vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.19. 

Izrael piszkos bombával hajtott végre kísérleti robbantásokat

Izrael radiológiai fegyvereket, más néven piszkos bombákat épített, majd kísérleti robbantásokat hajtott végre velük az ország déli részén fekvő Negev-sivatagban azzal a céllal, hogy megvizsgálja, milyen hatása van egy ilyen típusú támadásnak - közölte a Háárec című izraeli napilap.

A fényképekkel is alátámasztott jelentés szerint a 2014-ben lezárult, négy éven át tartó kísérletek során húsz alkalommal végeztek tesztrobbantást. A sugárzást „minidrónokkal”, a robbanás erejét pedig érzékelőkkel mérték. Az úgynevezett piszkos bombák hagyományos robbanóanyagot használnak radioaktív anyag szétszórására.

A lap által idézett kutatók szerint a kísérletek védelmi jellegűek voltak, és magas sugárzási szint csak a robbanások epicentrumában volt mérhető. A szakértők hangsúlyozták, a szél által szállított részecskék nem jelentenek komoly veszélyt. “A robbantás lélektani hatása viszont annál nagyobb” – tették hozzá.

A Green Field (Zöld Mező) fedőnevet viselő robbantási kísérleteket a dél-izraeli Dimona város atomreaktorának személyzete végezte. A tesztrobbantások nagy részét a Negev-sivatagban hajtották végre, egyet pedig egy zárt létesítményben.

A lap egy másik, Red House (Vörös Ház) nevű kísérletről is beszámolt, amelyben az izraeli hatóságok azt vizsgálták, milyen következményekkel jár, ha radioaktív anyagokat helyeznek el egy sűrűn lakott területen, ezért sugárzó anyagokat helyeztek el egy bevásárlóközpont másolatának szellőzőrendszerében.

A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy egy ilyen jellegű támadás nem jelentene komoly veszélyt, mivel a sugárzás nagy részét felfogják a szellőzőrendszer légszűrői – olvasható a Háárec cikkében.

Az izraeli védelmi minisztérium nem kommentálta a lap értesüléseit.

Bár radiológiai fegyvert még sosem vetettek be terroristák, egyes elemzők ezt valós elméleti lehetőségnek tartják. A piszkos bombához szükséges sugárzó elemek pedig nemcsak szigorúan őrzött atomipari létesítményekből lophatók el, hanem akár kórházakból vagy gyárakból is.

 

web