vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.26. 

Adómentes jövedelem

Köztudomású, hogy az új seprű jól seper – éppen ezért a frissen megválasztott lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda máris a tettek mezejére lépett. Bár csak három hét múlva, augusztus 6-án teszi le a hivatali esküt, első lépéseiről már most tájékoztatta a közvéleményt. E lépések valójában nem okoznak meglepetést, hiszen a kampányígéreteiről van szó. Még az őszi parlamenti választások előtt két javaslatot fog beterjeszteni a lengyel országgyűlésnek, a szejmnek: csökkenteni kell a nyugdíjkorhatárt, illetve emelni kell az adómentes jövedelem határát. Duda elnök a jelenleg ellenzéki helyzetben lévő Jog és Igazságosság (PiS) színeiben nyerte meg a választást, és tervezett intézkedései teljes összhangban állnak pártja elképzeléseivel. A férfiak nyugdíjkorhatárát a mostani 67 évről 65-re, a nőkét pedig 60 évre faragná le. Az új elnök másik terve szerint az adómentes jövedelem felső határa átszámítva 600 ezer forint lenne. Igen, igen, nem tévedés: 600 ezer forintig adómentessé válhatnak a lengyel jövedelmek. Ez bizony merész terv, szó se róla – gondolom, Magyarországon rendkívüli sikert aratna… Nyilván alapos költségvetési számítások állnak mögötte, beleértve a gazdaságra gyakorolt élénkítő hatást, a forgalmi adóból származó állami bevételek növekedését a megugró lakossági fogyasztásnak köszönhetően.

A legújabb felmérések azt jövendölik, hogy Lengyelországban ősszel kormányváltás lesz: a PiS jelenleg több mint tizenöt százalékkal vezet a hatalmon lévő Polgári Platform (PO) előtt, és ez az előny egyre növekszik, a folyamat lassan fél éve tart. Októberig persze még sok víz lefolyik majd a Visztulán… Nem csoda, hogy a PiS fellelkesült vezető politikusai magasabb üzemmódba kapcsoltak, és egymás után jelentik be ígéreteiket, társadalomjobbító elgondolásaikat. Ütik a forró vasat… A leendő kormány személyi összetétele is egyre határozottabban körvonalazódik – természetesen feltételes módban. A PiS „nyomulásának” ellensúlyozására a kormánypárt próbál minél hangzatosabb tervekkel előállni. Például egy héttel ezelőtt benyújtott egy törvényjavaslatot, amely azt célozza, hogy a száz négyzetméter alatti lakásban élő frankhitelesek árfolyamveszteségének felét a bankokra hárítják. A veszteség másik felét az ügyfelek viselnék. A kormánypárt számításai szerint ez a következő öt évben 700 milliárd forintnak megfelelő összegbe (9 milliárd zloty) kerülne a lengyel bankszektornak. Az Erste elemzői ezt az összeget „csak” 400 milliárdra becsülik. A nagyobbik szám megközelíti a magyar devizahiteles elszámolás egyszeri költségét.

