vissza a főoldalra

 2015.07.31. 

A leghitelesebben szeretném megformálni a figurát

Japánban népszerű a Kodály-módszer, és ott szeretik a magyar operajátszást

Szüle Tamás magánénekes (basszista), a Magyar Állami Operaház tagja szülővárosában, Miskolcon kezdte zenei tanulmányait. Zenei általános iskolában tanult csellózni, majd zeneiskolában magánéneket. A Miskolci Földes Ferenc Gimnázium angol tagozatának elvégzése után az egri tanárképző főiskolán matematika–fizika szakon tanult, de még a diploma megszerzése előtt, 1974-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyetemi Tagozatára, ahol 1979-ben jeles minősítéssel szerzett operaénekesi és szakközépiskolai énektanári diplomát.

Mesterei: Kutrucz Éva, Adorján Ilona.

Egy évig volt az Operaház ösztöndíjasa. 2011-ben DLA fokozatot szerzett. (A PhD zeneművészeti, képzőművészeti és iparművészeti megfelelője a csak nevében eltérő DLA, amely a Doctor of Liberal Arts, latinul a Doctor Liberalium Artium rövidítése.)

Kurzusok: Weimar, Pavel Liszicián kurzusa

Szerepek: Wagner: Lohengrinjének Henrik királya volt az első főszerep, melyet beugrással elénekelhetett. Ezután a Trubadúr Ferrandója, a Rigoletto Sparafuciléja, majd Mozart nagy basszus szerepei következtek: Ozmin, Leporello, Bartolo, Sarastro, Publio, majd Rossini Sevillai borbélyának Bartolója, Donizetti Szerelmi bájitalának Dulcamarája. Itthon a Lammermoori Lucia Raimondója, majd a legnagyobb kihívás; R. Strauss: A rózsalovag c. operája felújításában Ochs báró szerepe várt rá. 1996-ban ő nyerte el a Székely Mihály emlékplakettet. A nagy basszus buffo szerepek sorában kimagasló a Don Pasquale címszerepe és Rossini Hamupipőkéjének Don Magnificója. Részt vett XX. századi magyar művek operaházi ősbemutatóiban: Szokolay Sándor: Ecce homo – Ladasz apó, Vajda János: Leonce és Léna – Péter király, Fekete Gyula: A megmentett város – Kopasz. Dalok és oratóriumok egész sora bővíti repertoárját, Bach passiói, egyházi és világi kantátái, Händel nagy oratóriumai: Messiás, Saul, Belsazar, Acis és Galathea, Haydn oratóriumai, Mozart Requiemje, miséi, Rossini: Stabat Mater, Verdi: Requiem (vendégszereplés Párizsban és Argentínában 2000), Mendelssohn: Paulus (Mexico City 1999), Mahler: VIII. szimfónia (Prága, Szófia 1988), Sosztakovics: XIII. szimfónia (Buenos Aires), XIV. szimfónia, Bruch: Mózes – címszerep (Amszterdam 2002), valamint számos magyar mű; Bartók: Cantata profana, Lendvay Kamilló: József és testvérei, Orbán György: Passió, Karácsonyi oratórium. Az utóbbi kettőt CD-re is énekelte. Legkedveltebb dalai Schumann, Brahms, Muszorgszkij és Kodály művei közül kerülnek ki.

Vendégszereplések: 1990-ben a Drottningholmi Palotaszínházba kapott meghívást, ahol Ozmin szerepét alakította Mozart Szöktetés a szerájból c. operájában Arnold Östman vezényletével. Svédországi sikerének köszönhetően bemutatkozhatott a Strasbourgi Fesztiválon, Nancyban, Svájcban, Izraelben. 1994-ben Singapurban Leporellót, 1995-ben Tel-Avivban Basiliót és Bartolót énekelt felváltva a Dario Fo rendezte előadásban. Ezután következett bemutatkozása a velencei Teatro La Fenice-ben a Kékszakállú herceg szerepében. 1996-ban Smetana Eladott menyasszonyában csehül énekelte Kecal szerepét Tel-Avivban, majd Geronte-ot a Manon Lescaut-ban beugrással a bécsi Staatsoperben. Bartók operájával az Egyesült Államokban is járt, a Bard Fesztiválon Kincses Veronika partnereként.

