|
 2015.06.05.
Hittel és ragaszkodással
Csíksomlyói búcsújárás a zetelaki keresztaljával
Láncfűrésszel és
baltával
A Ceausescu-diktatúra éveiben tiltották a búcsújárást,
csak a csíkiak gyűltek össze Pünkösd szombatján. Az ünnepi
misét sem a nyeregben mutatták be, hanem a Kissomlyó-hegyen található
Salvator-kápolna előtt.
Az 1989. decemberi
forradalmat és rendszerváltozást követő Pünkösd alkalmával
nyílt lehetőség ismét, hogy Erdély-szerte útra keljenek a
zarándokok. Ezelőtt pár esztendővel hunyt el Gyuri bácsi, aki
még a diktatúra előtt vezette a zetelakiak búcsújárását,
’90 tavaszán újból útjuk szervezésébe kezdett.
A régi időkben a
gyalogos zarándokokat szekerek követték, amelyek holmijukat és
elemózsiájukat szállították. Pünkösd előtt két héttel
Gyuri bácsi pár fiatallal elindult, hogy bejárják ezt a Csíksomlyóba
vezető szekérutat. Láncfűrésszel, baltákkal tisztították
meg a fákkal benőtt szakaszokat, majd irányjelző nyilakat
tettek ki, és jelzéseket festettek a kövekre. Az első esztendőben
mintegy harmincan alkották a zetelaki keresztalját, létszámuk
az idei évre 216-ra nőtt, jó pár magyarországi zarándokkal
kiegészülve. Egyik társunk április közepén indult Ráckevéről,
és pénteken csatlakozott a keresztaljához, 920 kilométert
gyalogolt, hogy eljusson a somlyói búcsúba.
Az ünnep
A templom udvaráról, kapualjakból, ablakokból figyelték
sokak a Zetelakát elhagyó zarándokokat péntek hajnalban. Az
egykori búcsújárók, akik már egészségük vagy koruk miatt
nem tarthattak társaikkal, könnybe lábadt szemekkel integettek.
Nyilvánvaló,
hogy a székelység legnagyobb ünnepe a pünkösdi búcsú, de
hogy ez mennyire így van, azt csak helyben lehet megtapasztalni;
volt, aki Olaszországban dolgozik, de erre a pár napra hazatért,
hogy részt vehessen a zarándoklaton. Elsősorban hitük és Mária
iránt érzett tiszteletük viszi a székelyeket Csíksomlyóra
amellett, hogy nagy öröm számukra a nemzettársaikkal való találkozás.
Vasárnap este
Zetelaka határában a falu népe virággal, borral és süteménnyel
fogadta a búcsújárókat. Kamaszok és idősek egytől egyig mély
tisztelettel nézték a zarándokokat, könnyekig hatódott
asszonyok borultak férjeik, fiaik, unokáik nyakába, valahogy úgy,
mint 1567-ben, amikor őseik karddal védték meg hitüket.
„Le van szegezve”
Jó páran vannak, akik bár születésüktől fogva Zetelakán
élnek, mégis csak negyven éves koruk környékén éreztek belső
indíttatást arra, hogy útra keljenek. Aki viszont ezt vállalja,
az messzemenően tisztában van vele, hogy zarándoklatra megy,
nem kirándulásra vagy teljesítménytúrára. Egy panaszszót
sem lehetett hallani a székelyektől, mit sem törődtek a
reggeltől estig tartó égető napsütéssel. Volt olyan, aki egész
visszaúton húzta a lábát, de egy rossz szava sem volt, sőt még
az egyik zászlót is vitte egy darabon. A búcsút pedig csak úgy
érzik „teljesnek”, ha nem csak Somlyóig mennek, hanem utána
vissza is Zetelakára, vállalva ezzel a közel
120 km
gyaloglást.
Ahogy székely zarándoktársainkkal
beszélgettünk, az volt az érzésem, hogy sokkal inkább
leolvasható arcukról a személyiségük, nem találkoztunk a felénk
oly gyakran álarcok mögé rejtőzködő emberekkel. Ehhez társul
az adott szóhoz való ragaszkodás is, ami szintén sokkal erősebb,
mint nálunk.
Mindössze másfél
órát beszélgettünk egyikükkel, mikor kijelentette, hogy a következő
pihenőnél meghív minket egy Igazi Csíki Sörre. Csakhogy egyik
barátja hamarabb ért a büféhez, és már vett neki egyet. Barátunk
hirtelen borzasztóan kellemetlenül érezte magát: „Most mit
csináljak? Nem szeretem ezt. Ha egyszer le volt szegezve, hogy
veletek iszom…” Komolyan zavarba jött, és idegesen
gondolkodni kezdett, hogyan is rendezhetné a dolgot. Azért ne féljen
a kedves Olvasó, megoldottuk a problémát.
Legyünk hűek
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a csíksomlyói
kegyszobor elkészültének 500. évfordulója alkalmából pápai
áldásban részesítette a búcsújárókat, beszédében pedig hűségre
szólította fel a magyarságot. Először is legyünk hűek őseink
hitéhez, mint a székelyek 1567-ben! Másodszor, legyünk hűek
nemzetünkhöz, szülőföldünkhöz! Mai kifejezéssel élve a
Szent Család politikai menekült volt Egyiptomban, de amint
lehetett hazatértek és soha többet nem hagyták el azt a földet.
Harmadszor pedig, legyünk hűek anyanyelvünkhöz! Jézus is az
Édesanyjától tanult arámi nyelven beszélt egész életében,
nem héberül, a kor hivatalos egyházi nyelvén.
Az érsek atya
gondolataival csengtek össze másnap, a zetelaki Pünkösd vasárnapi
szentmisén elhangzott szavak; a rendszeres hátrányos megkülönböztetés
ellenére a székelyek merítsenek erőt abból, hogy a Szentlélek
eljövetelekor Jézus az összes nyelvet megáldotta, kedvüket ez
által ne szegje a kisebbségi lét. A hithez, nemzethez és
anyanyelvhez való ragaszkodás mellett pedig egyre fontosabb a
gyermekvállalás, hiszen ez a (az erdélyi) magyarság jövőjének
záloga – hangzott el a plébános beszédében.
Märle Tamás
|
