vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.05. 

Munkaerőhiány Budapesten

Az újonnan alapított vállalkozásokat támogatjuk, s mobil munkaközvetítő irodát működtetünk

Elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv) munkaerőigényét célozza meg a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara (BKIK), azzal az állásbörzével, amelyet Álláshely – Lehetőséget mindenkinek elnevezéssel rendez meg a szervezet június 9-én és 10-én a fővárosban, a Bálnában – közölte Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke.

 Milyen mértékű a munkanélküliség, melyek a hiányszakmák?

 – Budapesten alacsony mértékű a klasszikus munkanélküliség, sajnos inkább a munkaerő hiánya akadályozza a gazdaság fejlődését. Emellett számos hiányszakmáról kell beszélni. Ilyen hiányszakma a mérnöki területen a gépész. Nagyon kevés a szakmunkások közül a vasesztergályos, a hegesztő, az operátor, alig lehet találni a gyártás-termelés területére betanított dolgozókat, pedig őket százával keresik a gyárak.

 Hogyan lehet egyszerre jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány, mikor vidékről sokan költöznek Budapestre?  

– A munkaerő-mobilitás még mindig alacsony Magyarországon. A dolgozók utaztatásának és szállásoltatásának, tehát a mobilitásának növelése javíthatná a munkaerő-hiányos helyzeteket. Újra a válság előtti problémát érzékeljük, amikor bizonyos iparosodottabb területeken már szinte teljesen elfogyott a dolgozni akaró és képes munkaerő. Elsősorban a feldolgozó ipari, gyártási-termelési területen. Ilyen a fővárosi régió is.

 A duális képzés ezt a problémát oldaná meg?

 – Szinte csak ezzel lehet elérni. Fontos, hogy a szakképzés a valós piaci igényekre adjon választ. A korábbi rendszerben például a szakmunkások esetében nem csak a „divat” határozta meg bizonyos szakmák túlképzését (ilyen volt a fodrász), hanem az is, hogy a képző intézmények nem voltak az infrastruktúra és a kapacitás szintjén felkészülve egyes eszközigényesebb szakmák oktatására. A vállalatok és infrastruktúrájuk bevonása a rendszerbe nagyon sokat segít.

 Kiket várnak a júniusi állásbörzére?

 – Minden vállalkozást várunk, de elsősorban a kkv-szektor képviselői számára szeretnénk alternatívát nyújtani.

 A BKIK idén szervez először a fővárosban ilyen rendezvényt?

 – Az idei az első kamarai állásbörze, de szeretnénk az elkövetkező években is megismételni és továbbfejleszteni ezt a rendezvényt. Úgy gondoljuk, fontos, hogy a vállalkozások számára minél több valós, kézzelfogható szolgáltatást nyújtsunk. Mi sem konkrétabb annál, minthogy ezen az új fórumon a kis- és közepes vállalkozások ingyen találhatják meg maguk számára a szükséges munkaerőt. Ehhez a kamara a rendezvényen felül tanácsadókat és infrastruktúrát is biztosít. Az esemény hagyományőrző jellege azért is hangsúlyos, mert az állásbörzén indul el hivatalosan is a kamara Új álláshely nevezetű állásportálja, amely szintén a kkv-szektor számára nyújt elsősorban segítséget, és ahol a vállalatok ingyenesen meghirdethetik nyitott pozícióikat. Ez véleményünk szerint nagy előrelépés, hiszen a piacon lévő állásportálok 1-1 pozíció meghirdetéséért jelentős összegeket kérnek el.

 Mi a haszna az ingyenes munkaügyi szolgáltatásoknak?

 – Bizonyára nagy könnyebbséget jelent. Sokszor halljuk, hogy ezek a vállalkozások nem jutnak el állásbörzékre, hiszen nincsen anyagi, személyi és eszköz-infrastruktúrájuk a részvételre. A nagyobb állásbörzéken a részvétel százezres, sokszor több százezres nagyságrendű összeget tesz ki. Az álláshely börzén a részvétel a kisvállalkozók számára térítésmentesen biztosított.

Elegendőnek tartja a támogatásokat?

 – Az irány pozitív, a támogatás egyre több, pláne az új ciklusra vonatkozó uniós források megjelenésével.

 Eredményesek-e a szaktárca és a kamara közti konzultációk?

 – A konzultáció szerencsére folyamatos és számos – a vállalkozásoktól induló – kezdeményezés mára jogszabályban olvasható. Fontos, hogy a vállalkozások gazdasági önkormányzata – a kamara – összegyűjtse és továbbítsa a döntéshozók részére a vállalkozások gyakorlati tapasztalatait és javaslatait.

 Kap segítséget a vállalkozó a pályázatíráshoz?

 –Természetesen. A BKIK az önkéntes tagvállalatok részére segítséget nyújt pályázatírási tanácsadással. A kamara oktatási, szakképzési, foglalkoztatáspolitikai tanácsadói állnak a vállalkozások rendelkezésére. Az állásbörzére pedig több száz munkáltatót és mintegy ötezer álláskeresőt várunk. A rendezvényt megelőző hetekben pedig a BKIK-nak a börzéhez kapcsolódó kisbusza járja majd a főváros útjait és akár az önéletrajzok elkészítésében is segédkeznek a szervezet munkatársai a mobil közvetítő irodához forduló álláskeresőknek.

 

Medveczky Attila