Tanítás: 2006 őszétől 2011-ig a Pécsi Tudományegyetem magánének szakán, és 2011-től 2015 nyaráig énektechnikát, műismeretet tanított a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében.

 Egy évad, 60 előadás

 A 2014–2015-ös évadban számos szerepben láthatták itthon és külföldön. Talán erre eddig nem is volt példa.

 – Valóban ebben az évadban 60 előadást énekeltem. Az előzetes tervek szerint valamivel kevesebbet kellett volna, de több beugrásom is volt. Például öt Ozmint énekeltem négy helyett. Májusban pedig két hét alatt kilenc előadásom volt: öt Ozmin a Szöktetés a szerájból és négy Bartolo A Figaró házassága c operában. A maradék időmet pedig Miskolcon töltöttem, mert öt növendékem diplomázott bachelor fokon, kettő tanári masteren.

 1978-ban volt az első operafellépése. Mi a titka annak, hogy 37 év alatt megőrizte hangi adottságait, és számos főszerepet énekel?

 – Nagyon egyszerű a titok nyitja: mindig a saját hangomon énekelek.

 Hogyan is van ez? Vannak, akik más hangján énekelnek?

 – Hogyne! Egy basszistától vagy basszbaritontól elvárják a sötét színű hangot, tónust. Ha valaki ezt mesterségesen fokozni akarja, akkor az egy ideig nagyon látványos és eredményes is lehet, mert általában külföldön szeretik, mikor a mély hangú énekes sötéten is énekel – ezt én is meg tudnám oldani, de ártanék vele a hangomnak. Ugyanakkor, véleményem szerint, ezzel olyan módon terhelik meg a fiatal basszisták hangadó szervüket, hogy az egy idő után „elfárad”. Tehát sok fölösleges energia megy el, és az izomzat megterhelése megbosszulja magát, és akkor előjönnek az úgynevezett lebegések.

 Művész úr, olvasóink közül nem mindenki érti ezeket a kifejezéseket, megmagyarázná?

 – Arról van szó, hogy a hang nem a normál sinus-hullámban rezeg, hanem egy túlzott vibrato alakul ki. Ez igen nagy veszély, mert általában ezt már nagyon nehéz utólag korrigálni, szinte lehetetlen visszatérni ebből az állapotból. Ezért igyekeztem mindig saját adottságaimnak megfelelően énekelni. S ez az, ami frissen és fiatalon tartja a hangot.

 Két évvel ezelőtt beszéltem egy tenoristával, aki azt mondta, azért cigarettázik, mert attól sötétebb lesz a hangja, és jobban tud Wagner-szerepeket énekelni. Ezekre a rossz megoldásokra felhívta tanítványai figyelmét is?

 – Természetesen; az utóbbi időben két basszistát is tanítottam, és úgy vettem észre, hogy a sötétebben való éneklésre szinte minden kezdő törekszik. Ilyenkor a fiatal énekes szinte a saját öregapjának a hangján próbál megszólalni, mert hallgatja a nagy orosz és keleti basszisták fölvételeit, s azokat próbálja utánozni. Ezért úgy próbálom növendékeimet vezetni, hogy mindenki a saját hangjából igyekezzék a legjobbat kihozni, hiszen ez az ideális.

 Olaszos tanítási módszer

 Ha már az utánzásról van szó, bizonyára sokan úgy készülnek a pályára, hogy olyan leszek, mint a bolgár Nikolaj Georgijev Gjaurov, vagy az orosz Jevgenyij Jevgenyijevics Nyesztyerenko. A fiatalok csalódnak, amikor elmondja, hogy ne legyenek epigonok?

 – Valószínű, hogy növendékeim számára csalódást jelent, hogy nem rögtön a nagy szerepekre tanítom őket, de az alapok megtanulása – szép zenék által – nélkül senkiből sem lehet jó énekes. Nagy hangsúlyt fektettem a tanításban az énektechnikára. Igyekszem az olasz iskola módszereit követni az énekoktatásban, mert a bel cantóra (szép ének) esküszöm. A német iskola követői is teljes testtel énekelnek, de a hozzáállásban, a metódusban nagy a különbség. Az olasz iskolában a levegő adagolásának, áramlásának, hömpölygésének és a szinte semmiből indításnak van kiemelkedő jelentősége.

