vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.12. 

Keresztényüldözés

A bolsevikok vagy leninisták, nyíltan hirdetik a kereszténység elleni osztályharcot, a tömegek mozgósítását, gyakorolják az erőszakot. Ez nem fantáziálás, meg kell hallgatni néhány betelefonálójukat, bele kell olvasni bloggereik oldalaiba, esetleg hozzászólásaikat böngészve is ugyanerre a véleményre juthatunk, illetve meg kell nézni a legutóbbi fellépésüket, melyet számtalan TV csatorna közvetített.

Történt, hogy egy horda telepedett le a Hermina úti kis műemlék-kápolna elé, ahol most vasárnap is, mint általában vasárnaponként délelőtt 11-kor, orgonás szentmisét akartak tartani a katolikusok. Képünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor Budapesten, keresztény, templomba igyekvő embereket le lehet támadni, egy vallását gyakorolni akaró katolikus, keresztény közösséget meg lehet zavarni. Büntetlenül. Ez történt ugyanis Zuglóban a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend miséjén résztvevőkkel. A televíziók közvetítették.

Kereplővel, kihangosítóval, ricsajos zsibvásárt rendeztek az agresszorok, akkora hangerővel, hogy a templomban meg kellett szakítsák a szentmisét. Többen kimentek a templomból, de hiába kérték szépen az Izraelből visszatérő Lovas Zoltánt és társait, ne hangoskodjanak, ne zavarják meg a szentmisét. Trágár, durva mondatok kíséretében alázták meg az őket szelíden kérlelőket. Jó, hogy tettlegességre nem került sor. Hogy ki ez a Lovas Zoltán? A rendszerváltónak nevezett évek elejének egy aktora, aki egy időre eltűnt, mondják kivándorolt Izraelbe. A 2014-es választások előtt tűnt fel újra a hazai köztereken, elmondása szerint azért, hogy Bajnait segítse hatalomra Orbán ellenében.

 Ő a szélsőségesen balliberális, mocskos nyelvezetű Narancs egyik alapítója, az SZDSZ ifjúsági szervezeteként elképzelt Fidesz első sajtófőnöke, valamint a teljesen hiteltelen teleregény, a Fekete Doboz által felvett Dunagate fedőnevű akció egyik szereplője.

Fájdalom, de csalódnia kellett 2014-ben. Gyanús, hogy éppen ő zavarog megint a magyar közéletben, lehet újabb megbízást teljesít, mint ahogy a Végvári őrnaggyal, s az SZDSZ-es Kőszeggel közösen előadott Dunagate nevű buli is nagy valószínűséggel egy rafinált játszma volt, titkosszolgálatokkal közösen megszervezve és kivitelezve. Mint látjuk, tapasztaljuk, hidrogénbomba nélkül is feneketlen mélységbe süllyeszthetnek egy civilizációt. A keresztényeknek ismét van mitől félniük. Ez a gyalázatos dolog, gyakorlatilag sajtóvisszhang nélkül maradt.

Képzeljük el ugyanezt az esetet egy zsinagóga előtt.

 

czyla