Függetlenség

2015.07.31.

Hazug vádak

Vebrovszki Sándor: Kassa árnyékában – A Csatáry-ügy a dokumentumok tükrében

Néhány héttel ezelőtt egy konferencián dr. Szakály Sándor bemutatta Vebrovszki Sándort, s közölte velem, hogy ez a férfi, aki számtalan Veritas-esten vett részt írt egy érdekes könyvet a Csatáry-ügyről.

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, és néhány héttel később Kassán keresztül megkezdődött a magyarországi zsidóság deportálása, amely érintette a Kassa környéki zsidók jelentős részét is. Október 15-én Szálasi Ferenc átvette a hatalmat Magyarországon, és ezzel újult erővel folytatódott a zsidók, a politikailag másként gondolkodók üldözése és likvidálása. Csatáry László 1942 őszétől 1944. október végéig két évet szolgált segédfogalmazóként Kassán a rendőrkapitányság állományában. Mivel a rendőrségen ő beszélte anyanyelvi szinten a német nyelvet, Horváth György, Kassa akkori rendőrfőkapitány-helyettese tolmácsolással és összekötő tiszti feladattal bízta meg. Munkája a magyar rendőrség és a német egység vezetője közötti információk közvetítéséből állt, így mind a rendőrségen, mind a városban az ő neve vált ismertté, és maradt meg ezáltal sokak emlékezetében. Nevét a háború után a Horváth György volt kasai rendőrfőkapitány-helyettes ellen indított magyarországi népbírósági eljárásban is felhasználták. Szlovákiában pedig „kollaboráció és fasiszta megszállás” bűncselekményének elkövetése miatt indult népbírósági eljárás az egykori magyar kassai rendőrkapitány ellen, amely halálos ítéletével zárult. Ennek az 1941 júliusától 1945. január 18-ig terjedő kassai időszaknak tette kényszerű főszereplőjévé Dr. Csatáry Lászlót Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Center jeruzsálemi vezetője.

A szerző a könyvében leírja, hogy az élet néha különös véletlenek sorozatát produkálja. Így volt ez Csatáry Lászlóval történt találkozása esetében is. A budai ház, amelyben hazatelepülésüket követően Csatáryék néhány évig laktak, bevásárló helyekkel, különböző szolgáltatásokkal jól ellátott, forgalmas környéken volt. Néhány, a korábbi években külföldről hazatelepült ismerős család fölvetette Vebrovszkinak, hogy az általuk jól ismert, nemrégiben hazatelepült idős házaspár időnkénti nagybevásárlásaihoz és más, hivatalos ügyeinek bonyolításához esetenként segítséget kellene nyújtani. Vebrovszki Sándor ezt örömmel elvállalta. Ebből alakult ki egy olyan rendszeres kapcsolat, amely a későbbiekben csöndes és korrekt barátsággá változott. A szokásos társasági összejövetelek során természetessé vált az átélt évtizedek felemlítése, a történetek a háborúról és az azt követő emigrációról. Csatáry László ebben a szűk körben beszélt életéről. Büszkén említette rendőrségi múltját.

Csatáry az 1930-as évek vége felé szerzett jogi diplomát, és a világháború idején rendőrségi segédfogalmazóként látta el hivatását. Öt évig szolgált rendőrként. A leghosszabb időszakot az 1938-as bécsi döntéssel a Magyar Királysághoz csatolt Kassán töltötte 1942 őszétől 1944 októberének végéig. Sokat beszélt a könyv szerzőjével Magyarország német megszállásáról és arról, hogy Horváth György kassai rendőrfőkapitány-helyettes utasítására a várost megszálló német SS alakulat parancsnokával tolmács-összeköttetőként milyen feladata volt. Kiderült, hogy a német csapatok bevonulását követően vagy tíz napig nem is kerültek vele kapcsolatba, csak ültek a kapitányság épületében, és várták, hogy történjen valami. Ebben az időszakban a fogalmazói kar teljesen passzív volt, mindenki szinte láthatatlanná vált, és nem kerültek még a kapitányságvezető látókörébe sem. Magyarország ekkor már, 1941 júniusa óta, hadban állt a Szovjetunióval, a német csapatok pedig a Margaréta hadművelet során megszállták az ország teljes területét. Mivel a feladat tolmácsolásról és összekötői szerepről szólt, Csatáry László kelletlenül bár, de a parancs szerint végezte feladatát. A szerzőnek beszélt a kassai gettósítás időszakáról és arról, hogy a rendőrkapitányság ablakából nézték végig, ahogyan a csendőrség a deportáltakat a téglagyári gettóba kíséri. Csatáry Lászlót feladatai végzése során rendszeresen és többen láthatták Kassa német katonai vezetőivel beszélni, mert a parancs szerint a rendőrség részéről ő tartotta velük a kapcsolatot.

