vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.12. 

Az alapokat leraktuk, most az építkezés következik

Minden készen áll a június 11-én kezdődő női EB megrendezésére

Zajlik az élet a magyar kosárlabda-társadalomban. A közelmúltban tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), amelyen elnökválasztás is volt, június 11-én pedig kezdetét veszi az idei év egyik legrangosabb hazai sporteseménye, a Romániával közösen rendezett női kosárlabda Európa-bajnokság. A közgyűlésen újból bizalmat kapott régi-új elnökkel, Szalay Ferenccel az elmúlt öt év értékelése és a következő elnöki ciklusra kitűzött célok, tervek számba vétele mellett a közelgő Európa-bajnokság magyar esélyeiről is beszélgettünk.

 Május 19-i elnökké választásához gratulálunk, ám először arra kérem, tekintsünk a múltba és értékeljük első elnöki ciklusát. 2010-ben került a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének élére. Milyen viszonyok fogadták, amikor megkezdte a munkát?

 – Amikor öt évvel ezelőtt átvettem a szövetség vezetését, bizony nem volt rózsás a helyzet, sőt, azt lehet mondani, hogy sötét fellegek gyülekeztek a magyar kosárlabdasport felett. Érzékelhetően csökkent a csapatok és a játékosok száma, gyengülő tendenciát mutatott a bajnokságok színvonala, emellett pedig nem állt rendelkezésre elegendő forrás a meglévő szakmai programok finanszírozásához. Az MKOSZ küldöttgyűlése ezért a 2010-es kongresszuson elfogadta az Új pályán elnevezésű, tízévnyi időtartamra szóló átfogó reformtervezetet. Ebben nagyon sok, 2020-ra megvalósítandó terv, elképzelés kapott helyet. Egy évvel később a társasági adókedvezményekkel (TAO) kapcsolatos törvényt szavazta meg az Országgyűlés, ami a kosárlabdasportot is a kiemelt látványsportágak közé emelte. Mindez olyan plusz forrásokhoz juttatta a sportágat, amely új alapokra helyezte az elnökség működését is. Az egy évvel korábban megfogalmazott célok nem változtak, ám megvalósításukra a korábbinál sokkal inkább remény nyílt. Igyekeztünk jól sáfárkodni a nem mindennapi lehetőségekkel, és úgy érzem, elmondhatjuk: ez sikerült is. Mostanra megvalósult az előzetesen eltervezett tömegesítési cél, illetve a versenyzők felkészülési és versenyeztetési körülményeinek biztosítása. Az ötvenezres kosárlabdázó létszámot, amelyet eredetileg 2020-ra terveztünk volna elérni, már idén februárban megvalósítottuk, de számos más, csak későbbre ütemezett cél is teljesült. Emiatt szükségessé vált, hogy az új körülményekhez igazodva új terveket fogalmazzunk meg, illetve a meglévő, még el nem ért célokat módosítsuk.

 Ami a szakmai területet illeti, ott milyen előrelépésekről tud beszámolni?

 – A magyar kosárlabda maga előtt görgetett problémái közül az egyik legfontosabb az utánpótlásképzés minőségének hanyatlása volt. Egyre kevesebb gyerek kosárlabdázott, az edzők számottevő része csak szívességből foglalkozott a gyerekekkel, így itt bizony rendet kellett tennünk, meg kellett állítanunk ezt a folyamatot. Ezen a téren is új lehetőségeket nyitott számunkra a TAO-ra vonatkozó kormányzati döntés, amely jelentősen megnövelte a sportágba áramló pénzeket. Ennek megfelelő felhasználása jóvoltából gyakorlatilag mindenhol sikerült felszámolni ezeket az áldatlan állapotokat. A gyermekekkel foglalkozó edzőket immár megfizetik, az edzőtermeket folyamatosan felújítjuk, adva van a forrás a bajnokságok rendezéséhez. És ami a legfontosabb: korábban sosem látott mértékben szélesedett a bázis, annyian kosárlabdáznak, mint még soha.

 Ez mit jelent a konkrét létszámok tekintetében?