 Mit jelent a semmiből indítás?

 – A német iskolában a gégefővel való hangindítás, hangütés sokkal erőteljesebben érvényesül, míg az olasz teljesen szabad torokkal indít.

 Azt is olvastam a német iskoláról, hogy azt mondják: a Mozart-áriákat lehet, sőt kell is egyenesen, élesen is énekelni.

 – A túlzott vibratót igyekeznek a régi zenéhez visszatérő zenészek megszüntetni. Ebben egyet is értek velük, mert a túlromanticizált vibrato nem megfelelő a régi zenéhez. De Mozart a „határ”. A Mozart-művek sok mindent elviselnek tempóban és előadói stílusban is, mert annyira csodálatos muzsikák.

 Egyik operaénekes nyilatkozta lapunknak, hogy az énekeseknek Mozarttal kell karban tartani hangjukat, tehát zeneileg „edzeni”.

 – Ezzel egyetértek. A Mozart-művek éneklése közben minden hiba hallatszik, mert annyira áttetsző a melódiák szerkezete. Tehát fegyelemre szoktatnak. Nem lehet ezeket az áriákat hamiskásan énekelni. Bizony sokat kell gyakorolnia az énekesnek, ha azt akarja, hogy igazán jól énekeljen egy Mozart-operában.

 Régóta hallani, hogy Magyarországon tenorhiány van. Növendékei közül is kevés az az énekes, akiből nem buffo, hanem hőstenor válhat?

 – Miskolcon és Pécsett tanítottam, ami azt jelenti, hogy olyan fiatalokkal foglalkoztam, akiket nem vettek föl a Zeneakadémiára. Nem állítom, hogy ezek a diákok rossz hangi alapadottságokkal rendelkeznek. S bizony buffotenorhiányról is beszélhetünk. És én egyáltalán nem becsülöm le a buffotenorokat.

 Gondolhatunk a Szöktetés a szerájból Pedrillójának szerepére?

 – Ez egy nagyon jó példa. Pedrillo igen nehéz és mívesen megírt szerep. Melódiáinak zöme többnyire közép-mély fekvésű, ehhez képest van egy olyan bravúráriája, amelyben magas „a” hangokat kell kiénekelni. Találkoztam olyan fiatalokkal, akiket alkatuk miatt beszéltem rá a buffotenorságra. Nem azért, mert nem lett volna elég erős hangjuk, hanem mert a színpadi megjelenésük, vagy a hangszínük nem a hőstenor szerepkörre predesztinálja őket.

 Maradjunk a tenoroknál. A Bánk bán Ottó, és a Hunyadi László V. László szerepét nem szívesen éneklik el sokan. Úgy érzik, hogy Bánk és Hunyadi mögött háttérben vannak. Azt is közli tanítványaival, hogy ezek azért igen lényeges szerepek, és fontos karakterek?

 – Hogyne, mert rendkívül fontos alakokról van szó. Ezeket jól el lehet énekelni úgynevezett karakter-tenor színnel, de a hőstenoroknak is. Tehát nem hangfajtól függ ez a két szerep.

 Nemrég tért vissza Japánból. Igaz, hogy ott sokkal jobban alkalmazzák a Kodály-módszert, mint hazánkban?

 – Nem tudok erre a kérdésre hiteles választ adni. Én is hallok olyan megjegyzéseket, hogy a japánoktól kéne újra megtanulnunk a Kodály-módszert. Egy tény: egyre inkább sorvasztják az általános iskolai zeneoktatást.

 Azt is hallani, hogy több kisgyereket elriasztanak a zenetanulástól a szolfézs erőltetésével. Még számolni sem tudnak, de megkövetelik tőlük, hogy mondják meg, ha a C a Dó, akkor mi lesz az F.

 – Ez tanárfüggő. Nagy szerencsém volt, mert a miskolci zeneóvodában olyan varázslatos pedagógus tanított, akinél semmiféle kényszert nem éreztem a szolmizálással kapcsolatban. Úgy tanított minket, hogy már hat éves koromban szinte mindent tudtam a szolmizációról. Az pedig külön öröm számomra, hogy Miskolcon abban a teremben vizsgáztatok, ahol az első főszerepet énekeltem egy zeneóvodai fellépésen. Többek közt a Kihajtom a tinóm a rétre dalt adtam akkor elő. Csak később döbbentem rá, hogy igen nagy hangterjedelmű, és elég nehéz dallam.

