vissza a főoldalra

 2015.07.17. 

Csurka István: A Nyugat veszített

A hatalmas tüntetések, amelyek Budapesten és egyidejűleg az egész világon feltörtek, abból a képtelen ellentmondásból táplálkoznak, amelyet egy amerikai professzor, dr. Robert Hickson fogalmazott meg egy konferencián, 2002. július 30-án az ausztriai Feldkirchenben. A képviselőnk résztvevője volt ennek az Etika bátorsága című értekezletnek.

„Az a véleményem, hogy a Nyugat veszítette el a hidegháborút, fokról fokra és egyre inkább azt utánoztuk, ami ellen korábban állítólag küzdöttünk, és ez nem egyéb, mint a dialektikus és történelmi materializmus forradalmi stratégiai kultúrája. És úgy hiszem, hogy mi, amerikaiak, mint nemzet, kétségbeesett helyzetben vagyunk éppúgy, mint ahogy a szervezett zsidóság is egyre kétségbeesettebb helyzetben van, különösen Izraelben, és nemcsak demográfiailag, és azt hiszem, néhány nagyon-nagyon tragikus dolog van kialakulóban.” Most, az iraki háborúnak már nem is az előestéjén, hanem már benne, amikor Amerikának és Izraelnek szembesülnie kellett azzal, hogy az egész világ fel van háborodva értelmetlen és gonosz háborújuk miatt, azt kell látnunk, hogy ez a két állam jóformán tudomást sem vesz az emberiség háborúellenes fellázadásáról. A kijózanodás nem következett be, sőt a háborúpárti „héják” Izraelben és az USA-ban is előretörtek és egyre erőszakosabbak. Tovább folytatódik a kormányok letérdeltetése és a palesztin nép kiirtása.

Magyarország kormánya a D–209-es titkos ügynök vezetésével természetesen nem is lehet más, mint a dialektikus materialista félrevezetés és rombolás élharcosa. Úgy döntött, az európai csatlakozás, s az azt eldöntő népszavazás előestéjén az amerikai–izraeli világuralmi törekvések egyszerű csatlósává szegődik. Kapott is egy jó nagy pofont az egyik európai főhatalom vezetőjétől, Chiractól, akitől annak idején a becsületrendet faszolta. Csatlósi buzgalmában aláírta a brit–amerikai kezdeményezésre született háború melletti kiállás nyilatkozatát, jókora gondot okozva pártjának és kormányának. Ezek most visszafésülik az aláírt hadüzenetet „békedekrétummá”. No, nem leninivé, csak amolyan liberálissá. Budapesten ezért rendeztek meg egy béketüntetést, amely általában próbált szólni a háború ellen, és nem szólt a háborút támogató kormány ellen, és még kevésbé szólt a háborút megrendelő Izrael ellen. A kormány és az SZDSZ emberei ma is ott menetelnek abban a menetben, amelyik az ő háborújuk ellen verődik össze, és két kézzel mutogatnak néhány szélsőségesre, akik a tüntetésrendezők szándékaival ellentétes célokat mernek felírni, kimondani. Krausz Tamás, a Baloldali Ifjúsági Társulás vezetője ott feszít a békeaktivisták között. Ennél képtelenebb, romlottabb helyzet el sem képzelhető. Budapesten mi rendeztük, mégpedig a Kossuth téren, az Országház előtt az első nagyszabású béketüntetést. Ez már feledve van, ennek feledve kell lenni ahhoz, hogy a háború és a béke ügye egyaránt a liberálisok és a Krauszok kezében maradjon. Olyan világban élünk, amelyben már a legnagyobb baj az, ha valami arról, vagy az ellen szól, ami valójában történik, és ami valójában felháborító. A kormány árulása felháborító, és ha nem volna totális médiaterror, kiderülhetne az igazság. Most azonban a Krausz kontra Medgyessy, a Soros kontra Soros sűrű dágványában tapicskolunk.

Valójában felháborító, hogy Amerika, katonai erejével visszaélve, milliókat akar megölni, meg akarja szerezni azt, ami nem az övé, az iraki olajat. Az egész térségből ki akarja üldözni, sőt tönkre akarja tenni életük történelmi kereteit, el akarja pusztítani Izrael minden ellenségét, beleértve a csecsszopókat is.

A világszerte tüntető milliók között természetesen nemcsak Budapesten voltak jelen a baloldal elkötelezettjei, a liberálisok és a zsidók, hanem mindenütt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a hatalmas hullám, amely végigcsapott az atlanti partokon, még így is nem jelent hatalmas fordulatot a világpolitikában, és főként abban, amit talán új felismerésnek nevezhetnénk. Vagy talán nem az a felismerés tört most utat magának, amit 2001. szeptember 11-én, a nagy toronydöntés borzalmában tettem fel és tettek fel más gondolkodó emberek is: Miért? Kinek az érdeke? Nem ez a felismerés hullámzott végig a partokon és kezdte el mosni az olajlepett szirteket? Izrael volt a háttérben már akkor is. Különböző világnézetű, vallású, elkötelezettségű emberek döbbentek rá, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva egy vak erőszaknak és egy idejétmúlt hazugságnak.

