vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.31. 

Jó tett helyébe ne várj jót – Szétverték a lakók a szociális lakásokat

Teljesen tönkretették a lakók az aradi Tarafului utcában lévő szociális tömbházlakást, emiatt most fel kell újítani, illetve megerősíteni a szerkezetét. A munkálatokra vonatkozó határozatot a július 16-ai tanácsülésen fogadták el, mint kiderült, a hátrányos szociális helyzetben lévő lakók a szó szoros értelmében kifosztották a lakásokat, még a vízcsapokat, illetve a villanykonnektorokat is kitépték a falból.

A könnyűszerkezetre épült 50 garzonlakást még 2010 júniusában adták át szociálisan nehéz helyzetben lévő személyeknek. A lakásokra azóta rá sem lehet ismerni, a lakók ahelyett, hogy megbecsülték volna az önkormányzat támogatását, tönkretették az épületet. A lakókat azóta kilakoltatták, a tömb korszerűsítésre vár.

 A július 16-ai tanácsülésen kisebb vitába torkollott a tervezet megszavazása, Ionel Ciupe tanácsos azt mondta: a tömbház szerkezetében felfedezett hibák egy részéért magának az építkezési cégnek (Stacons) kellene felelnie, hisz a létesítmény átadásakor garanciát vállalt az épületért és a felhasznált anyagok minőségéért.

Végül megszavazták a határozatot, melynek értelmében a város több mint 2 millió lejt utal ki a tömbház rehabilitálására.

 

(nyugatijelen.com)