vissza a főoldalra

 2015.06.12. 

A kétszínű párt, kétszínű elnöke

A Jobbik és Vona Gábor kétségtelen sikerei szükségessé teszik, hogy megpróbáljunk a jelenség mögé nézni.

Nehéz elfogulatlan véleményt alkotnom a Jobbikról. Ennek az ellenszenvnek az elsődleges oka, hogy a Jobbik tartalmatlanná tette azt a politikai krédót, melyet úgy általában nemzeti radikalizmusnak neveznek. Ma, ha a nemzeti radikalizmus szóba jön, akkor általában cigányellenességre, kopaszokra, gárdára asszociál az átlagember. Holott a nemzeti radikalizmus Szabó Dezsőtől, Bajcsy-Zsilinszky Endrén és Németh Lászlón át Csurka Istvánig a magyar politikai gondolkodás egyedi és jelentős alkotása, mely képes volt rávilágítani a XX. század legnagyobb magyar problémáira, a földkérdéstől, a munka elértéktelenedésén keresztül a magyar középosztály lecsúszásán át a kapitalizmus nehézségéig, és mert szembeszállni a nagy diktatúrákkal, legyen az a nemzeti szocializmus vagy a kommunizmus.

Ezt a politikai életelvet üresítette ki, váltotta aprópénzre a Jobbik, pontosabban Szegedi Csanád, Novák Előd, Vona Gábor és a többi politikai szélhámos. A rakamazi turulos sörnyítós hűtőmágnes, a turulbolt, a levis sapkás gárda, ez az egész popkultúrából merítkező fesztiválpolitizálás - amivel a nemzeti jelképeket, az Árpád-ház színeit, a Turult mint jelképet, a magyar államiságot megjelenítő koronát, vagy a kuriózumnak számító rovásírást vásári bóvlivá silányították – lehetetlenné tette, hogy a nemzeti radikalizmus, mint eszmerendszer fejlődjön, hogy a XXI. században a magyar politikai gondolkodás része legyen, hogy a legfontosabb társadalmi problémákra megoldást kínálhasson.

Sőt, a nemzeti radikalizmus értékeit Vona Gábor nyilvánosan is megkérdőjelezte, és helyébe egy zavaros ideológiát, a Baranyi Imre Tibor által artikulált, tradicionalizmusnak nevezett valamit helyezte, majd miután rájött ennek tarthatatlanságára, ideológia-mentesítette a pártot.

Ezért nehéz elfogulatlanul vizsgálnom a Jobbik térnyerését és változásait, de kísérletet teszek rá.

A Jobbik ideológia-mentesítése, programpárttá formálása meglepően kis ellenállásba ütközött a tagságban. A csekély ellenállás annak köszönhető, hogy a párt 2009 óta sikert sikerre halmoz. A sikerek mögött tisztázatlan anyagi háttér áll. Már az első siker, a 2009-es EP választás nagyságrendileg 100 milliós kampányáról sem tudható, hogy miből finanszírozták, a későbbiekre pedig csak a pártból azóta távozó és Izrael érdekeit képviselő Szegedi Csanád nyilatkozataiból következtethetünk. Szegedi szerint külföldről érkezett a pénz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kovács Bélát több európai szolgálat megfigyelése alapján, orosz kémtevékenységgel gyanúsították meg, akkor könnyen rámutathatunk a pénz feltehető forrására.

Az egyéni képviselői helyet produkáló párt sikeréhez természetesen hozzájárult, hogy a baloldal lényegében szétesett, a kormánypártok pedig tavaly ősztől jelentős nehézségekkel küzdenek. Így a Jobbik – egyelőre úgy tűnik – képes volt hárompólusúvá tenni a magyar politikai közéletet.

Az ideológia-mentesített pártot Vona továbbviszi, és meghirdette, hogy a Jobbikból néppártot kíván létrehozni.

Vona Gábor nem karizmatikus politikus. Azonban kétségtelenül behozott egy új típusú karaktert a magyar politikai vezetők közé. Ha rosszindulatúan akarjuk megfogalmazni, akkor az árufeltöltő karakterét pártelnöki szintre emelte, ha jobb indulttal közelítünk hozzá, akkor – A tanú című filmből lopva – egyfajta állandó naiv rácsodálkozás látszik Vona arcán. Mondanivalóját is ehhez a karakterhez igazította. Vona úgy nyilatkozik, hogy tulajdonképpen a kocsmában, buszon vagy az autószerelőnél érezzük magunkat. Sokszor keresi a szavakat, mégis ez a naiv rácsodálkozás a legvadabb csúsztatásokat, a legelképesztőbb színeváltozást is eladja. Vona képes úgy beszélni – mondjuk arról, hogy a Jobbik nem cigányellenes, vagy hogy ők egy fillért sem kaptak külföldről, vagy hogy nem tudták, hogy Szegedi Csanád zsidó származású, vagy hogy nem azért égettek EU-s zászlót, mert ki akartak lépni az Unióból –, hogy felvetődik a nézőben, ezt tényleg komolyan gondolja.

Ehhez társul egy a magyar közéletben újszerűnek tűnő technika: a felvetődő kellemetlen témákat saját sajtósával hozatja fel, és ezzel oldja a feszültséget. A Jobbik majálisán Kisberk Szabolcs kapta a szerepet, hogy a pártelnöknek feltegye a kellemetlen kérdéseket, és természetesen Vona a szokásos tágra nyílt szemmel válaszolt minden kérdésre, ráadásul úgy, ahogy egy baráti beszélgetésben szoktak. Minden válaszba beleillesztette, hogy lehet, hogy rosszul látjuk, de mi így látjuk, és őszinték vagyunk.

