vissza a főoldalra

 2015.07.10. 

Amerikának nincsenek örök barátai

Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek ellenségei, Angliának érdekei vannak, mondta Lord Palmerston, aki még külügyminiszter korában annyira kellemetlenné vált Viktória királynő számára, hogy 1851 decemberében menesztette, mert föltételezte, hogy III. Napóleon 1851. december 2-i államcsínyéhez a Lordnak is volt némi köze.

Ennek ellenére később belügyminiszter majd miniszterelnök lett, de azért bátorkodom felidézni kijelentését, mert a Lord legalább nem játszotta meg magát. Nem papolt világbékéről, nem mondta, hogy bárkinek is jót akarna. A füstölgő gyárkéményekről nem mondta, hogy egészséges és nem akarta elhitetni, hogy a szegényházak vagy a gyermekmunka miatt megszakad a szíve a klubjaikban tereferélő úriembereknek.

Lord Palmerston természetesnek tartotta a folyamatot, amely során Anglia és általában a vezető nagyhatalmak gazdasági és politikai függőség alá vonták, katonailag megszállták, ellenőrzés ún. protektorátus alatt tartották, tisztán gazdasági eszközökkel, egyoldalúan előnyös szerződésekkel a világ fejletlenebb (nem iparosodott) területeit. Az ő korában nyíltan vállalták, hogy a terület stratégiai biztosítása a gyarmaton lévő természeti kincsek kiaknázása, az olcsó munkaerő kihasználása, és az újabb piacszerzési lehetőség a gyarmatosítás célja.

Nem hazudoztak, hogy a diktatúrák alól akarják felszabadítani az elmaradott népeket, azt mondták civilizálni akarják. Ez a civilizációs törekvés igencsak ellentmondásosan valósult meg, bár számos telepes, misszionárius valóban megpróbált segíteni.

Most véres tévéjátékot rendeznek, gumicsónakon érkezik a kötelezően muzulmán merénylő a strandra, egy napernyő alól Kalasnyikov gépkarabélyt húz elő és tüzet nyit a fövenyen pihenő turistákra, majd a szállodában folytatja a vérengzést. A muzulmán böjti hónap, a ramadán ideje alatt a muszlimok biztosan nem járnak strandra. A halálos áldozatok többsége brit, német, belga, tunéziai, és francia állampolgár. A kalifátus egy katonája intézett támadást a prostitúció, az erkölcsi fertő és a hitetlenség förtelmes fészke ellen, jelentette be az Iszlám Állam, amivel magára vállalta a vérengzést, s amire a hatóságok úgy reagáltak, hogy bezártak nyolcvan mecsetet, amelyekben uszító szónokok állítólag rendszeresen erőszakra buzdítottak. Ha a támadó muzulmánok a muzulmánokat akarták volna móresre tanítani, akkor nem ramadán idején tették volna. Vagy a támadók mégsem muzulmánok voltak? A tunéziai elnök a mostani terrortámadás után a globális erők fellépését sürgette. A negyedévvel korábbi akció, a Bardo Múzeum megtámadása után a tunéziai kormányfő menesztette a tuniszi rendőrség hat vezetőjét, mondván, hiányosságok voltak megfigyelhetők a múzeumi negyed védelmében. Ezzel a támadással véget érni látszik az a legenda, mely szerint az autokrata rendszerek megdöntése után végigvihető egy átmenet a nyugati értelemben demokráciának tartott rendszerekbe.

Szabadnak mondott választások eredményeként az ún. szakértő tanácsadók politikai kompromisszumról beszélnek a világi és a mérsékelt iszlamista pártok között, ám a kormányon lévők szerint a „biztonsági erők” úgy vívják küzdelmüket a radikális iszlamistákkal, hogy azt sem tudják megmondani, hogy például a múzeumban lelőtt két terrorista melyik csoporthoz tartozott.

Alexander Meleagrou-Hitchins terrorszakértő szerint a merénylet „a tunéziai gazdasági és politikai helyzet destabilizálására irányuló kísérletként” is felfogható. A biztonsági erők lelőtték a támadót. Ő már biztosan nem fogja elkotyogni, kitől kapta a megbízást a gyilkolásra. Úgy tűnik, Tunisz következik, az előző állomás Líbia volt, ahol jelenleg politikai káosz uralkodik, miután megdöntötték Moammer Kadhafi több évtizedes diktatúráját. Az egymás ellen fordított törzsek háborúja folytatódik. A Kadhafi ellen felhozott bűnökről lassan bebizonyosodik, hogy nem pont úgy történtek, ahogy mondták, például az 1986-os berlini diszkotékarobbantásról kiderült, hogy a tanú a CIA, a bomba elhelyezője pedig a Mossad ügynöke volt. A Lockerbie-katasztrófa sem pont úgy volt, ahogy mondták. Líbia olajmezői és sivatag alatti vízkészlete nem különben a Kínai beruházások megsemmisülése Afrika befolyási övezetének átalakítási szándékára enged következtetni. És talán az egész Közel-Kelet, beleértve Szíriát és Iránt is. A Nyugat által hatalomra segített ellenzékiek alatt az érintett országok beláthatatlan időkre anarchiába szédülnek. Sajnálatos, hogy Amerikának nincsenek örök barátai, mert például amikor Szaddam és Kadhafi iránti barátságuknak vége szakadt, olyan eredményes népirtásokról, amik a demokratizálódás éveiben történtek a különböző arab államokban, nem sokról tud majd beszámolni a történelem.

czyla