Két idézet következik az amerikai professzortól: „Meg vagyok győződve, egy csomó bizonyíték és különösen annak alapján, amit a közelmúltban láttam, hogy az izraelieknek és titkos ügynökeiknek (művészdiákjaiknak) legalábbis előzetes ismereteik voltak a szeptember 11-ei merényletekről, és azokból egészen biztosan hasznuk származott. (…) Meggyőződésem, hogy az izraeli operatív egységeknek előzetes ismereteik voltak és a káröröm sötét kielégülését érezték.” Ez a szöveg teljesen logikusan azt sejteti, hogy ok-okozati összefüggés van a WTC-tornyok és a Pentagon elleni merényletek, a nyomukban azonnal kirobbantott antiterrorista világharc, majd a tálibok elleni lényegében véve eredménytelen afganisztáni háború és végül a most már folyó, de hivatalosan mégis megindítás előtt álló Irak elleni háború között. Most a népek, akár kimondták ezt, akár nem, már látják vagy legalább pedzik ezt az összefüggést, azt, hogy mindennek a hátterében ki áll. A tüntetéseknek világszerte volt egy őszinte békevágyból és Amerika-ellenességből származó indítéka, és volt egy körmönfont, szinte észrevehetetlen manipulációs célja: amennyire lehet, eltakarni Izrael felelősségét. Amerikában különösen nehéz volna a teljes igazságot feltárni, mert ott iszonyatosan nagy a nyomás.

Ismét dr. Robert Hickson: „És akkor itt van még az egyirányúsított sajtó. Biztosíthatom önöket, létezik egy bizonyos félelem és öncenzúrázás, ami mindig előbukkan, ha az emberek Izraelről beszélnek, ha bármiféle általános érdeklődésre számot tartható, kimondottan izraeli, következésképpen zsidó ügy kerül szóba.” Az egyik budapesti híradórészletben láthattunk egy idősebb férfit és mellette a feleségét, aki, noha szerette volna kimondani, nem merte, csak körülírni, hogy miért és mi ellen tüntet. Izraelt nem merte megnevezni. Be is ismerte: fél. De már ott volt a tüntetésen. Most kiderült: Amerikában is félnek az emberek. Az államtól, a sajtótól, a „keresztény cionisták” nyomásától.

Ez a fejlemény óriási. Amerika és elnöke nincs irigylésre méltó helyzetben. Ha megindítja, pontosabban, ha kiterjeszti a már folyó háborút és elkezdi leöldösni az irakiak százezreit, miközben Izrael kiszorítja a palesztinokat Palesztinából, veszít, mert a teljes világközvélemény ellene fordul, s a kultúrák, vagy inkább Huntington meghatározásával élve, a civilizációk összecsapásából nem kerülhet ki győztesen.

Az európai vezetők egy része már látja ezt, és kétségbeesetten keresi a kiutat. A civilizációk összecsapása ugyanis azokat a népeket, kultúrákat is veszélyezteti, amelyek nem elindítói ennek az összecsapásnak. Európa ártatlanul is a legveszélyeztetettebb volna, de hát nem is ártatlan. Az észak-afrikai volt gyarmatairól történő bevándorlással leginkább sújtott Franciaország, valamint a török és kurd, s ezenkívül minden más, főleg oroszországi, ukrajnai zsidó bevándorlástól érintett Németország rettent meg először ettől a háborútól, mert nem teheti meg, hogy ne lássa a következményeit. (A tel-avivi magyar követségen egyébként sorban állnak a magyar állampolgárságért folyamodók.)

A NATO most meghasadt. Az Európai Unió a régi, Szigetország–Kontinens törésvonal mentén húzódik szét. Az ENSZ a jogosítványaiért küzd, s Amerikán most számtalan, Izrael érdekében emelt vétója miatt áll bosszút a vétóval rendelkező Kína és esetleg más ország is. De a leglényegesebb az, hogy másfél évvel a toronydöntés után, a hatalmas túlerővel meghirdetett antiterrorista világharc elindítása után a népek másfelé néznek, mint a hatalmak. Pontosabban: átnéznek az antiterrorista ködön. Számtalan merénylet és milliárdnyi újságoldal, tévéműsor, erőszakkal való fenyegetés után erkölcsileg összeomlott az antiterrorista világháború eszméje. Maradt a pőre háborús szándék, a hódítás és a népirtás.

A társadalmak teljesen ugyan még nem, de részben már felismerték a félrevezetésükre irányuló tevékenységeket.

Az első világháborúba még dalra fakasztott bakákat lehetett a frontokra küldeni, a második világégésbe az itt is, ott is fájó sértettség vitte az európai katonát, Vietnamban már csak a kommunista katonák harcoltak hittel, most pedig már mindegyik oldal csak zsoldosokat tud felvonultatni. Ezenkívül Amerika a személytelen elektronikus robotfegyverek sorozatait fogja kipróbálni. Az ember mint olyan, többnyire csak a halálával válik résztvevőjévé a háborúnak. Meghal anélkül, hogy valaki szuronnyal átdöfné. Védekezni nem tud az sem, aki az elektronikus fegyvert elindítja. Ő maga is áldozat.

Most érdemes kitartani az igazság és a saját kultúra értékei mellett, mert ugyan minden jelentés a túlerő győzelmét zengi, a világuralom soha ennyire közel a véghez nem volt. Mert erkölcsi önfelszámolása megkezdődött. Nincs messze az idő, amikor belefullad az olajába.

(2003)