 – Négy évvel ezelőtt kétszázötvennégy utánpótláscsapat volt Magyarországon, most közel a háromszorosa, hétszáztizenhárom. A Dobd a kosárba! néven útjára indított programunkban kétszázharminc iskola vesz részt, összesen háromszázötven testnevelőt sikerült eddig bevonnunk, és nyolcezer apróság ismerkedik a játékkal már az alsó tagozatban. Az igazolt játékosok száma négy év alatt huszonkilencezerről negyvennyolcezerre nőtt. Ezek a számok, azt gondolom, önmagukért beszélnek, egyben pedig biztosítékot is jelentenek arra, hogy a korábbinál sokkalta szélesebb utánpótlásbázisból, több jó játékos érkezik majd a felnőtt csapatokhoz.

 Jelentkezik-e már a jelentős bővülés az eredményekben is?

 – Igen! Annak ellenére, hogy az eredmények a sportban soha nem azonnal a befektetett munka után jelentkeznek, már most is van mivel dicsekednünk. Különösen a női szakágban értünk el több kiemelkedő sikert a közelmúltban. Korosztályaink a legjobbak között szerepelnek, ráadásul az U16-os és az U17-es válogatott egy Eb- és egy vb-bronzérmet nyert. A felnőttek éppen most készülnek a hazai rendezésű kontinensbajnokságra, tehát összességében igen pozitív a kép, és bár nyilvánvaló, hogy az utánpótlás-korcsoportban elért eredmények még nem jelentenek automatikusan felnőtt eredményeket is, a szép jövőben való reménykedésre azért megvan az okunk. A férfiak esetében ennyire sajnos nem rózsás a kép. Egyrészt nagyobb a konkurencia, másrészt az utánpótlásképzésünk el van maradva, ezért itt idő kell, amíg javulnak az eredmények. A tömegesítés révén sokkal nagyobb merítésből választhatunk néhány év múlva, több lesz a magyar játékos az A-csoportban. Csapataink hosszabb szünet után visszatértek a nemzetközi mezőnybe, sőt kisebb sikereket – elsősorban a Szolnok révén – a harmadik számú európai kupában már el is értünk a két négyes döntős szerepléssel. A férfi válogatott előtt is nagy kihívás áll: jó volna, ha rövid időn belül ismét sikerülne a kvalifikáció az Európa-bajnokságra.

 Min múlhat az, hogy ezek a szép és reményt keltő tervek valósággá nemesedjenek?

 – Elsősorban a szakmai munkán, másodsorban az anyagi forrásokon. Az ugyanakkor örömmel tölthet el bennünket, hogy az elmúlt néhány évben sikerült megerősítenünk az utánpótlás bázisát. Nem jelent már gondot labdát, mezt venni a gyerekeknek, elutazni egy tornára, vagyis az alapokat leraktuk, most a további építkezés következik.

 Rövidesen átadják majd a régóta áhított kosárlabda-edzőközpontot Székesfehérváron. Mi indokolta egy önálló edzőközpont megépítését, és milyen feladatokat lát majd el az új létesítmény?

 – Ahhoz, hogy a válogatottjaink végre nemzetközi szinten is eredményesek legyenek, szükség volt egy edzőközpontra, amely idén nyárra el is készül Székesfehérváron. A Mátraházán, Dunavarsányban vagy éppen Tatán működő központi olimpiai edzőtáborok egyrészt telítettségük miatt, másrészt állapotuk miatt nem mindig voltak használhatóak számunkra. Ennek okán az elmúlt tizenöt évben a legkülönbözőbb helyeken, eltérő feltételek mellett tudtak készülni a válogatottjaink, és egyre erőteljesebben merült fel az igény egy szövetségi edzőközpontra, ahová a kosarasokat irányítani tudjuk. A TAO-nak köszönhetően ez most megvalósulhat. Maga a terem szövetségi tulajdonba kerül, ezért igyekszünk minden összetartásra odairányítani a válogatottjainkat. Nemcsak a felnőttek használják majd, hanem a korosztályos nemzeti csapataink is, így a folyamatos kihasználtsága is biztosítva lesz. A csarnok és a szálloda egybeépül egy modern egészségközponttal, tehát egy helyen minden adva lesz az ideális felkészüléshez, mind az utánpótlás-, mind pedig a felnőtt válogatottak részére.

 Érzékelhetően vidékközpontú a sportág, hiányzik egy erős budapesti kosárlabda-csapat. Sem a női, sem pedig a férfi szakágban nincs jelentős játékerőt képviselő együttese a fővárosnak. Miben látja ennek okát?