 Vendégszereplések

Milyen operákkal ment ki az Operaház Japánba?

 – Június 8-án a Magyar Állami Operaház társulata elindult Japánba, ezzel kezdetét vette a három hetes turné. Júniusban a Figaro házassága és A sevillai borbély több japán városban is felcsendült a budapesti operatagozat előadásában. Először Rossini operáját játszottuk, majd a Figarót. Mindkettőben Bartolót énekeltem. A sevillai borbély jelentette a nagyobb kihívást, mert ez a szerep fizikailag eléggé kimerítő, nagyon sok mozgást igényel. Négy nap alatt három előadást játszottam a Rossini-féle Bartolóból. Majd jött Mozart Bartolója, ami kevésbé volt megerőltető. Az opera elején van egy nehéz áriám, majd több együttesben kell részt vennem.

 A japánok mennyire kedvelik a magyar operajátszást?

 – Tapasztalataim szerint nagyon szeretik a japánok a magyar operakultúrát. Néhány éve vettük föl CD-re Erkel Ferenc István király operáját, melyet Csányi Valéria vezényelt, s én Barang sámán szerepét énekeltem benne. Legnagyobb meglepetésemre több japán azt kérte tőlem, hogy ennek a CD-nek a műsorfüzetét írjam alá. A szigetország operarajongói nagyon felkészülten, és szeretettel fogadtak bennünket. Északtól délig végigjártuk az országot, és hatalmas színháztermekben játszottunk, körülbelül 80%-os házak előtt.

 Japánon kívül még nagyon sok helyen vendégszerepelt. Volt külön menedzsere?

 – Nem menedzser útján jöttek ezek a külföldi vendégszereplések, hanem egyik sikeres fellépés hozta a következőt. Az első egyéni meghívás volt a meghatározó. 1990-ben a Drottningholmi Palotaszínházba kaptam felkérést, ahol Ozmint alakítottam. Ez a svédországi neves előadóhely a királyi palota mellett áll, és nem is színház, hanem színházmúzeum. Az 1760-as években épült a palotaszínház, és eredeti állapotában maradt fenn. Csupán annyit változtattak a XVIII. század óta, hogy bevezették az áramot. A színpadi nyílt színi változásokat pedig mai napig csörlőkkel, csigasorokkal oldják meg. Úgy kerültem ki oda, hogy Polgár László lemondta a szerepet. Ő a Pentatonnak, az ország első művészeti magánügynökségének volt alapító tagja. S a Pentaton nem akart lemondani a svédországi meghívásról. Mivel már énekeltem itthon Ozmint, ezért úgy döntöttek, én megyek ki Polgár helyett. Kiküldtek egy kazettát és egy fényképet rólam, s az a felvétel, amit Déri Andrással a Zeneakadémia stúdiójában vettünk fel tetszett a svédeknek. Onnantól kezdve egymást követték a meghívások 6-7 éven keresztül.

 Egyszer arra is felkérték, hogy A sevillai borbélyban Basiliót és Bartolót is elénekelje egyazon rendezésben.

 – Erre Tel-Avivban került sor. Louis Quilicót kérték föl Bartolo szerepére, aki számos alkalommal énekelt a Metropolitan Operában. Ő volt a produkció sztárvendége. Akkor már elég idős volt, bottal járt, s attól tartottak, hogy ennek a mozgalmas Dario Fo-rendezésnek nem tud megfelelni. Engem eredetileg Basiliónak hívtak meg. Az előadás előtt két hónappal fölhívtak, hogy elvállalnám-e Quilico coverolását – tehát, ha úgy alakul, akkor én ugorjak be helyette – és az énekmester szerepe mellett háromszor Bartolót is énekeljek. Végül is öt Bartolót és öt Basiliót kellett alakítanom.

 Melyik a kedvenc szerepe?

 – A Kékszakállú herceg, amit sajnos nagyon keveset, viszont remek helyeken énekeltem. Így a velencei Teatro La Fenice-ben Takács Klárával léptem föl Bartók remekművében, s egy amerikai fesztiválon Kincses Veronikával. Úgy érzem, ebből a műből még maradt bennem sok érzés, ahogy a bartóki zenének a mélyreható gondolatisága, szépsége is.