Egy szó mint száz, a szorult helyzetbe került lengyel kormány szeretné átvenni az Orbán-kormány módszerét: a közteherviselést kiterjesztené a bankszektorra. Lényegében a fair bankok rendszerének bevezetéséről van szó. Nem csoda, hogy a lengyel bankrendszer, nemkülönben a tőzsdevilág érzékenyen reagált erre a törvényjavaslatra. Az elmúlt napokban több bank részvényének árfolyama kétéves mélypontra került. A frankhitelesek megsegítését célzó tervezet lényege, hogy az ügyfelek öt éven belül, 2020 közepéig önkéntesen zlotyhitelre válthatják tartozásukat, viszont az árfolyamveszteséget nem kell teljesen magukra vállalniuk. A bankoknak úgy kell kiszámítaniuk a devizahitel-tartozásokat, mintha a hitelt eleve zlotyban folyósították volna az ügyfélnek, és a frankhitelhez képest fennálló különbözet felét el kell engedniük. Az ING Bank számítása szerint ez a törvény a bankszektor éves nyereségének 11,7 százalékát vinné el. (Ha egyszeri adófizető állampolgárként meggondolom, ez nem is olyan nagy veszteség a „szegény” bankoknak.) Ugyanakkor nem biztos, hogy a PO javaslatából törvény lesz. Tudniillik a PiS színeiben győztes Andrzej Duda államfőként vétójoggal rendelkezik, és sajtónyilatkozataiban többször jelezte: ő bizony egy jóval szigorúbb törvénycsomaggal sújtaná a bankokat. Először is a magyar mintának megfelelően bevezetné a bankadót (mértéke azonos lenne az Orbán-kormány által kivetett adóéval), másrészt a frankhiteleket úgynevezett historikus árfolyamon váltanák át zlotyra, és ez nem 700, hanem 3000 milliárd forintnak megfelelő összeggel terhelné a lengyel bankokat – vagyis négyszer anynyit kellene fizetniük. Az egyik elemző ezt úgy értékelte: „A bankok a csúcsra járatott választási kampány legnagyobb vesztesei lettek Lengyelországban.” A PO törvényjavaslatát valószínűleg azért is megvétózza majd Duda elnök, mert a PiS kifogásolja, hogy az elképzelés csak a száz négyzetméternél kisebb lakásokra vonatkozik, ennélfogva a frankhitelek állományának mindössze húsz százalékát érinti. (Irdatlan nagyságrendű tartozásokról van szó: ez a húsz százalék is csaknem 27 milliárd zloty, azaz 2025 milliárd forint.)

A lengyel–magyar barátság ápolását, elmélyítését segíti, ha beszéljük egymás nyelvét. Mégiscsak jobb valamelyik fél anyanyelvén társalogni, mint egy harmadik, közvetítő nyelven, például angolul. Hiszen minden nyelv más-más gondolkodásmódot igényel, és az is kétségtelen, hogy legmélyebb érzéseinket kizárólag az anyanyelvünkön fejezhetjük ki csorbítatlanul. Egy felnőttként tanult idegen nyelven, pláne „konyhaangolul” az ember mindent kissé lebutítva fogalmaz meg – minél egyszerűbben, hogy a másik is értse. Lengyelül már csak azért is érdemes tanulni, mert angolul vagy németül beszélő munkavállalókkal Dunát lehet rekeszteni, és egy kevésbé elterjedt nyelv kielégítő ismerete jelentősen növeli az esélyeinket. A különféle visegrádi és uniós rendezvényeken a lengyel küldöttek mindig elmondják: nagy érzelmi töltettel fordulnak a magyarok felé, ám együttműködésünket megnehezíti a nyelvi akadály. Voltaképpen ez a legkomolyabb nehézség a két nemzet között. Egyszóval minden érdeklődőt buzdítok a lengyel nyelv elsajátítására. Szellemesen állapítja meg kiváló műfordítónk, Pálfalvi Lajos: ha valaki elkezd Magyarországon németül tanulni, attól még nem lesz esélye arra, hogy Günter Grass-szal sörözgessen egy német városban – ha viszont lengyelül tanul, jó eséllyel összeakadhat néhány ismert vagy érdekes emberrel. Ezt magam is tanúsítom: a lengyel nyelv révén huszonévesen két Nobel-díjas költővel és egy Oscar-díjas filmrendezővel is beszélgethettem. Nem rossz… Pálfalvinak abban is igaza van, hogy a nagy szellemeket könnyebb összehozni egyszerű halandókkal, mint más nagy szellemekkel. Az utóbbin hiába fáradoznak akár a legjobb szervezők is, ha a két rendkívüli embernek nincs közös pontja, találkozásukból csak kínos félreértés sülhet ki. Például a zseniális cseh író, Bohumil Hrabal azonnal megtalálta a közös hangot Mészöly Miklóssal – de képtelen volt szót érteni Esterházy Péterrel, csak feszengtek.

 

Zsille Gábor