vissza a főoldalra

 2015.06.19. 

A kommunizmus diplomatái

A Veritas Történetkutató Intézet vitaestje a Gazdasági Főiskolán

Június 2-án tartották az idei tanév utolsó Veritas-estjét. S ha nem is márciusban, de októberben újra kezdik, amire meg is van az igény. A történelmi forrásokhoz és a múlthoz való viszonyt szeretné megváltoztatni a Veritas, amelynek alapkövetelménye a tárgyilagosság. A történész sem tévedhetetlen, de ha létrehoznak egy intézetet, nem szabad rögtön arra gondolni, hogy a történelem eltorzítására jött létre. A mostani est célja a legfrissebb kutatási eredmények bemutatása, újszerűségét pedig az jelenti, hogy először szemléli történeti egységben Magyarország szovjet megszállásának kérdését.

Dr. Zinner Tibor bevezetőjében elmondta, hogy a történész a tényeket vizsgálja, és így próbálja a történelmi múltat feltárni. „Mi azt mutatjuk be, hogy mi történt az egyes korszakokban, s utána arra a kérdésre kell választ adni, »hogyan tovább?«. Erre a kérdésre nyilvánvalóan nem nekünk, történészeknek kell megadni a választ, hanem a kormányzatnak.

Ahhoz, hogy ugyanabba a folyóba nem szabad még egyszer belelépni, a mostani beszélgetés kíván némi háttér-információt adni. Mégpedig úgy, hogy a Kominformról most csak nagyon röviden szólunk. A Kommunista Tájékoztató Iroda, rövidítve Kominform (teljes nevén Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája) Moszkvából irányított nemzetközi kommunista szervezet volt 1947 és 1956 között. Az 1943-ban feloszlott Kommunista Internacionálé (Komintern) helyett hozták létre 1947 szeptemberében az európai kommunista pártok vezetőinek Szklarska Poreba lengyel városban összeült konferenciáján. Az alakuló ülésen a Szovjetunió Kommunista Pártját képviselő Andrej Alekszandrovics Zsdanov adott elő referátumot, amelyben a világ két táborra szakadását fejtegette. E beszédet sokan a hidegháború nyitányának tartják szovjet részről, bár a világpolitikai feszültségre szovjet vezetők már korábban is többször utaltak. Például maga Sztálin, a szovjet diktátor már 1946 februárjában, amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökévé választásakor azt mondta, „új háború előtti időszak” kezdődött. A Zsdanov-beszéd abból a szempontból mindenképpen fontos állomás volt, hogy a külső veszélyre hivatkozva megadta a jelt a közép-európai kommunista uralom megszilárdításának felgyorsítására. Ez a következő hónapokban meg is történt. A nyugati hatalmak részéről Winston Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédét szokták a hidegháború nyitányának tekinteni. A Kominform a sztálinista külpolitika eszköze volt és nem is élte túl sokkal Sztálint. 1956-ban oszlatták fel, amikor a Szovjetunió a desztalinizáció útját választotta és jugoszláv kapcsolataiban is enyhülés állt be. Utolsó titkos tanácskozását 1953 júliusában, Sztálin halála és Berija bukása után tartották. Most azt vizsgáljuk, hogy 1944-től Magyarország számára megvolt-e az esély a független, saját külpolitika megvalósítására.”

Dr. Sáringer János a Kállay Miklós vezette kormány külpolitikáját vette górcső alá. Ez a kormány 1942 júliusától Lisszabonon keresztül kapcsolatba lépett az angolszász hatalmakkal, s az előzetes fegyverszünet megkötését szerette volna elérni. Jan Kowalewski ezredes a lengyel emigráns kormány lisszaboni képviselője volt, s a brit kormánnyal állt igen szoros kapcsolatban. Főleg vele tárgyalt a Kállay-kormány. 1943 szeptemberében a Földközi-tenger medencéjében igen kedvező katonai eredményeket értek el az angolszász hatalmak, s reális esély volt Közép-Kelet-Európába történő behatolásnak. 1943. október 10-én de facto életbe lép az előzetes fegyverszünet. Azonban október végén Moszkvában a brit, az amerikai és a szovjet külügyminiszter olyan titkos jegyzőkönyvet írt alá, amelynek lényege a normandiai partraszállás melletti döntés volt.