 Sosem gondolt arra, hogy Nyugatra szerződik?

 – Kaptam állandó szerződésre felkéréseket, de mivel még a rövidebb, másfél hónapos kinn tartózkodást is nehezen viseltem el a honvágy miatt, s számomra nagyon fontos, hogy minél többet legyek együtt családtagjaimmal, ezekre nemet mondtam.

 Gördül az opera

 Tavaly készítettem interjút Cseke Péterrel, a kecskeméti színház igazgatójával, aki beszámolt arról, hogy ön is fellépett náluk a Don Pasquale címszerepében. Mióta vesz részt a Magyar Állami Operaház Gördülő Opera programjában?

 – Az indulástól, 2014. januárjától. Óriási élményt jelentett számomra, hogy kis létszámú zenekarral és kórussal és Káel Csaba rendezésében énekelhettem. Mindenki teljes odaadással végezte el a feladatát, így a műszak is. Úgy érzem, hogy az összes résztvevőnek az volt a célja, hogy minél jobban sikerüljön a produkció. Némelyik előadás még föl is töltött, mert annyira sokat kaptam a közönségtől. Azt vettem észre, hogy a legkisebb mimikámra is reagáltak a nézők, aminek technikai oka, hogy kisebbek a vidéki színházak, mint az Operaház vagy az Erkel Színház.

 Ott, ahol nincs akkora kultusza az operajátszásnak, mint mondjuk Győrben vagy Szegeden, nagyobb kihívás énekelni?

 – Meg szeretnénk ismertetni az opera műfaját a vidéki közönséggel – csak ilyen szempontból lehet kihívásról beszélni. Magyar nyelven énekeltünk, hogy jobban megértsék a szöveget, a cselekményt, s mindenhol befogadó közeggel találkoztunk. Így Békéscsabán, Veszprémben, Kecskeméten, Kaposvárott és Sopronban is. Káel rendezését a jövő évadban bevisszük az Erkel Színházba, s kíváncsi vagyok, hogyan fogadja ezt a pesti közönség. A rendezés kicsit könnyedebb, s talán modernebb is a szó jó értelmében. Tehát kerüli az önmegvalósítást Káel Csaba, aki tág teret biztosított az adott stíluson belül színpadi játékunknak, ötleteinknek. Az előző, Nádasdy-féle rendezés nagyon konzekvensen végigvitt és igen komolyan vett figurát rajzol meg. Ha ezt a koncepciót megvalósítja az énekes, akkor a közönség lassabban „zárkózik föl” a címszereplő mellé. Ugyanakkor a katarzishoz, a Norinától kapott pofon utáni helyzethez, nagyon szépen elvezet ez a megoldás is. Káel rendezésében több a közbülső geg, de ezek mind a szituációból fakadnak, s nem applikációk.

 Donizetti egyik remek vígoperájáról van szó. A buffo, vagy a drámai szerepek állnak inkább közel önhöz?

 – Minden egyes szerepre teljes szívvel-lélekkel készülök föl. Úgy érzem, hogy az általam alakított figurát kell képviselnem a színpadon. Az adott alak igazságát szeretném megjeleníteni, az ő fejével gondolkodni, s ez teszi hitelessé alakításomat. A jó és a rossz tulajdonságok általában egyszerre érvényesülnek az adott figurában.

 Azért vannak az operairodalomban olyan figurák, mint például Jágó, akiknek csak rossz tulajdonságai vannak.

 – Jágót egy szörnyetegnek ábrázolják, de az ő szempontjai is érthetőek. Úgy érzi, hogy méltatlanul mellőzött, s neki kellett volna kapitánynak lennie. S ebből fakadnak az ő gonosz tettei.

 Nehéz úgy megnevettetni a közönséget, hogy ne menjünk le gagyiba?

 – A vígoperákat is nagyon komolyan kell venni, s akkor az úgynevezett gegek is beleférnek. A már említett Don Pasquale végigkíséri pályámat. Még főiskolásként, 1978-ban egy fiatalok által előadott miskolci előadáson Házy Erzsébet partnereként énekeltem először Donizetti operájának címszerepét. Úgy adódott, hogy 25 évvel később a Miskolci Nemzeti Színházba hívtak meg a Don Pasqualéra, ahol Eperjesi Erikával, Kincses Károllyal és Derecskei Zsolttal énekeltem együtt. Ráadásul a 25 éves operaházi évfordulómat is a Don Pasqualéval ünnepeltem.

