vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.03. 

Biztonságban a szünidőben

Az online zaklatás ellen

Az Országos Rendőr-főkapitányság június 10-én, a X. kerületi Szervátiusz Jenő Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján a gyermekek nyári biztonságának biztosítására hívta föl a figyelmet. Németh Ágnes rendőr alezredest arról kérdeztük, miként előzhetők meg gyermekeket érő, érintő balesetek.

Mi az oka annak, hogy a tanítási szünet időszakában jelentősen megnövekszik a gyermekek veszélyeztetettsége?

 – Az iskolában a fiatalok viszonylag védett környezetben vannak. A tanítás befejezését követően a gyermekek felszabadultabbá válnak. Sok szabadidővel rendelkeznek, így gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a játszótereken és az utak mentén, és bizony felügyeletük sincs mindig megfelelően biztosítva. Sajnos, ha felnőtt kíséretében utaznak a gyerekek, az sem jelent számukra feltétlenül biztonságot. A felmérések azt mutatják: a gyermekek közúti baleseti sérüléseiket a nyári hónapokban leggyakrabban gépjármű utasaként szerzik, s többnyire így válnak közlekedési baleset áldozatává. Ezekben az esetekben a szülőt komoly felelősség terheli, amikor a gyermekre nem csatolják rá a biztonsági övet, vagy nem használják a gyerekülést. A közúti baleseti statisztikai adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a legtöbb gyermekbaleset a nyári hónapokban történik, és a tragédiák száma is ekkor a legmagasabb. Ezért évek óta a nyár elején mondjuk el, hogy milyen veszélyforrások lehetnek a gyermekek életében. A közterületeken, a szünidő idején, a gyerekek egyre gyakrabban pattannak föl a kerékpárra, rollerre, és sokszor nem néznek körül a kereszteződéseknél, ahogyan akkor sem, mikor a labda után kiszaladnak az úttestre. Ezért kérjük a tisztelt szülőket és közlekedőket, a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, amennyiben az úton vagy annak közelében – akár gyalogosan, akár kerékpárral – megjelennek. Számítsanak arra, hogy a gyermekek közlekedése kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük. A gyerekek viszont nem csak áldozatok lehetnek. Az nem gond, sőt még jó is, ha nem egyedül mennek ki a parkokba, játszóterekre, mert ilyenkor egymást védik, erősítik. Az a baj, ha „bandáznak”, és unaloműzésként telefonfülkéket rongálnak, kukákat borítanak föl, vagy éppen megkarcolják a parkoló személygépkocsikat. Ezért szükséges a gyerekekkel megbeszélni azt, hogy mit csinálnak a nyári szünetben, hiszen amíg a felnőtt el tudja tölteni hasznosan az idejét, addig a gyerek nem mindig talál magának ésszerű, megfelelő elfoglaltságot. S ekkor vagy balhékat követ el, vagy egész nap ül a számítógép előtt. Kiemelendő, hogy az interneten létezni is ugyanolyan veszélyes a gyermeknek, mint kint az utcán felügyelet nélkül tartózkodni.

 Tehát jobban ki vannak téve a netes zaklatásoknak?

 – Létezik olyan internetes zaklatás, amit a gyermekek egymás sérelmére követnek el. Ilyen esetben néha ugyanaz a személy lehet áldozat és elkövető is. Mert ha őt gúnyolják, cikizik, zaklatják, akkor úgy gondolja, az a legjobb, ha ő is kiválaszt magának valakit, akit rágalmazhat, akiről minden rosszat leírhat. De felnőttek is elkövetnek bűncselekményt a gyermekek sérelmére a virtuális térben. Fel kell hívni a gyerekek figyelmét arra, hogy ne töltsenek fel magukról vagy ismerőseikről, barátaikról olyan – főleg erotikus – képeket az internetre, amelyek méltatlan helyzetbe hozzák saját magukat, vagy barátaikat. Vegyék figyelembe, hogy mindenkinek vannak személyiségi jogai. A feltöltött képeket bárki lementheti, és másik oldalra feltöltheti, létrehozhat hamis profilt ártó szándékkal. Online zaklatásnak lehetnek kitéve így a diákok, és zsarolhatják is őket. A gyerekek pedig nem merik megmondani a szülőknek, hogy miért zsarolják őket. Amennyiben a szülő úgy érzi, hogy veszélyben van a gyermeke, tegyen bejelentést a rendőrségen, kérjen segítséget.