Zinner professzor úr erre fölvetette, hogy Magyarország a Nyugattal megállapodott, s utána a nemzetközi helyzet úgy alakult, hogy a szövetségesek – ne feledjük el, hogy ebbe a szövetségesi körbe a Szovjetunió 1941 júniusát követően került bele, mert addig Sztálin Hitlerrel volt szívélyes viszonyban – döntése nyomán hazánk egy másik szituációba kerül bele. A történész úgy véli, hogy ezt a helyzetet a magyar történetírás a mai napig nem taglalta kellőképpen. Ezért sem lehet Magyarországot a vonakodó csatlós címkével illetni. Szintén nem lehet figyelmen kívül hagyni a Vörös Hadsereg katonai tevékenységét, amely a Szovjetuniót a nemzetközi nagyhatalmak szintjére emelte. Azt is tudni kell, hogy a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésről egyetlenegy fotó maradt fenn, amelynek közepén ott áll Erdei Ferenc, a Nemzeti Parasztpárt politikusa. Nem csupán Kovács Imre visszaemlékezéséből tudjuk, hanem egyéb iratokból is, hogy Erdei kriptokommunista volt. Tehát ő megtévesztette a pártját és a benne bízókat is. Ennél sokkal fontosabb, hogy 1944 végén sokan azt hitték a keleti országrészben, hogy új élet veszi kezdetét. Majd teherautóval keresték azokat, akik egyetértettek Erdeiékkel, s így toborozták az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjait. Ez a Nemzetgyűlés kormányt választott, és kiküldte Moszkvába Gyöngyösi János külügyminisztert, a kisgazdapárt tagját. De neki semmilyen lehetősége sem volt arra, hogy megállapodjon Moszkvával a fegyverszünetről, vagy a békeszerződésről. Az 1945. január 20-ai fegyverszüneti szerződés igen megalázó volt. Többek közt ezeket a passzusokat tartalmazta: „Magyarország kormánya kötelezi magát, hogy lefegyverzi a Magyarország területén levő német fegyveres erőket és hadifoglyokként átadja azokat az Egyesült Nemzeteknek. Arra is kötelezi magát, hogy internálja a német állampolgárokat. Magyarország kormánya kötelezi magát olyan szárazföldi, tengeri és légi haderő fenntartására és rendelkezésre bocsátására, amelyek a Szövetséges (szovjet) főparancsnokság fő vezetése alatt is szolgálatra rendeltethetnek. Ezzel kapcsolatban Magyarország legalább 8 nehéz fegyverzettel ellátott gyalogoshadosztályt állít ki. Ezek az erők szövetséges területen nem használhatók fel, csak az érdekelt szövetséges kormány előzetes beleegyezésével. Magyarország kormánya kötelezi magát, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság által megállapított határidőben teljes épségben kiszolgáltatja a Szovjetuniónak, valamint Csehszlovákiának és Jugoszláviának, az összes Egyesült Nemzeteknek mindazokat az értékeket és anyagokat, amelyek állami, társadalmi és szövetkezeti szervek, vállalatok, intézmények vagy polgárok tulajdonában voltak, mozdonyokat, vasúti kocsikat, traktorokat, gépkocsikat, történelmi emlékeket, muzeális értékeket és mindent, amit a háború folyamán az Egyesült Nemzetek területéről Magyarország területére szállítottak. Magyarország kormánya köteles rendszeres magyar pénzértékben pénzösszegeket kifizetni és árukat, üzemanyagot, élelmiszert stb., eszközöket és szolgáltatásokat rendelkezésre bocsátani, amelyekre a Szövetséges (szovjet) főparancsnokságnak, valamint a szövetségesek ama misszióinak és képviseleteinek, amelyek a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal kapcsolatban állanak, szükségük lesz. A magyar kormánynak szükség esetén biztosítania kell az ipari és szállítási vállalatok, posta, távíró, távbeszélő, rádió, erőművek, közművek, fűtőanyag és egyéb anyagraktárak felszerelését és munkájának szabályozását, azoknak az utasításoknak értelmében, amelyeket a fegyverszünet idején a Szövetséges (szovjet) főparancsnokság, vagy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiad.”

