|
 2015.07.17.
A pozsonyi csatára emlékeztek a csíkcsomortáni
Kárpátok Őre emlékműnél
Az eredeti szobrot
száz évvel ezelőtt, 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám
az első világháború után Erdélybe bevonuló román csapatok
katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került
2013-ban a csomortáni iskola udvarára. Itt emlékezett meg a közösség
az 1108 évvel ezelőtt történt pozsonyi csatára, ahol őseink
dicsőséges győzelmet arattak a magyarok ellen törő, őket
kiirtani akaró ellenség felett.
Ferencz Csaba, csíkpálfalva
polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kárpátok
Őre emlékmű a település központi helye lett. Az emlékmű központi
eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült,
határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely
kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül.
„Ma egy olyan csatára emlékezünk, amelyre büszkék lehetünk,
melyet a feledés homályába próbáltak száműzni. 907-ben az
akkori Nyugat-Európa – ahogy ma mondanánk –, a Frank
Birodalom fogott össze és teljes haderejével tett kísérletet
a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. A magyarság
örökös hivatása az őrt állás, az Istenbe vetett hit védelme”
– hangsúlyozta a községvezető.
Az eseményen a történelmi
egyházak, civil szervezetek és a politikai pártok képviselői
egyaránt részt vettek. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke
megítélése szerint új fejezetet kell nyitnunk az erdélyi
magyar politikában. Ez a felelős politika korszaka kell legyen,
ami nem szólhat testvérháborúról – vélte az MPP-elnöke.
Tőke Ervin, az
Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke megjegyezte:
"Őseink a
legértékesebb kincsüket, az életüket adták a hazáért, az
otthonért és a nemzetért. Elszánt tekintettel pásztázták a
rájuk bízott hágókat, hogy nehogy valaki bántani merje a
haza, az otthon nyugalmát. Ma már nem kell lóra üljünk és
fegyvert fognunk. Ma már nem ilyen háborúkat vívnak ellenünk.
Napjainkban sokkal kifinomultabb módszerekkel irtják nemzetünket.
Gazdasági és szellemi hadviseléssel elérik azt amit véres háborúkkal
nem sikerült. A második világháború alatt a történelmi
Magyarország egész területén az eltűntek és elhunytak számát
230-250 ezerre teszik. Mi meg csak itt Erdélyben a kilencvenes évek
óta 400 ezerrel csökkentünk és a folyamat érezhetően
felgyorsult.
Hogy mi lenne a
megoldás? Vegyük kezünkbe sorsunk és építsük meg a sokat
emlegetett tündérkertek ahová nyugatra menekült szomszédaink,
barátaink, rokonaink visszatérhetnek és nekiláthatnak a fészekrakásnak.
(...) Kedves véreim, egy nép szabadságát nem lehet elintézni.
Nincs az a fórum ahol szabadságot és boldogulást osztogatnak a
föld népeinek. Európa majdnem kivétel nélkül minden számbeli
kisebbségbe szorult őshonos népe kivívta viszonylagos szabadságát,
önrendelkezését. Mi mire várunk meg?"
Sándor Krisztina,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte,
hogy a Kárpátok keleti őrei mi, székelyek voltunk, a feladat
így ma sem idegen, ezer év óta ismerjük. „Nemcsak a hétköznapi
munkát kell elvégezni, hanem erős hittel kell élni és mély
elkötelezettséggel lenni a jövő nemzedék iránt” – mondta
az elnöke.
A történelmi
egyházak részéről Szatmári Ingrid református lelkész és
Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását, majd
a helyi néptánccsoportok fellépése után elhelyezték az emlékezés
koszorúit.
(szekelyfold.ma)
|
