vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.12. 

Januártól bővül a gyed extra

A szocialista kormányok idején sokkal kevesebb nőt foglalkoztattak a cégek

A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát. Fűrész Tünde szerint ez az intézkedés választási lehetőséget nyújt a szülőknek, hiszen így már szabadon eldönthetik, mikor menjenek vissza dolgozni, nem kell attól tartaniuk, hogy elveszítik a fennmaradó időre járó ellátást. Fizetésük mellett megkapják a családtámogatást is.

 2014-ben milyen megfontolásból vezették be a gyed extrát?

 – A gyed extra a gyermekgondozási ellátások több szempont alapján történő kibővítése, átalakítása. A több szempont több elemet jelent. Az első, hogy 2014. január 1-jétől a gyes, illetve a gyed folyósítása mellett, a gyermek egyéves kora után lehet dolgozni akár teljes munkaidőben is. Tavaly közel harmincezren éltek ezzel a lehetőséggel. A gyed extra bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között; a kettőt együtt nem kaphatták meg. Mi viszont nem akartuk azokat büntetni, akik a gyereknevelés mellett dolgozni szeretnének. A másik elem a testvér gyed, illetve gyes. Ennek az a lényege, hogy a gyermek után járó gyermekgondozási ellátásokat tovább folyósítják abban az esetben, ha 2014. január 1. után újabb gyermek születik a családban, aki után a szülők szintén jogosultak lesznek ellátásra. Eddig ilyen esetben az idősebb gyermek után járó összeg folyósítása megszűnt, és csak az újonnan született testvér után járt ellátás. Az új szabályozás szerint mindegyik gyermek esetében folyósítják a gyermek után járó valamennyi ellátást a gyermek három éves koráig. Amennyiben tehát a nagyobb gyermek három éves kora előtt születik meg a kistestvér, a szülők jogosultak lesznek a nagyobb gyermek és az újszülött gyermek után járó ellátásokra egyaránt. 2014-ben húszezer család élt ezzel a lehetőséggel. A harmadik elem a diplomás gyed. Az egyetemisták gyermekvállalását megkönnyítendő a kormány 2014. január 1-jétől azok, akik már legalább egy év aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek és gyermekük születik, a gyermek egyéves koráig gyedre lesznek jogosultak. A már végzett hallgatók esetén diplomás gyedre jogosít az is, ha munkaviszony hiányában a szülésre a diploma megszerzését követő egy éven belül kerül sor. A diplomás gyed által nyújtott lehetőségeket közel félezren használták ki.

 Akinek két 2 éven aluli gyermeke van, két gyedet kap a fizetése mellett?

 – A gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár, a gyermekek féléves kora, azaz a csed (csecsemőgondozási díj) lejárta után. Tehát az a nő, akinek két 2 év alatti és fél évesnél idősebb gyermeke van és visszatér dolgozni, az a fizetése mellett akár két gyedet is kaphat pár hónapig. Ennél gyakoribb, amikor valaki egyszerre kap gyedet és gyest.

 Mi a gyed extra bővítésének lényege?

 – Eddig a gyed extra keretében a gyed melletti munkavégzésre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától. A baba megszületését követően alapesetben 168 napig jár a csecsemőgondozási díj (csed), ami a fizetés 70%-a. Ezt követi a gyermekgondozási díj (gyed), ami legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70%-a. Tehát például az az anyuka, aki rákényszerült arra, hogy gyermeke 8 hónapos korában elmenjen dolgozni, eddig nem kapott gyedet, amíg a gyermek egy éves nem lett. Ezért döntöttünk a gyed extra bővítése mellett.

 Ezzel a bővítéssel növelni kell a bölcsődei férőhelyek számát?

 – Már az elmúlt négy évben is másfélszeresére nőtt a bölcsőde-és családi napközi-férőhelyek száma. Az új uniós támogatási időszakban is tovább szeretnénk növelni a férőhelyek számát. Hiszen fontos, hogy amíg a szülők dolgoznak, addig legyen egy olyan biztos hely, ahol a gyermekre vigyáznak.

 A munkáltatóknak megéri, hogy kisgyermekes édesanyákat foglalkoztassanak?

 – A gyed extra bővítésével még jobban megéri a munkáltatóknak a kisgyermekes anyukák foglalkoztatása. Ha valaki fél évet, vagy egy évet hiányzik a munkahelyéről, azt a munkáltatók sokkal jobban tolerálják. Ennyi időre megoldható a munkaerő helyettesítése.

 Gurmai Zita, az MSZP nőtagozati elnöke nemrég kijelentette: „a magyar nőknek egyre nehezebb, hiszen mindaz, amit a szocialisták nyolc évnyi kormányzásuk alatt például a jogok és az ellátások területén felépítettek, az a Fidesz kormányzása óta csak rohad”. Mi erről a véleménye?

 – A szocialisták kormányzása idején sokkal alacsonyabb volt a nők – különösen a kisgyermekesek – foglalkoztatásának mértéke. Tehát nagyon kevés olyan lehetőség állt a kisgyermekes nők számára, ami segítette volna őket a munkaerőpiacra való visszatérésben. Az elmúlt években jelentősen nőtt a nők, s ezen belül a kisgyermekes anyukák foglalkoztatásának aránya, s ez azt bizonyítja, hogy a polgári kormány állt a dolgozni vágyó gyermeket nevelő anyák mellé.

 

Medveczky Attila