Soós Viktor Attila Gyöngyösi János személyére, habitusára világított rá a külügyminiszter 1945. májusi beszédének idézetével: „a letűnt feudális Magyarország miniszterelnöke mondotta 1943-ban, hogy a külpolitikát bízzák azokra, akik arra hivatottak, s akiket erre neveltek. Kállay Miklós volt miniszterelnöknek ez a megállapítása mutatja azt, hogy mennyire az osztályuralomra épült a magyar külpolitika és külügyi szolgálat. Csak arisztokraták és dzsentrik lehettek a hajdani Külügyminisztérium tagjai. A világ most rohamléptékkel halad egy egészen új, szocialista fejlődés felé, amikor mi még nem jutottunk el a polgári demokrácia színvonaláig sem. Ezért, amikor a most meginduló külpolitikai tanfolyamot megnyitom, szükségesnek tartom mindjárt kihangsúlyozni, hogy szívesen látom, és a jövőben még szívesebben látnám, ha erre a külügyi szolgálatra való kiképzésre nagy számban jelentkeznének munkás- és paraszti családból származó értelmes, és kiképzésre alkalmas fiatalemberek. Akik valóban a leghivatottabbak a külföld munkástömegeivel és a dunai parasztállamok hatalmas paraszttömbjeivel az érintkezést felvenni.” A történész szerint igen hamis dolog azt hinni, hogy 1945 és 1948 között demokrácia uralkodott hazánkban. Gyöngyösi ominózus beszédét követően a szocdemek már javaslatot tettek arra, hogy kiket vegyenek föl a Külügyminisztériumba. Így tett mindegyik párt. S a szocdemek éppen Szakasits Györgyöt, Árpád fiát ajánlották be a Külügyminisztériumba.