 Fiatalként nem félt Házy Erzsébet mellett énekelni?

 – A híres énekesnő beugrott ebbe a szerepbe, s nagyon kellemes meglepetést jelentett Házy Erzsébet empatikus magatartása. Szeretettel és megértéssel fordult hozzánk, fiatalokhoz. Néhány szavas tanácsot is adott számomra, ami rendkívül jót tett nekem. A legjobb színésznek tartottam ezen a pályán. A mai napig emlékszem azokra a gesztusaira, amit a Figaró házasságában, vagy a Rózsalovagban láttam tőle.

 Jelenleg egyaránt énekel fő – például Ozmin – és mellékszerepeket – például Gerontét a Manonból. Mindkettő ugyanolyan felkészülést kíván?

– A feladatok különbözők, hiszen hangi megoldásokat tekintve az Ozmin kétszer olyan nehéz, mint a kisebb szerepek. Bár a Geronte sem kifejezetten könnyű. A nagy szerepben az a jó, hogy van esély javítani, ha valami nem sikerült. Leporellót vagy Ochs bárót teljesen hibátlanul elénekelni szinte képtelenség. A Tosca Sekrestyése kifejezetten egy „kis nagyszerep”, mert ritmikailag nagyon kényes. S ott már nem lehet javítani. Ezért sokkal jobban féltem ettől a szereptől, mint például Ozmintól. A kis és nagy szerepek témájához kapcsolódik az alábbi történet. Mikó András, az Operaház hajdani főrendezője egyszer meghallgatott valakit, s azt mondta neki: magának nem elég szép a hangja a főszerepekhez, viszont nem elég muzikális a kisebb szerepekhez. Ebben teljesen igaza volt, mert az igazán tökéletes zenei biztonság a kis szerepekhez kell.

 Kortárs operák és rendezések

 Kortárs operákban is énekelt. Ezekre van kereslet? Vagy inkább kuriózumnak számítanak?

 – Nem lehet a magyar kortárs operákról általános véleményt mondani. Születtek remekművek is, mint Vajda János Mario és a varázslója.

 Ami mára szinte klasszikusnak számít.

 – Lehet. Egy opera sikerességét és fennmaradását nemcsak zenei minősége, de dramaturgiai, színpadi és más külső tényezők is befolyásolják, például a közönség visszajelzése. Az idő rostája is elvégzi a maga munkáját. Szerencsére az a zenei stílus, amely Európában a XX. századot uralta, ma már letűnőfélben van. Egyre kevesebb operaszerző akar szeriális műveket alkotni. A szerializmus a modern zene egyik komponálási módszere, melynek első válfaja a dodekafónia volt. Radikálisan szakít a tonalitás törvényszerűségeivel, s eszménye a sorelv (széria) szigorú megtartásával matematikailag szinte totálisan determinált zene. Ezt az új bécsi iskola képviselői kezdték el: Schönberg, Berg és Webern. Ők egy mesterséges matematikai sémát állítottak föl a zenére. A vonzásokat és a taszításokat, melyek a klasszikus zene alapjai, igyekeztek kiiktatni. Így gyakran olyan operák születtek, melyek nem elégítették ki az emberek természetes zenei igényét. Most pedig azt látom, hogy egy posztneoromantikus stílus vette kezdetét.

 Ha már a kortársnál tartunk. Ma sokan azt követelik meg az operaénekestől, hogy tudjon bukfencezni, falra mászni, és még sorolhatnám. A látványelemek túlzott használata nem vonja el a zenéről a figyelmet?  

– A kérdésben benne van a válasz… A komplex operajátszás híve vagyok. Attól maradhat életben az opera műfaja, ha mozgalmas színház, képzőművészet, zene jelenik meg együttesen. Ha ezen elemekből bármelyik sérül, az probléma. Amennyiben a mozgás segít az opera megértésében, akkor azt csak támogatni tudom.

