vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.05. 

Vár Egervár!

A Sárvíz-patak völgyében, Zala és Vas megye határán fekvő Egerváron már 1974 óta működik az Egervári Nyári Színház. A 700 éves reneszánsz várkastélyt gyönyörűen felújították. Az 500 férőhelyes nézőteret és a színpadot könnyűszerkezetes sátorral fedték be, így rossz idő esetén is élvezhetik a nézők a színházi és kulturális eseményeket. Előadás előtt érdemes bejárni az egykori Nádasdy kastély termeit, megismerkedni a történelmével, megtekinteni a kiállításait, vagy egy finom vacsorára betérni valamelyik étterembe, melyek igazi gasztronómiai ínyencségekkel várják az odalátogatókat. Az egervári Nádasdi kastély kiemelt partnere a Turay Ida Színház. A felújítás miatti kényszerű szünet után, 2014 nyarán újra elindult a nyári színház a falak között.

Idén nyáron, június 18-án Kálmán Imre: Cigányprímás című operettjét Mikó István főszereplésével kár kihagyni. Apa és fia (Sövegjártó Áron), a két különböző világnézetet valló muzsikus konfliktusa teszi még mindig aktuálissá ezt az örökzöld operettet, melyben olyan ismert dallamok csendülnek fel, mint a Lárifári, nem kell várni, a Hacacáré vagy a slágerdal: Az ócska Stradivari Mikó István élő hegedűjátékával. Vajda Katalin Anconai szerelmesek című darabja „…egy édes, bővérű komédia, ami a szerelem és a boldogság körül forog. Tele van kicsit lökött, szerelmes, kótyagos palikkal és természetesen félreértésekkel, váratlan fordulatokkal” – foglalta össze röviden a történetet Huszti Péter, az előadás rendezője. A kedves olasz kisvárosban játszódó zenés komédiában a legismertebb olasz slágerek is felcsendülnek, mint például a Volare, a Felicita, a Ciao Ciao bambina vagy a Quando, quando. Az előadás eddigi sikerei alapján biztos vagyok benne, hogy az egervári közönség is szeretettel fogadja majd június 19 és 20-án többek között Nemcsák Károlyt, Keresztes Ildikót, Nyírő Beát, Boros Zoltánt ebben az előadásban. A Hunyady Sándor novellájából született Vöröslámpás ház című zenés vígjáték Kolozsvárra viszi el a nézőket június 26-án és 27-én, mégpedig a Gerendás nevű bordélyházba. A darab írója, Topolcsányi Laura remekelt. A mulatságos, századfordulós történet nem csak hiteles korrajzzal szolgál számunkra, hanem ízléses szófordulataival, a helyzetkomikumokból és a karakterekből áradó bájjal nevettet meg bennünket, ugyanakkor rengeteg meglepetés várja a nézőt. A furfangos, érdekes és fordulatos előadáshoz Berkes Gábor szerezte a fülbemászó zenét, sőt mi több a bordélyház vak zongoristájaként meg is jelenik az előadásban. Ugyanő hangszerelte A Charley nénje? című zenés vígjátékot, amit július 2-án és 3-án láthat a nagyérdemű. „Szentirmai Ákos–Bradányi Iván szerzőpáros dalaival színesítettük a történetet, amit Darvasi Ilona dramaturgiai változtatásokkal szinte újra írt – mondta Nyírő Bea, a darab rendezője. – Szükség volt a század elején játszódó darab felfrissítésére, így új lendületet kapott a történet, amelyben felcsendülnek sanzonok, kuplék, gyönyörű duettek, tercettek. Van benne rumba, tangó… és sok-sok nevetés.” A két nagy „öreget” pedig Détár Enikő és Jankovits József idézi meg nekünk.