Vona Gábor lényegében kimondja, hogy mi, a Jobbik, néppárttá akarunk változni, ezért aztán most már nem azt mondjuk, mint eddig, mert hatalomra akarunk kerülni. Vona képes elfogadtatni pártjával a politikai cinizmus legdurvább megnyilvánulásait, sőt megelőlegezi, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor sem valószínű, hogy jelentős változásokat érnek el.

De ők lesznek hatalmon, és ők lényegében mindent jobban tudnak, mint mások, mert ők már a XXI. század pártja. Tulajdonképpen ennyi a Jobbik új programja. És működik.

Vona képes eladni, hogy igaz, hogy EU zászlót égettek, de valójában nem akarnak kilépni az EU-ból. Igaz, hogy ők halálbüntetést akarnak, de akkor sem lesz halálbüntetés, ha hatalomra kerülnek. Igaz, hogy mindent meg akartak változtatni, de nem kell félni, nem változtatnak meg semmit. Nem utálják a cigányokat, csak a semmirekellőket, és lényegében egyetlen céljuk, hogy munkahelyeket teremtsenek.

A kellemetlen kérdések feloldása odáig megy, hogy Kisberk még rá is kérdez, hogy hogyan teremtenének munkahelyeket. Erre a kérdésre aztán jön a generálválasz, hogy a Jobbik nagyon erős szakpolitikai elképzelésekkel rendelkezik, csak hát erről senki sem számol be.

Akkor most mi beszámolunk.

A Jobbik munkahely-teremtési elképzelése a következőkre épít. Mindennek az alapja, hogy újra kell tárgyalni a csatlakozási szerződést. Erre persze csak akkor lesz lehetőség, ha az Unióban túlsúlyba kerülnek a Jobbikhoz hasonló pártok. Ha nem, akkor a Jobbik munkahely-teremtési programját nem tudja végrehajtani. Ez egy újabb olyan ígéret, mely feltételhez van kötve, de a feltétel megvalósulása több mint kétséges.

Ha mégis megvalósulna a feltétel, akkor a következőket csinálnák: az élelmiszeripart fejlesztenék (élelmiszeripari önrendelkezés), vízierőműveket építenének (Bős-Nagymaros), Duna-Tisza csatornát építenének (ez nem vicc, ez tényleg benne van a programban –a szerk.), a teherhajózást lendítenék fel. Energiaprogram, melynek sarkalatos pontja, hogy az atomerőművek éjszakai kapacitásának tárolását egy hatalmas víztározó-erőművel oldanák meg, mely gyakorlatilag csak a Pilisben építhető meg, az infokummunikációt fejlesztenék, melyre most is tengernyi forrás áll rendelkezésre, újraindítanák a bányászatot és egészségturisztikai fejlesztésekbe kezdenének, azaz a külföldiek ide járnának magukat kikezeltetni.

A program részletes vizsgálata alapján, több a területet ismerő emberrel konzultálva, arra a következtetésre jutottam, hogy a Jobbik gazdaságpolitikai elképzelései a blöff kategóriájába tartoznak. Látszik, hogy egy pillanatig sem gondolják komolyan, hogy ezek a tervek megvalósíthatóak. Ezért is teszik mindenhez hozzá, hogy persze az alap a csatlakozási szerződés újratárgyalása, mert pontosan tudják, hogy az ő kezdeményezésükre erre soha sem kerül majd sor. Ha a nemzetközi helyzet miatt mégis újratárgyalnák az Uniót létesítő szerződések egy részét, akkor majd azt mondják, hogy az ő javaslataikat nem fogadták el.

A Jobbik politizálása semmi másra nem koncentrál, mint arra, hogy azokat a kérdéseket dobja be a közbeszédbe, melyek izgatják az embereket. Ehhez kétségtelenül jó érzékük van. A megtalált témában aztán, a Jobbik köré szervezett szennyoldalakon keresztül, a legalpáribb üzenetekkel állnak elő, mely üzenetektől a pártvezetés – természetesen kacsingatások közepette – elhatárolódik.

Ezek mellé, az aki nem dolgozik, az ne is egyék jellegű bölcsességekkel, a nemzeti jelképek pofátlan használatával, és mágikus szavak, mint a szakpolitizálás, a nemzetpolitika indokolatlan emlegetésével színesítik a rendkívül egyszerűen megfogalmazott, csúsztatásokkal és nyílt hazugságokkal teletűzdelt mondanivalójukat.

A Jobbik, mint politikai formáció, ma egyetlen célt tart szem előtt. Valahogyan bekerülni a hatalomba. Ezen túl nincsenek céljai, és ahogy láttuk, már most sulykolják, hogy miért nem tudják majd megvalósítani az egymásnak sokszor ellentmondó elképzeléseiket. Bár minden politikai formációban felüti a fejét a cinizmus, de a Jobbik vezetőinek cinizmusa példa nélküli. Sikerült kialakítaniuk a kommunikációnak azt a szintjét, amikor a mondatoknak már nincs tartalmuk, amikor az az egyetlen üzenet, hogy mi a hatalomba kerülünk.

Engedjék meg, hogy végül Vona Gábor egyik legfontosabb és az összes többivel csereszabatos üzenetével fejezzem be ezt az írást:

Aminek jönnie kell, az jönni fog.

Csorja Gergely