Az előadóktól megtudtuk, hogy az 1945. november 4-i választások eredményeképpen a magyar kormány négy egymással versengő párt képviselőiből tevődött össze, amelyek a legalsóbb szintig elosztották egymás között a magyar közigazgatási pozíciókat, így a külügyi igazgatást is. 1946-ban a külügyi tárca személyi állományát párthovatartozás szerint vizsgálva a 151 fő külügyi tisztviselőből 81 fő volt párton kívüli. A kisgazdapárt ajánlására 31 fő, a szociáldemokrata párt ajánlására 17 fő, a kommunista párt ajánlására 11 fő és a nemzeti parasztpárt ajánlására ugyancsak 11 fő dolgozott a Külügyminisztériumban. Tehát, a párton kívüliek aránya 53% volt. A pártajánlásra érkezettek 45%-át a kisgazdapárt képviselői, 25%-át a szociáldemokrata párt képviselői, és 15-15%-át a kommunista és a nemzeti parasztpárt képviselői adták. 1946-ban a Külügyminisztériumban dolgozók több mint a fele párton kívüli, a pártajánlásra érkezettek közül a legnagyobb arányban a kisgazdapárt és a szociáldemokrata párt képviselte magát. A párton kívüliek és a pártajánlásra munkát vállalók közül többen a két világháború közötti Külügyminisztériumban is szerepet kaptak, így például Velics László, Szondy Viktor, Rubido-Zichy Iván, Kertész István, Szegedy-Maszák Aladár, Szent-Iványi Domonkos vagy Pödör László. Összevetve az 1946. évi személyi állományból a kommunista párt ajánlására érkezett személyeket az 1951. évi személyi állománnyal egy személyt, Sík Endrét találjuk meg 1951-ben a Külügyminisztériumban. Sík Endre 1945. november 1-jén lépett be a külügy központi szolgálatába tiszteletdíjasként és négy évvel később, 1949-ben már a Politikai Főosztály élén találjuk. Arról pedig szó sem lehetett, hogy a klasszikus értelemben vett külügyi diplomácia kialakuljon Magyarországon. Minden külügyérnek Moszkva parancsát kellett teljesíteni. A világháború után a szövetséges nagyhatalmak, Washington és Moszkva viszonyrendszere kezdett megváltozni, de a megjelenő ellentétek ellenére 1947. február 10-én Párizsban még sikerült megkötniük a békeszerződést a legyőzött Olaszországgal, Bulgáriával, Finnországgal, Romániával és Magyarországgal. 1947–1948-ban azonban már szemlátomást kezdett kettészakadni és kialakulni a két szembeforduló tömb Európában. A formálódó a szovjet blokk országaihoz hasonlóan a kommunista párt Magyarországon is egyeduralomra tört. 1947 ősze és 1948 tavasza között az ellenzéki pártokat szétverték, vezetőiket elüldözték, letartóztatták. 1948. júniusra megvalósult a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának egyeduralma. 1947. szeptemberben Wroclaw közelében megalakult a közép- és kelet-európai országok, valamint az olasz és francia kommunisták részvételével a Tájékoztató Iroda. 1948 tavaszán és nyarán a berlini válság és a szovjet–jugoszláv összeütközés miatt Magyarország felértékelődött Moszkva számára. Közben a magyar kommunisták 1949-re megszervezték a teljes államhatalom feletti ellenőrzést. A külügyek nem szűntek meg, a diplomáciai és a külügyi tevékenység azonban az 1946. évihez képest is jelentősen degradálódott. A külügyminiszteri tisztség nem számított jelentős beosztásnak, de magában a Külügyminisztérium rendszerében sem. Magyarország nemzetközi kapcsolatait a Rákosi-rendszerben Moszkva irányítása mellett az MDP vezetése koordinálta. A magyar kommunisták fokozatos hatalomátvételével párhuzamosan zajlott a magyar közigazgatás „megtisztítása” is. Az 1945-ben létrehozott úgynevezett B-listázással 1948-ra több mint 80 000 embert bocsátottak el a közigazgatásból. A külügyi igazgatás átszervezését pedig 1950–1951-ben hajtották végre. A politikai államtitkár mellett felállításra került a külügyminisztériumban az államtitkárság. Boldizsár Iván államtitkár titkára Hlinyánszki Valéria volt, akinek a munkáját két fő segítette. A Tájékoztatási Főosztályt főosztályvezető-helyettes vezette – ekkor Száll József –, akinek közvetlen irányítása alá tartozott a Belföldi Tájékoztatási Osztály, a Külföldi Tájékoztatási Osztály, a Magyar Bulletin, a Fordítóiroda, a Dokumentációs Osztály, a Protokoll Osztály, az Étkezde, a tihanyi és a kenesei vendégházzal kapcsolatos ügyek, a volt Elnöki Palota, és a garázs. A politikai államtitkártól és az államtitkártól strukturálisan függetlenül működött a pártiroda és a szakszervezet. Végezetül Zinner Tibor szólt Száll István szerepéről. Száll volt az, aki jelentős nyomást gyakorolt Nagy Ferencre, hogy írja alá lemondó nyilatkozatát. Száll volt az, aki megírta a gyalázatos Fehér Könyvet, amit aztán Boldizsár Iván „lenyúlt”, s az abban találhatók alapján állította össze az Összeesküvés a magyar nép ellen c. kötetét. Zinner professzor úr azt is megállapította, hogy Sztálint követően Hruscsov ugyanúgy beavatkozott a magyar belügyekbe, a magyar diplomáciába, mint elődje.

Medveczky Attila