vissza a főoldalra

 2015.07.17. 

Huszonötezer

A szerkesztőségben felejtettem a mobilomat, vissza kellett fordulnom, de szerencsém volt, mert pont a kapuval szemben találtam üres helyet. Éjfél múlt tizennyolc perccel, gondoltam gyorsan felszaladok érte. Mi tagadás, nem mértem meg, hogy a zebra és az autó orra között nem hibádzik-e a távolság, meg van-e a rendeletben és a KRESZ-ben előírt 5 méter ? A Ráday utcában ezen éji órán rajtam kívül minden mozdulatlan volt. 5 munkanap múltán megérkezett egy csekk és benne a vérvalóság: megbüntettek, 25 000, azaz huszonötezer forintra. Ezt az összeget autóval elkövethető enyhe fokú szabálysértésért róják ki. Megírták, sem reklamáció, sem részletfizetés és egyáltalán semmilyen érv nem hozható fel, ne is próbálkozzon az állampolgár semmivel. Mondjuk ezt furcsállom, de legalább egyenesen meg van mondva, nem ámítanak, mondván: fellebbezzek nyugodtan etc., hogy a végén ugyanide jussak. Nem mondom, hogy nem okozott problémát a havi nyugdíjam negyed részének lekapcsolása, de alapbosszúságom igazi csodálkozássá merevedett.

Honnan vették észre? Mint mondtam, egy lélek nem járt a környéken sem.

Egy életem, egy halálom, döntöttem. Ennek a rendszernek a működési elvét kikurkászom. Azért is, mert egy hónappal korábban egyik ismerősöm Pest megyei házába ugyancsak egy csendes, éjszakai órán, míg ő aludt, betörtek. A háza a település Fő utcájában található. Elvitték a kis nyugdíját az utolsó fillérig. Mondták, szerencse, hogy megtalálták, mert ha nem találták volna meg a hallban a pénzt, bizonyára kiverték volna belőle. Ott a tetthelyen bár megjelentek seperc alatt a rend őrei, de a mai napig érdemi mondanivalójuk nincs az ügyről.

Adva van ugyebár két elkövető, két tettes. Az egyik én, az ismert elkövető (akinek minden adata kiadva rendészeknek, munkafelügyelőknek), az éj leple alatt sötétben bujkáló autós, aki ha pár percre is, amikor a tisztes polgárok az igazak álmát alusszák, sunyi módon megközelíti 5 méteren belül a zebrát. Vitán felül meg kell büntetni, méghozzá példásan, hogy kétszer is meggondolja legközelebb. Jóllehet az ilyen elvetemültek – mint a nyilvántartott gépkocsi-tulajdonosok – ellen, nem ez az egyetlen bevethető fegyver. Vannak ugye a közutakon a lombos fák takarásában elhelyezett indokolatlan sebességkorlátozó táblák, az ezekre rálátó traffipaxok, a közterületeken a közterület-felügyelők, a parkolóőrök, a nem hitelesített parkolóórák, a kerékbilincset felrakók, s a kerékbilincset levenni hivatottak, a pénzbehajtók, a bírósági végrehajtók és a nem bírósági végrehajtók, valamint a közlekedési rendőrök, akik, ha unatkoznak, akkor is megállíthatnak egy autóst. És van az ismeretlen tettes, akinek velem szembeni előnye behozhatatlannak tűnik. Az általa elkövetett bűnök többnyire megtorolatlanok maradnak: kis idő elteltével lezárják ügyüket. Ahelyett, hogy az olyan ismert elkövetők – mint a gépjármű tulajdonosok – ellen újabb és újabb, ötletesnél ötletesebb elfogó készülékeket rendszeresítenek, nagyon sok pénzért, nem lehetne egy fáradt pillantást vetni az ismeretlen elkövetők világára? Még mindig itt motoszkál bennem a kérdés: honnan vették észre, hogy megálltam pár percre? Csak nem az történik, hogy a kihelyezett kamerákon keresztül az autósokat pásztázzák éjjel nappal, mert ők fizetnek, ellenük fellépni minden pénzt megér? De ha jogilag ez nem aggályos, akkor hogy nem jutott még senkinek eszébe bekamerázni a bűnözők vadászterületét, az elhagyott vidéket?

czyla