vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.17. 

Gyurcsány fizesse vissza a pénzt

Pártfinanszírozás brüsszeli forrásból

Az új Gyurcsány-terv lényege: hamis papírokkal az összeférhetetlenséget eltitkolva pályázni kell Brüsszelben, és el kell nyerni egy másfél milliárdos támogatást – így jellemezte az Altus-ügyet Böröcz László.

 Ön új Gyurcsány-tervnek nevezi a botrányos Altus-ügyet. Miről szól ez a terv?

 – Gyurcsány Ferenc saját cégén, az Altuson keresztül európai uniós támogatást nyert el. Tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc az Altus nyereségéből származó saját vagyonából fizet be pénzt a Demokratikus Koalíció pártkasszájába, amiből egyértelműen következik, hogy a Brüsszeltől kapott forrás jelentős részét is a DK finanszírozására fordítja majd. Ez burkolt pártfinanszírozást jelent. Azt is ki kell emelni, hogy az Altusnak 2014-ben több mint 150 millió forint volt az osztaléka.  

Hogyan lehet, hogy egy olyan cég kap ötmillió eurós megbízást, amelyiknek erős pártpolitikai kötődése van?

 – Ez az a kérdés, amire mi is szeretnénk megkapni a választ. Valószínű, hogy Gyurcsány Ferenc eltitkolta az összeférhetetlenséget Brüsszel felé. Holott egyértelmű, hogy kié ez a cég. Mi reméljük, hogy az EU döntéshozói nem direkt támogatták Gyurcsány Ferencet. Ha mégis ez történt, az sokkal nagyobb problémát jelent. Emlékezzünk vissza, hogy Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártja elnöke, korábbi bolgár miniszterelnök hasonló ügybe keveredett, amikor a felesége cége nyert el egy uniós megbízást. Neki vissza kellett fizetnie a teljes összeget. Mi azt várjuk el Gyurcsány Ferenctől, hogy fizesse vissza a pénzt, az EU-tól pedig azt, hogy vizsgálja felül ezt a szerződést.

Ismerve a DK elnökének eddigi tevékenységét, habitusát, nem naivitás feltételezni róla, hogy visszafizeti a felvett összeget?

 – Nevezhetnénk ezt naivitásnak is, viszont nekünk az a dolgunk, hogy hangoztassuk: már az első kifizetett eurócenttel is tiltott pártfinanszírozás valósul meg. Nyilván Gyurcsány Ferenc akkor fizeti vissza ezt a pénzt, ha megfelelő nyomás nehezedik rá Magyarországról és az Európai Uniótól.

 Jakub Adamowicz, az EB regionális politikáért felelős szóvivője szerint az Altus Zrt. nem végez auditálási tevékenységet az Európai Bizottság megbízásából. S hozzátette: „a cég által vezetett nemzetközi konzorciumot az EB illetékes főigazgatósága nyilvános pályázat nyomán választotta ki azzal a céllal, hogy készítsen tanulmányokat a felzárkóztatási és regionális politika további alakításával összefüggésben.” Akkor mit várhatunk az EU-tól?

 – Esetünkben a valóság elferdítéséről van szó. Azt mondják, hogy Magyarországot nem maga az Altus monitoringozza, hanem, az általa vezette konzorcium osztrák tagsága. Viszont az osztrák tagok is nyilvánvalóan magyarországi szakembereket bíznak meg, akiket minden bizonnyal az Altus jelöl ki. Mivel a kormánypártok és a néppárti képviselők is felhívták a visszásságokra az EU figyelmét, bízunk abban, hogy így ennek meglesz a hatása.

 Egyáltalán mennyire írhat valós képet a magyar fejlesztéspolitikáról az Altus?

 – Azt viszont már valóban naivitás feltételezni, hogy az Altus objektív, hiteles elemzést ír a hazai fejlesztésekről, hiszen a cég tulajdonosa Magyarország volt miniszterelnöke, aki magát parlamenti képviselőként a balliberális ellenzék fő szószólójának tekinti.

 

Medveczky Attila