vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.05. 

Melegvádak Churchill ellen

Soha nem látott vihart kavarhat egy napokban megjelenő könyv Nagy-Britanniában

A neves brit történész és életrajzíró, Michael Bloch nem kevesebbet állít legújabb művében, mint azt, hogy az angolok egyik legnagyobb hőse, a második világháború miniszterelnökeként elhíresült Sir Winston Churchill titokban a saját neméhez vonzódott. Mivel a legendás vezető fél évszázada halott, és homoszexualitására vonatkozóan nem hagyott hátra bizonyítékokat, így a szerző életútjának gyanús eseményeivel, és a nők iránt érzett teljes közönyével támasztja alá állítását, miszerint Churchill már kamasz kora óta meleg volt, s e hajlamát egy életen át titkolnia kellett.

Michael Bloch szerint már az is gyanús, hogy a kis Winston a szokottnál erősebb érzelmeket táplált édesanyja és dadusa iránt. Az első kézzelfogható nyom a főiskolai években merült fel, amit a majdani politikus a Harrowban töltött – amely intézmény sokak szerint már akkor is a titkolt homoszexualitás melegágya volt. Egy tanú azonban mégis akadt, egy A. C. Bruce nevezetű diáktárs, aki írásos panaszt nyújtott be Churchill ellen, aki szerinte „Oscar Wilde-ot idéző, nagy mértékben immorális cselekményekben vett részt”. Oscar Wilde-ot, a neves angol írót egy évvel korábban börtönbe zárták, amiért homoszexuális kapcsolatot létesített, így nem volt nehéz kitalálni, milyen „cselekményekre” utalt a feljelentő Churchill-lel kapcsolatban. Maga a dokumentum elveszett, Bruce azonban később kitálalt egy újságnak.

Boch szerint mégis a legegyértelműbb bizonyítéka Churchill melegségének, a feleségével való viszonya volt. Bár a miniszterelnök és Clementine Hozier frigye a férj szerint szerelemből köttetett, nem egy belső forrás beszélt arról, milyen hideg, közönyös és távolságtartó volt Churchill viselkedése hitvesével.

 

dailymail