És akkor idézzünk a szerzőtől: Az interneten rákeresve a Kassa és Csatári szavakra meglepetéssel tapasztaltam, hogy néhány, 1945. június és júliusban készült Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) jegyzőkönyv egy Kassán, a deportált zsidókkal kegyetlenkedő rendőrfelügyelővel vagy gettóparancsnokkal, illetve főhadnaggyal hozzák összefüggésbe a Csatáry nevet. A jegyzőkönyvek elolvasásakor a különböző beosztások említésén túl több ellentmondásos állítás fölmerült, többek között az, hogy egyik jegyzőkönyvben facölöpök kézzel történő kiásásáról, míg egy másikban pedig ugyancsak kézzel, de árokásásról tesznek említést. A 649. számú jegyzőkönyv szerint a gettóba való beköltözési parancsot egy Csatáry nevű főhadnagy adta ki, holott levéltári dokumentumok bizonyítják, hogy Csatáry László rendőri karrierje során segédfogalmazónál magasabb beosztásban nem volt, nem beszélve arról, hogy a fogalmazói karban nem voltak tiszti rendfokozatok. Természetes volt tehát, hogy a jegyzőkönyveket megmutattam, és kertelés nélkül kérdeztem rá a bennük leírt történetekre. Csatáry a felvetett kérdésekre higgadtan reagált. Nem háborodott föl, de határozottan utasította vissza a jegyzőkönyvekben leírtakat. Nyugodt, csöndes hangon jelentette ki, hogy „tudok róla, ezek a jegyzőkönyvek a Páva utcában vannak, és amiket állítanak, azok az események velem nem történtek meg, én ilyeneket nem csináltam.” Hozzátette még, hogy a szomszédos Ausztriában az akkor még ott élő Simon Wiesenthal is tud ezekről a jegyzőkönyvekről, és tudja, hogy Csatáry László Budapesten tartózkodik, de nem reagált rá. Válaszai természetesek, hangulatában indulatmentesek voltak, és nem sugározták az ilyen kérdésekre általában nyugtalanná, idegessé vagy feszültté váló személy belső indulatait. A közel tizenöt éve tartó ismeretség, a számos találkozás alkalmával történő beszélgetések során egy ember nem képes folyamatosan színészkedni és palástolni valós habitusát. Hibát hosszú távon még a profik is vétenek. Csatáry személyiségében azonban nem volt antiszemitizmusra való hajlam, ilyen jelet egyetlen megnyilvánulásában sem lehetett fölfedezni. Csatáry László magatartása és megnyilvánulásai arról győztek meg, hogy részéről nincs alakoskodás, nincs titok. A Kassával és a deportáltakkal kapcsolatos téma nem vált tabuvá, de ezek után kettőnk között nem került napirendre. Azt azonban még egyikünk sem sejtette, hogy ez az időszak egyszer még igen kellemetlen módon, de előkerül, és akkor nagyon alaposan körül lesz járva, át lesz beszélve.