 Ma azt veszem észre, hogy a prózai színészek operettel, az operetténekesek pedig az operával kacérkodnak. Lehet ilyen átjárás a műfajok között?

 – Biztos, hogy lehet. Én is énekeltem operettgála-műsorokon, melyeket nagyon szerettem. A nagy klasszikus operettek melódiáit csak igényesen szabad előadni. Korábban énekeltem a Cigánybáró Zsupánját, a Denevérben Frankot, a fogházigazgatót évek óta játszom. Musicaleket nem énekeltem, nem is rajongok értük, mert azt tapasztalom, hogy sokszor egyetlen melódiát ismételnek végig a darab során. Az viszont nehéz, hogy egy prózai színész operában vagy nagyoperettben megfeleljen. Nekünk, operistáknak pedig az operettekben a prózák jelentik a kihívást.

 Matematika–fizika szakos hallgatóból operaénekes lesz

 Mikor döntött végérvényesen az operaéneklés mellett?

 – Óvodásként még nem, bár már akkor volt bennem egy kis exhibicionizmus, mert hétéves koromban, egy gyerekzsúrban, kipárnázott jelmezben Ozmint énekeltem, csicsergő gyermekhangon, D-dúrban. Kiskamasz koromban pedig színészeket utánoztam, amit nagyon szerettek kortársaim. Mutálásom elmúltával éreztem, hogy nem rosszak a hangi adottságaim, akkor már komolyan motoszkált bennem a színpad utáni vágy.

 Zeneiskolában magánéneket tanult, de ha ennyire érdekelte a zene, akkor miért jelentkezett az egri főiskola matematika–fizika szakára?

 – Nem vettek föl a Zeneakadémiára, s mivel nagyon jó tanuló voltam, szüleim azt óhajtották, legyen felsőfokú végzettségem, így Egerbe azért jelentkeztem matek–fizika szakra, mert abból volt pótfelvételi. Jó érzékem volt a matematikához. Két évig tanultam az egri főiskolán, majd fölvettek a Zeneakadémiára, ahol öt év alatt elvégeztem az opera- és az énektanári szakot.  

Mesterei voltak Kutrucz Éva és Adorján Ilona. Meglepő, ha egy férfit nők oktatnak énekre.

 – Érdekes kérdés… Nekem is voltak gátlásaim, mikor lányokat kellett tanítanom. De rá kellett jönnöm, hogy nem akkora nagy a különbség az énektechnikában a férfiak és a nők között. Tehát egy énektanár minősége nem függ a nemétől.

 Volt valami félsz önben, amikor először énekelt nagyközönség előtt?

 – Eleinte eléggé féltem, ami azért baj, mert az alakítás rovására mehet. De most is él bennem „egészséges drukk” a fellépések előtt, azért, hogy magamnak és a szerep kihívásainak meg tudok-e felelni. A közönség azonban legtöbbször „doppingol”.

 Szigorú kritikusa önmagának?

 – Eléggé. S amikor visszahallgatom magam, először nem vagyok elégedett. Majd egy kicsit megenyhülök, s végül tárgyilagos kritikát fogalmazok meg magamról.

 Vannak olyan mesterek, kollégák, akiknek kikéri a tanácsát?

 – Régebben nagyon érdekelt a kollégák véleménye, nem csak az idősebbekké, hanem a fiataloké is. Ma már ritkán kérem ki mások tanácsát. Talán egyedül Berczelly István barátom a kivétel. Az ő véleményére ma is sokat adok.

 Elég sok igazgatóváltást megélt. Voltak, olyan vezetők, akik mellőzték?

 – Nem igazán foglalkoztam az igazgatóváltásokkal, igyekeztem túltenni magam ezeken a dolgokon. Egyetlenegy petíciót sem írtam alá, mert úgy láttam, hogy úgysem dönthetnek az énekesek az igazgató személyéről. Csak egyszer kértem szerepet; 30 éves tagságom alkalmából szerettem volna elénekelni újra Ochs bárót. De ezt nem engedte az akkori művészeti vezető. Ez egy kissé fájt, de nem annyira, hogy panaszáradatot zúdítottam volna a sajtó felé; rezignáltan tudomásul vettem a döntést. Ám, ahogy beszélgetésünk elején említettem, most újra „fölfedeztek”, és jó és nagy szerepeket is kaptam.

Medveczky Attila