vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.17. 

Elkallódó tehetségek

Több pénz a tehetséggondozásra

Novák Katalin államtitkár: Jelenleg véglegesítjük a pályázatok tartalmát. Júliusban kiírjuk a pályázatokat, melyeket a nyáron be lehet nyújtani, és szeptember 1-jével elindulhatnak a tehetséggondozó programok. De már a nyári tehetséggondozó projektekre, műhelyre, táborokra is támogatást biztosítunk.

 A tehetség, mint a képességek általában, különböző szinteken jelenhetnek meg. Kiket nevezhetünk tehetségeseknek, s kik döntik el azt, hogy ki a tehetséges gyermek?

 – A szülők jól tudják, hogy egyik gyermekük például nagyon ügyes a sportolásban, a másik szépen rajzol, a harmadik pedig zenei érzékkel megáldott. Tehát a legtöbb kisgyermek már rendelkezik valamilyen készséggel, ha azt időben felfedezzük, s emellett megkapja a támogató hozzáállást és a személyre szabott tehetséggondozást, akkor a későbbiekben nagy valószínűséggel garantált a sikerélmény mind a fiatal, mind a közösség számára. Hála Istennek nagyon sok tehetséges ember él hazánkban. A tehetség olyan adomány, melynek ápolásával nagyon sokat lehet profitálni, de ha nem figyelünk rá, akkor elkallódik. A tehetség felismerése széles körű együttműködést igényel, hiszen a tehetséggondozást nem láthatja el önállóan a köznevelési rendszer, a kormányzat, a civil szféra a családok bevonása nélkül. Ezért ebben a feladatban a partnereink a pedagógusok, a szülők, a tehetségfejlesztő civil szakemberek, s mindehhez hozzájárul a kormányzati szándék. A Nemzeti Tehetség Program kapcsán meg kell említeni az adófizetők elkötelezettségét is, hiszen ennek a programnak a forrása jelentős részben éppen az 1%-os felajánlásokból származik. Tehát olyan nemes célról, közös kezdeményezésről van szó, amiből a tehetséges gyermekek hosszú távon profitálhatnak.

 Államtitkár asszony említette partnerként a szülőket. Ezért lényeges a családoknak szóló szemléletformáló programok bevezetése?

 – Pontosan; s ennek külön aktualitását adja, hogy miután a kormány elfogadta a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programját, azt támogatta a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum. Ebben a programban új elemek is megjelentek. Az első, s ami talán a legfontosabb, hogy most kétszer annyi összeg áll rendelkezésre – 2,8 milliárd forint – a tehetséggondozásra, mint korábban. Emellett olyan célkitűzéseket határoztunk meg magunk és a tehetséggondozásban részt vevők számára is, hogy minél nagyobb összeg jusson közvetlenül a tehetséges gyermekek, fiatalok fejlesztésére, még jobban vonjuk be a családokat a tehetség felismerésbe. Tehetségazonosítási módszertant dolgozunk ki. A rendelkezésre álló forrásból a hazai és határon túli tehetséges tanulók, fiatalok közvetlen támogatására 2,1 milliárd forintot tervezünk. A köznevelés, a felsőoktatás területét is érinti a program, hiszen az egyetemeken, főiskolákon is léteznek tehetséggondozó diákköri műhelyek, szakkollégiumok, szervezetek, versenyek, ilyen az Országos Tudományos Diákköri Konferencia is. A felzárkózási típusú tehetséggondozás keretén belül pedig kifejezetten a hátrányos helyzetű tehetségeket karoljuk föl, és a fogyatékossággal élők számára is írunk ki pályázatot. Számos ága létezik a tehetség programnak, így művészeti és sporttípusú tehetségtámogatás. Mindezt jól érzékelteti, hogy idén és jövőre is rendelkezésre álló megnövekedett forrásmennyiség biztosítja a tehetséggondozási folyamatok folytonosságát, a korábbi kiemelt célkitűzések megvalósulását, és új, az eddigi rendszerből hiányzó elemek megjelenését is.

 Tudjuk, hogy a roma gyerekek egy része nagyon tehetséges a zenében, és különböző szakmák területén. Velük külön szükséges foglalkozni, hogy ne kallódjanak el?

 – A tehetséggondozás nem felzárkóztatás. Fellelhetők tehetséges gyermekek a hátrányos helyzetű és a jobb anyagi helyzetű családokban is. Odafigyelés hiányában ugyanúgy elkallódhat a tehetősebb családban élő tehetséges gyermek, mint ahogyan egy hátrányos helyzetű. Az pedig egyértelmű, hogy a roma és a hátrányos helyzetű gyerekre jobban oda kell figyelni. A mostani program új eleme, hogy kifejezetten a szakképzésben is indítunk olyan tehetséggondozó programokat, melyek az ott megjelenő tehetségek felismerésére és hosszú távú támogatására szolgálnak. Lényeges, hogy lehetőség adódik ösztöndíjak megítélésére is a kiemelkedő tehetségek számára – ezáltal például külföldi versenyeken vehetnek részt, s nemzetközi szinten is megmérettethetik magukat.

 Hogyan lehet elérni a rendelkezésre álló források összehangolt, hatékony és átlátható módon történő fölhasználását?

 – A Nemzeti Tehetség Program ilyen szempontból is példaértékű. Hiszen működtetjük a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumot, melynek tagjai – többek között – az ezen a területen működő civil szervezetek, a Magyar Tudományos Akadémia, a társágazatok képviselői. A fórumon az összes érintett elmondhatja véleményét javaslatainkról, előterjesztéseinkről, a pályáztatási rendszerről. Pályázhatnak a programon belül a tehetséges fiatalokon kívül a tehetséggondozó személyek, szervezetek, iskolák, egyetemek, közösségek.

 Mikortól lehet pályázni a tehetséggondozó programokra?

 – Jelenleg véglegesítjük a pályázatok tartalmát. Júliusban kiírjuk a pályázatokat, melyeket a nyáron be lehet nyújtani, és szeptember 1-jével elindulhatnak a tehetséggondozó programok. De már a nyári tehetséggondozó projektekre, műhelyre, táborokra is támogatást biztosítunk.

 

Medveczky Attila