vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.03. 

Ferenc pápa: miért nem bombázták az Auschwitzba vezető utakat?

Ferenc pápa torinói látogatása során a város történelmi központjában lévő Vittorio Veneto téren 90 ezer fiatal előtt mondott beszédet. Ferenc pápa beszédében kritizálta a világ nagyhatalmait a második világháborús szerepvállalásuk miatt – írta a Huffingtonpost.com. Szerinte a szövetségesek nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozzák a holokausztot. A pápa feltette a kérdést: „miért nem bombázták a vasútvonalakat, amelyeken szállították a fogvatartottakat?” „A nagyhatalmak rendelkeztek fényképekkel azokról a vasútútvonalakról, amelyeken a vonatok a halálba szállították a zsidókat, keresztényeket, romákat és homoszexuálisokat” – mondta a pápa. „Mondják meg nekem, miért nem bombázták le ezeket a vasúti utakat?”

A katolikus egyházfő a sztalini „koncentrációs táborokban” szenvedőkről is megemlékezett, melyeket a világháborút követően állították fel, valamint az örmények tömeges lemészárlását is kiemelte az első világháború idején a tragédiák sorában. A pápa a 30-as, 40-es évek világhatalmi játszmáit illetően úgy fogalmazott, hogy a nagyhatalmak felosztották Európát, mint egy tortát. A pápa beszédében kiemelte, hogy a mai világban egyesek a pénzért csinálnak mindent, valamint elítélte azokat az embereket, akik nyilvánosan a béke szószólói, miközben fegyverekkel kereskednek.

 

(forrás: erdely.ma)