A Bubamara (jelentése: Katicabogár) című musical – mely július 10-én lesz látható a várkastély színpadán – elgondolkodtató. A Topolcsányi Laura tollából született darab a cigányság és a magyarság kapcsolatáról, két kultúra közeledéséről szól. A megismerésről, az elfogadásról, a befogadásról, a megértésről. Józsefvárosi West Side Story-nak is nevezik ezt a gyönyörű musicalt, mely két fiatal, egy cigánylány és egy „fehér” fiú szerelmén keresztül mutatja be előítélettel teli világunkat. Ron Aldridge vígjátékát, a Csak kétszer vagy fiatalt július 17-én játssza a Turay Ida Színház társulata Egerváron. „Egy tüneményes színdarab, mégpedig azért, mert az időskori szerelmet mutatja be nagyon-nagyon mulatságosan és kedvesen – nyilatkozta a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula, aki az előadást rendezte. – Korosabb emberek összeverődnek, mert nem akarják elfogadni, hogy már nem fiatalok. Buliznak, mulatnak, táncolnak és összekülönböznek egymással, humorral, bájjal, megható pillanatokkal fűszerezve. Szóval a második fiatalságukat élik.” Főszerepben Mikó Istvánnal, Egri Mártával, Hűvösvölgyi Ildikóval, Nagy Gáborral, Nyírő Beával, Boros Zoltánnal és Szilvássi Judittal.

Július 18-án egy igen izgalmas bűnügyi társasjáték részesei lehetnek a nézők. A Hajmeresztő című előadásban a nézők a szereplőkkel együtt nyomoznak a gyilkos után. „ Szeretem ezt az előadást! – mosolyodik el Pásztor Erzsi, aki az egyik gyanúsítottat, Mrs. Schubertet alakítja. – Az az igazság, hogy ezt élvezet játszani. Amikor a közönség is beleszólhat a történetbe és felgyúlnak a fények a nézőtéren, akkor látom a sugárzó arcukon, hogy ők is mennyire élvezik ezt a közös játékot. Nincs ennél nagyobb élmény.” Az előadásban Győri Péter, Szirtes Gábor, Keresztes Ildikó, Bácsatyai Gergely, Nagy Gábor brillíroznak mellette.

Július 24-én a Csillagok között című földöntúli játék szemtanúi lehetnek a nézők. Három olyan magyar színészcsillagról szól, mint Gobbi Hilda (Hűvösvölgyi Ildikó), Karády Katalin (Bencze Ilona), Szeleczky Zita (Vásári Mónika). Kollégák, kortársak és sorstársak voltak ők egy olyan politikai rendszerben, amelyből kettejüknek menekülni kellett. Ugyanakkor felcsendülnek azok az ismert sanzonok és slágerek is, melyeket Karády Katalin és Szeleczky Zita énekelt hajdanán. Az Első Emelet együttes dalaira épült Csakazértis szerelem című zenés játék, a tavaly nyári nagy sikerre való tekintettel és a nézők kérésére július 31-én újra látható a várszínpadon olyan fantasztikus szereplőkkel (hogy csak egy párat említsek) mint Keresztes Ildikó, Sasvári Sándor, Kiki, Mikó István, Bódi Barbara, Kurkó J. Kristóf, Pásztor Máté, Borbély Kriszta, Csere László, Hűvösvölgyi Ildikó, Rárósi Anita, Sövegjártó Áron.

Az augusztus 15-én műsorra tűzött A maláji lány című zenés vígjáték sokat sejtető. A francia sanzonok világát idéző dalokkal színesített történet alapját egy francia bulvárhír szolgáltatta. „A francia témájú darabok, szerepek mindig szerencsét hoztak nekem – vallotta meg Xantus Barbara, aki egy pityókás, új körzetében elveszett rendőrnőt alakít a darabban. – Mivel francia szakos tanár is vagyok, ezért néhány francia kifejezést is belecsempésztem ebbe a nagyszerű zenés vígjátékba, melyben láthatjuk a Four Fathers énekegyüttesből Frech Zoltánt is. Amuse-toi bien!” Színes programjaival kellemes szórakozást ígér a Turay Ida Színház ezen a nyáron is azoknak, akik ellátogatnak ebbe a festői környezetben található gyönyörű várkastélyba! Vár Egervár!

 

Szabó Anikó