vissza a főoldalra

 

 

 2015.07.31. 

Módosították Szabadka költségvetését

A Népszínház épületének (képen) építésére és felújítására 255.975.000 dinár áll rendelkezésre a tartományi és köztársasági átutalásokat követően. A szabadkai városi képviselő-testület július 24-ei ülésén elfogadták a 2015. évi költségvetés-módosítást, így a városi büdzsé 577 millió dinárral növekedett: Szabadka 6,1 milliárd dinárból gazdálkodhat ebben az évben. A módosítás nyomán egyebek mellett a szociális ellátásra, a gazdasági fejlesztésekre, a vízvezeték-hálózat építésére, a katonai ingatlanok felvásárlására, bontására is több pénzt szán az önkormányzat. További eszközöket hagytak jóvá továbbá a Szabadkai Rádió finanszírozására október 31-ig, a privatizáció végső határidejéig, összesen 13.974.000 dinár összegben – áll a rendeletben.

Maglai Jenő polgármester kiemelte, hogy a beruházók foglalkoztatási politikája alapján a városban az év végéig várhatóan 1000 új munkahely nyílik, aminek következtében a jövedelmi adóból származó bevétel várhatóan 8,6%-kal nő. A természetes és jogi személyek vagyonadójából további 15,66%-os bevétel-növekedéssel számol a javaslat. A város a költségvetés elfogadása után átutalt tartományi és köztársasági céleszközöket is beépítette a módosított költségvetésbe. A költségvetés újraelosztás utáni összege 6.111.133.000 dinár, ami 10,43%-kal haladja meg a költségvetésről szóló rendeletben tervezett összeget, vagyis a költségvetés 576.981.000 dinárral nőtt – számolt be a képviselő-testület 32. ülésén Maglai.

Az ellenzék bírálta a helyi közösségi választásokra fordított összeg utólagos beemelését a költségvetésbe, illetve a kettes számú kaszárnya lebontásának tervével sem értettek egyet. Maglai Jenő szerint az önkormányzati tulajdonba visszakerülő katonai ingatlan lebontásával az önkormányzat előkészíti a területet a jövőbeli infrastrukturális fejlesztéshez.

Az ülésen elfogadták a közvállalatok előző évi pénzügyi jelentéseit, illetve idei működési tervek is szerepeltek a napirenden.

 

(vajma.info)