A Csatáry névről… Több, a médiában megjelenő írásban is Csatáry László szemére vetették, hogy a II. világháborút követően nevét megváltoztatva élt tovább egy németországi táborban, majd jugoszláv állampolgárként Csizsik néven vándorolt ki Kanadába. Ezeket a valótlanságokat cáfolja a németországi Simbach am Innben készült Dr. Csatáry Ladislaus és családja bejelentkezésének regisztrációs igazolása, amelyet az USA igazságügyi szerve küldött meg a kanadai hatóságok számára 1995-ben, továbbá a Dr. Csizsik Csatáry Ladislaus névre 1948-ban kiállított német személyi igazolvány, valamint Csatary Leslie kanadai útlevele. Csatáry László születésétől fogva saját nevét használta, és 1945 tavaszától is Csatáry néven magyar nemzetiségűként volt bejelentkezve a németországi Simbach am Innbe. Később ezen a néven kapott német személyi igazolványt, és ugyancsak ezen a néven vándorolt ki 1949-ben Kanadába Alex Kelen irodája segítségével. A kanadai kezdéshez az iroda tulajdonosa adta az első 100 dollárt. Nem mondható el tehát, hogy Csatáry László neve a háborút követően ne lett volna ismert már bevándorlása előtt a kanadai zsidóság előtt. Nevét soha, sehol és senki előtt nem titkolta. Bárhol is élt és járt, üzletfelei, üzlettársai, barátai, ismerősei Csatáry vagy Csatay néven ismerték.

1993-ban a Kanadai Szövetségi Bíróság kezdeményezésére a Kanadai Királyi Lovasrendőrség és a Kanadai Állampolgársági és Migrációs Hivatal alapos, széles körű és mindenre kiterjedő nemzetközi nyomozást indított a T–2399-96. számú Ladislaus Csizsik-Csatary ügyben. (Csizsik a nagypapája neve volt.) Tanúkat, deportáltakat és a koncentrációs táborokat túlélő személyeket hallgattak ki Kanadában, Izraelben, az Egyesült Államokban, Szlovéniában, Magyarországon és Szlovákiában. A szemtanúk jegyzőkönyvekben nyilatkoztak arról, hogy Kassán Csatáry Lászlóval mikor, milyen körülmények között találkoztak, mikortól ismerték, miként viselkedett, milyen egyenruhát hordott, személye hogyan nézett ki. A vizsgálat 1997-ig tartott. Ennek során megállapították, hogy Csatáry László összes felróható bűne az, hogy Kanadába történő bevándorlásakor elhallgatta rendőri múltját és foglalkozásként a jogi doktor címet tüntette föl. Ez pedig nem háborús bűncselekmény.

Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Center igazgatója 2012. április 14-én a The Jerusalem Post hasábjain hozta nyilvánosságra, hogy 2011 szeptemberében a magyar ügyészségen följelentette Csatáry László háborús bűnöst, és aki ennek ellenére még mindig nincs börtönben. 2012. április 19-én Zuroff ismét az említett lapban jelentette be, hogy a magyar ügyészségen 2011 szeptemberében az általa feljelentett és Budapesten élő 95 éves Csatáry Lászlónak kulcsszerepe volt abban, hogy 1941 nyarán 300 zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba deportáltak, ahol szinte mindegyiküket meggyilkolták. A Budapesti Nyomozó Főügyészség viszont alaptalannak találta Efraim Zuroff állítását, miszerint Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz. A kirendelt szaktanácsadó szerint Csatáry 1941-ben nem tartózkodott Kassán, és lehetősége sem lett volna beavatkozni a deportálásokba. Tehát a nyomozás során beszerzett adatok szerint a feljelentő állításával szemben a gyanúsított a kamenyec-podolszkiji deportálásokkal nem hozható összefüggésbe. Azaz a bejelentő az izraeli nácivadász központ történelmi kutatásaira hivatkozva hamis tényeket állított. Az akkor hatályos jogszabályok alapján hontalan zsidókat nem küldhettek munkaszolgálatra, így őket Csatáry nem is hívhatta vissza.

2012-ben Csatáry így válaszolt a Magyar Hírlap újságírójának kérdésére:

„– Nem gazemberségre, hanem fordításra utasítottak. Kérdem én, ezen az alapon ma minden, a kommunizmust szolgáló tolmácsot el lehetne-kellene ítélni? Amúgy pedig egyáltalán nem volt kellemes feladat.

