vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.12. 

Megjelent Mindszenty bíboros emlékiratainak első teljes kiadása

A néhai bíboros, hercegprímás tárgyi és szellemi hagyatékát őrző és gondozó Magyarországi Mindszenty Alapítvány sajtóközleményében jelentette be, hogy az idei könyvhéten jelent meg Mindszenty József emlékiratainak első teljes kiadása. A sajtóközleményt teljes terjedelmében közöljük.

 Az alapítványi levéltárban őrzött iratanyag (31 doboz) feldolgozása és a kötet szerkesztése izgalmas felfedezésekkel járt. Kiderült, hogy a bíboros – amint lehetősége nyílt rá – már 1956 előtti fogságának idején elkezdte rövid jegyzetekbe foglalni személyes emlékeit. Ezeket az írásokat fogságról fogságra magával vitte, az amerikai követségen töltött „félrabság” idején tovább gyarapította, és a bécsi Pázmáneumban véglegesítette. A kiadásra szánt emlékirat-szöveg tisztázott és legépelt változata 1973 őszére készült el, ez volt a korszakos jelentőségű munka első szövegváltozata.

 Ehhez képest az 1974-ben megjelent első kiadásba és a későbbi hazai kiadásokba nem került be sok érdekes és fontos korábbi szövegrész. Az Emlékirataim eddig ismert szövege Mindszenty bíboros kéziratai alapján és az ő felügyelete mellett az általa felkért munkatársak szöveggondozásában jelent meg. A háromfős szerkesztőbizottságot Bíró Béla művészettörténész, Bogyay Tamás történész és Vecsey József, a bíboros bécsi titkárságának vezetője alkotta. Most, a 2015-ös Mindszenty jubileumi évben egyetlen kötetbe került csaknem a teljes, jól áttekinthető és követhető Emlékirataim-szöveganyag.

 A szerkesztői munka legnagyobb élményét jelentette – amit ugyanígy átélhetnek a kötet olvasói –, ahogy feltárult a hercegprímás alkotói tevékenységének teljes folyamata és alakulása. Mindszenty bíboros önéletírásának három rétege van: az első a már ismert Emlékirataim szöveg, a második az 1974-es szerkesztés során kimaradt szövegrészek, végül a harmadik a mű megírásához készített, tematikus szerzői jegyzetek gondosan válogatott, szerkesztett anyaga. 1974-ben ugyanis éppen azokat a részeket kellett lerövidíteni, melyek a magyar olvasó számára a legizgalmasabbak, mert a nyugati közönség számára ezek a vonatkozások kevésbé lettek volna érthetőek.

 A most először megjelenő szerzői jegyzetek nem gondosan megfogalmazott tanulmányok, hanem Mindszenty bíborosnak szinte az eseményekkel egy időben lejegyzett, nagyon személyes és emberi reflexiói korának átélt eseményeiről, a magyar és nemzetközi történésekről. Figyelemre méltóak azok a szövegek is, melyekben a hercegprímás a vele és egyházával szemben elkövetett cselekedetekért felelős pártvezetők jellemrajzát készítette el, hogy jobban megérthesse őket és ártalmas szerepüket, és hogy könnyebben juthasson el saját lelkében a velük szembeni megbocsátásra.

 Az új Emlékirataim olvasásának egyik legnagyobb élménye, ahogy az eddig ismeretlen szövegek segítségével a történelmi hős alakja mögött feltűnik az ember, minden személyességével, egyszerűségével, humorával, minden túlzásával, esendőségével, és ahogy ezen keresztül megjelenik a Krisztus-követő szent emberközeli alakja is. Minden kritikus megállapításának végén a megbocsátásé és az imádságé az utolsó szó. Mindszenty bíboros számára ez volt a megértés, a megbocsájtás és a felülemelkedés göröngyös útja.

 A Mindszenty Alapítvány számára fontos volt, hogy aggodalmak és fenntartások nélkül adja kézbe a bíboros emlékiratainak teljes és „gondozatlanságában” még érdekesebb, emberileg még átélhetőbb szövegeit. Az ún. kritikai kiadás célja, hogy olvasók jobban megismerjék a hercegprímás gondolkodásmódját, főpásztori és történelmi szolgálatának motivációját, lelkének finom rezdüléseit, és ne csak szellemi, de lelki élményre is találjanak a kötet által feltárulkozó közelségben és elevenségben.

 Erdő Péter bíboros bevezetőjében így méltatta az Emlékirataim jelentőségét: „Ez a kötet Isten Szolgája Mindszenty József emlékiratainak különleges kiadása. Számos olyan szöveget tartalmaz, amely a nyomtatott kötetekben eddig nem szerepelt, de a mai magyar olvasó számára rendkívül érdekes lehet. Adja Isten, hogy ez a reprezentatív kötet is hozzájáruljon Mindszenty bíboros személyének, hősies helytállásának, hitének mélyebb megértéséhez és tiszteletéhez!”

 

Fotó: Mindszenty Alapítvány

 

(Magyar Kurír(