túlhajszolt médium. Számára mellékes a valóság, lohol mindenütt korrupciót szimatolva az RTL kamerája után. Lelkiismeretlenség egy beteg embert így kihasználni, átlátszó, pillanatnyi anyagi haszonszerzés céljából. Mert az RTL nem akar reklámadót fizetni.

 

czyla