– Mire gondol?

– Említek két, bizonyítható esetet, amely jól megvilágítja a rendőrség kassai szerepét, súlyát. Egy napon két civil ruhás nyomozó jelentette, a németek feltörik, fosztogatják a lezárt zsidó üzleteket. Ezt határozott törvény tiltotta, ám a hepciáskodó nyomozókat a németek letartóztatták és elvitték. Zágony György kollégám és barátom pedig úgy került a börtöncellájukba, hogy az utcán néhány dehonesztáló megjegyzést tett Hitlerre, hozzátéve, a háborút biztosan el fogja veszíteni. Richterék közölték, a foglyokat Dachauba szállítják. Akkor én elmentem az ezredeshez, és arra kértem, engedje el őket, mire azt felelte, gondolkodni fog az ügyön. Végül két nap múlva kijöhettek, ám mi azonnal leszereltük őket, nehogy megint bajuk essék.

– A zsidókért nem emelte föl a szavát?

– Ha bizonyos feladatok elszabotálása szóemelésnek számít, akkor igen.

– Azaz?

– Kassa mellett állt a Bankó-hegy, amelynek az oldala szabályosan ki volt lyuggatva. Ott bujkáló zsidók éltek. Bár a detektívek tudták, hogy ott vannak, mi nem engedtük őket oda, így ők megmenekültek, s később el tudtak jutni Szlovákiába.”

A vádak szerint 1944 áprilisa és júniusa között a Kassán létrehozott téglagyári gyűjtőtáborból Csatáry László gettóparancsnok kegyetlenkedéseivel és aktív közreműködésével 15 700 zsidó személy koncentrációs táborokba küldésére került sor, ahol Csatáry tudtával is olyan körülmények közé kerültek, amely életüket veszélyeztette, és többségük halálát okozta. Az inkriminált időszakkal kapcsolatos korabeli magyar és szlovák népbírósági eljárások során kihallgatott tanúk hamis vagy jobb esetben tévedéseken alapuló valótlan és egymásnak is ellentmondó vallomásai alapján a bűncselekmények vagy meg sem valósultak, vagy ha megtörténtek, azokat nem Csatáry László követte el. A vádak szerint 1944. november és 1945. január 18. közötti időben Csatáry László mint Kassa rendőrkapitánya felelős a nyilas hatalom időszakában deportált vagy kivégzett több száz zsidó, illetve baloldali gondolkodású személy sorsáért, 1945. január 5-én 12 személy felakasztásáért, január 10-én egy 17 éves fiú elfogásáért, deportálásáért, valamint január 17-én további 17 fő kivégzéséért. Dokumentumokkal bizonyított tény, hogy Csatáry László soha nem volt Kassa rendőrkapitánya, az elkövetett bűncselekményeket nem ő követte el, mivel abban az időszakban nem tartózkodott Kassán.

A könyv arra keresi a választ, hogy mi oka lehetett Efraim Zuroffnak arra, hogy lehetőségeivel visszaélve veszekedett dühvel támadjon egy emberre, akinek csupán annyi köze volt az 1941 és 1945 között Kassán elkövetett háborús bűncselekményekhez, hogy két évig a város rendőrkapitányságán szolgált és a neve Csatáry László Lajos, beosztása pedig magyar királyi rendőrségi segédfogalmazó volt? A kérdésre Csatáry nem várt válaszokat, azonban vétlensége teljes tudatában fegyelmezetten készült arra a bírósági tárgyalásra, amelyre várhatóan 2013 szeptemberében kerülhetett volna sor. Halála megakadályozta abban, hogy a feltárt valóság alapján a bíróság mondja ki jogerősen azt, amit még életében szeretett volna hallani: Dr. Csatáry László Lajos nem bűnös.

(Vebrovszki Sándor: Kassa árnyékában – A Csatáry-ügy a dokumentumok tükrében; magánkiadás, Budapest, 2014.)

M.A.