 – Helyzetleírása teljességgel helytálló, ám meg kell jegyezni, hogy nem kosárlabda-specifikus dologról van szó, hanem egy általánosan is megfigyelhető jelenségről. Látható, hogy a labdajátékokban az elmúlt másfél évtizedben teljesen háttérbe szorult a főváros, és vidékre tevődött át a vezető szerep. Akár a kézilabdát, akár a vízipólót, akár a jégkorongot nézzük, elenyésző a fővárosi bajnoki címek száma, és ez még akkor is igaz, ha a Fradi női kézilabdázói sok-sok év után idén meg tudták előzni a Győrt. Ezt a jelenséget a sportági szakszövetségeknek is vizsgálni érdemes, illetve elgondolkodni azon, hogy mivel lehetne segíteni a fővárosban, sportáganként legalább egy erős csapat létrejöttét. Még a vidéki fellegvárak is elismerik, hogy szükség volna erős fővárosi csapatra, csapatokra. Az MKOSZ az elmúlt években – a sportszerűség keretein belül – igyekezett segíteni a nagy múltú MAFC működését, sajnos nem igazán látványos eredménnyel. Igyekszünk továbbra is feléleszteni a fővárosi kosárlabdát, mert meggyőződésünk, hogy egy bő másfél milliós világváros el bírna tartani egy kitűnő szakosztályt.

 Június 11-én rajtol a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság. Hogy állnak az előkészületekkel alig egy héttel a torna kezdete előtt?

 – Azt lehet mondani, hogy időarányosan minden a legnagyobb rendben van. Valamennyi helyszínen az utolsó simításokat végzik már a szervezésben részt vevő helyi kollégák. Nem akármilyen nagyságrendű szervezőmunka áll mögöttünk, hiszen bár a fő események természetesen a meccsek, de a háttérnek is a lehető legjobbnak kell lennie, akár a szállásra, akár az ellátásra, akár a szurkolók elhelyezésére gondolunk. A kontinensviadal csoportmérkőzései Sopron mellett Szombathelyen, illetve a romániai oldalon, Nagyváradon és Temesváron zajlanak majd. A középdöntős meccseket Győrben és Debrecenben rendezik, míg a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.

 Milyen eredménnyel volna elégedett válogatottunk részéről?

 –A mieink a D jelű, soproni csoportba kaptak besorolást, ahol Spanyolország, Svédország, Litvánia és Szlovákia lesz az ellenfelünk. Az ötcsapatos csoportokból az első három helyezett jut tovább. A mi csoportunkból továbblépő csapatok Győrben játsszák majd a középdöntős meccseket. A cél már korábban meg lett fogalmazva hivatalosan is: jó volna kiharcolni a továbbjutást a csoportból. Ez nem lesz könnyű, hiszen nagyszerű ellenfeleket kell hozzá legyőzni, ám hazai parketten mégsem lehet más a cél, mint az eredményes szereplés. Mindamellett ha a csapat a rá jellemző nagyszerű küzdőszellemmel játssza végig a csoportmeccseket, akkor minden esélye meg lehet a továbbjutásra.

 Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést. A minap ismét bajnoki címet szerzett a Szolnok férfi együttese. Ön egyrészt Szolnok város polgármestere, másrészt pedig az MKOSZ újraválasztott elnöke. Melyik énje az erősebb egy ilyen helyzetben?

 –Alapvetően természetesen külön tudom választani a két énemet, ám ezúttal városvezetőként, illetve szövetségi elnökként is egyformán értékelhetem a Szolnoki Olaj bajnoki címét. Véleményem szerint a jelenlegi legjobb magyar csapat lett a bajnok, aminek – mint a csapathoz egyébként is sok szálon kötődő sportember – külön is örülök. MKOSZ-elnökként azt látom, hogy a nemzetközi színtéren való megméretődés, valamint a mérkőzésszám-növelés rendkívül fontos tényező a csapatok számára. A Szolnoki Olaj részben ezek miatt is tud kiemelkedni a honi mezőnyből. Van egy pont, ahol polgármesteri terveimnek az egész kosárlabda-társadalom hasznát venné. A Veszprém kézilabdázóinak példáját magunk előtt látva szeretnénk egy európai viszonylatban is kiemelkedő tudású csapatot létrehozni Szolnokon. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de kitartó, következetes munkával elérhető lehet, hogy létrejöjjön egy új sikercsapat, olyan, amelynek szövetségi elnökként és szolnoki polgármesterként egyaránt szívből drukkolhatok majd..

 

Kovács Attila