 Mire ügyeljenek azok a fiatalok, akik szórakozóhelyekre járnak?

 – Nagyon lényeges, hogy a szórakozó- és közösségi helyeken az ifjak az italaikat ne hagyják őrizetlenül. Amennyiben ez mégis megtörténik, ne igyanak többé abból, hiszen nem tudhatják, hogy nem került-e bele valamilyen szer. S ne próbálják ki a különböző kábítószereket, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is. Kiemelendő, hogy a helyes magatartásminták átadása akár életmentő is lehet. A veszélyekre elsősorban a szülőknek kell felhívni a figyelmet, másrészt az iskoláknak. A rendőri állomány tagjai is azért tartanak rendhagyó osztályfőnöki órákat, hogy elmondják, hogy például a drogozásnak milyen jogi következményei lehetnek. S gondoljanak bele a gyerekek, hogy ezek a következmények milyen hatással lesznek a saját és a szüleik életére. Ha mindezek ellenére a fiatal ki akarja próbálni a kábítószereket, s nincs tekintettel annak a következményeire, akkor már nem tudunk mit tenni. S emellett annak is tudatosulnia kell a gyerekekben, hogy a figyelmetlenség balesetet okozhat, ahogy a felnőtteknél is. Előszeretettel hallgatunk zenét az autóban, a tömegközlekedési eszközökön, kerékpározás közben vagy gyalogosan. Ilyenkor elzárjuk magunkat a külvilágtól, mert nem halljuk a gépjárműveket – s ez is balesethez vezethet.

 Vannak olyan játszóterek, melyeknek a homokozóiba dobják be a drogosok a fecskendőket. Ezt a szülők sem tudják kivédeni. Mit lehet ilyenkor tenni?

 – Senkinek sem javaslom, hogy puszta kézzel hozzányúljon ezekhez a fecskendőkhöz. Vagy az ÁNTSZ munkatársaihoz, vagy az önkormányzat illetékes hivatalához kell ilyenkor fordulni, hogy megtisztítsák a játszóteret. Nagyon sok játszóteret be is zárnak éjszakára, hogy ne kerüljön üvegszilánk, vagy fertőzött tű a homokozóba.

 A közterületekre sokan úgy mennek ki a fiatalok, hogy dicsekvésképpen magukkal viszik értékes okostelefonjaikat is. Ezáltal könnyebben rablás áldozatává válhatnak?

 – Természetesen, s ez nem csak a fiatalokra vonatkozik. Ha valaki értékeivel hivalkodik, legyen az ékszer, vagy műszaki cikk, azzal felhívja magára a tolvajok figyelmét. A gyerekek többsége nem is tud az értékeire vigyázni, mert hiányzik belőlük az az ösztönös védekezés, ami nagyon sok felnőttben már megvan, azaz: hogyan rejtsük el értékeinket úgy, hogy azt ne tudják elrabolni.

 Mit gondol, az ORFK-nak az ilyen típusú felhívása pusztába kiáltott szó, vagy valóban sokat segít a megelőzésben?

 – Soha nem pusztába kiáltott szó a mi felhívásunk, még akkor sem, ha nem érünk el vele minden érintettet. Nyilvánvaló, hogy a szülők arra figyelnek, hogy hogyan szervezzék meg a nyaralást, és nagyon ritkán kérdezik meg azt, hogy a gyerek mit szeretne a nyáron. Beszélje meg a gyerekével a szülő azt is, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk a szünidő alatt. Ha valaki csak egyszer elolvassa a felhívásunkat, és elgondolkodik rajta, akkor bízom benne, hogy könnyebbé és biztonságosabbá tehetjük családja életét.

 

Medveczky Attila