|
 2015.06.19.
Ifj.
Sánta Ferenc 70
Jubileumi koncert a Pesti Vigadóban
A zene a nép morálja.
A zene az embert kiegyenesíti, mondják a kínaiak, a zenében
megtanulja az ember, miképpen kell együtt élni. Vagyis a zenében
tudja meg az ember, mi a közös élet harmóniája. És a cigányzenét
nem szabad összetéveszteni a giccsel. A giccs az, amikor a szerző
rosszhiszeműsége találkozik a hallgató alacsonyrendűségével.
Ezért a giccs városi jelenség, csak a civilizáltság bizonyos
fokán lehetséges. Sokan divatból lenézik a magyar cigányzenét,
azt a muzsikát, amiről így írt Pietro Mascagni (1863–1945),
a Parasztbecsület komponistája: „…a magyar szinte megáll az
étkezésben, leteszi a kést, villát és észrevétlenül átengedi
magát a zene hatásának. Az első hegedű különös, átható
hangsúllyal énekel, a másodhegedű, a viola, a brácsa és a bőgő
szeszélyesen, fantasztikusan kísérik, a klarinét sivító
kedves ellentéttel trillázik, a cimbalom átfutja a különböző
hangnemek skáláit, szédületes gyorsasággal halad föl és le,
természetes merész összhangba egyesítvén ezt a jellegzetes
polifóniát… Most a banda egy szomorú hallgató nótába
kezd… A közönség nem eszik többé. Mintha félig lehunyt
szemmel szundikálnának…” Claude Debussy (1862–1918)
francia zeneszerző gondolatai: „Mintha egy szép pillangót látnék
üveg alatt! Szárnyai még csillognak, de már nem libegnek,
gazdag színpompája elfakult. Úgy látom, önök magyarok, ezt a
zenét nem tudják a maga értéke szerint méltányolni. Önöknek
ez már az életük egy része! Annyira ismerős, hogy nem
tulajdonítják neki azt a mélységes művészi jelentőséget,
ami teljes mértékben megilleti! Nézetem szerint ehhez a zenéhez
nem szabad hozzányúlni. Ez a zene igazán van olyan szép, mint
az önök régi hímzései és csipkéi… Miért nem becsülik
meg, miért nem szeretik ugyanúgy?” Ilyen sorok után nehéz
saját szavakat írni. Sajnos, muszáj. Az új műfajok megjelenésével
háttérbe szorult a cigányzene, lassan elveszíti széleskörű
hallgatói táborát. Itt maradtak a muzsikusok és sajnos nincs
szükség a tudásukra.
Június 1-jén
nagyszabású gálaestet rendeztek a Pesti Vigadóban ifj. Sánta
Ferenc Kossuth-díjas prímás, a Nemzet Művésze 70. születésnapja
alkalmából. Az ünnepi koncerten a világhírű művész által
vezetett Magyar Nemzeti Cigányzenekaron kívül felléptek a prímás
barátai is, így Kalocsai Zsuzsa operettprimadonna, Benedekffy
Katalin opera-énekesnő, Nyári Zoltán operaénekes, Bakos-Kiss
Gábor színművész, Tarnai Kiss László nótaénekes, Agnecz
Katalin harmonikaművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a
Budapesti Operettszínház táncosai. Említettük a Magyar
Nemzeti Cigányzenekart. A prímás közölte velem, hogy annak
idején, Hiller István azt tanácsolta neki, változtassa meg a
zenekar nevét. Megkérdezte, hogy mi a probléma? Az, hogy magyar
és nemzeti. „Az a nagy szerencsém, hogy ismernek, szeretnek,
nagyon sok meghívásnak teszek eleget, és így játszhatok. De a
többi művészért sajog a szívem. Nagy szerencsém, hogy
klasszikus zenét is tanultam, így két lábon állok” –
nyilatkozta a művész.
A
Magyar Nemzeti Cigányzenekar tagjai minden bizonnyal sokszázadszor
játsszák a kipróbált számokat, de unalom vagy unottság halvány
jele sem fedezhető fel az arcokon, a mozdulatokon. Sokat próbált
zenészek, szakmájukat magas fokon űző művészek. A cimbalom
varázslói is elkápráztatták a közönséget. Sokféle stílusú
régi dallam, a cigányzene ebben a formációban új hangzást képvisel
a zenei palettán. A roma zenészek „zenei kínálatában”
megtalálhatóak verbunkosok, örökzöld operettek, filmzenék,
valcerek, „hírös nóták”, világzenék. Előadó-művészetükre
jellemző az improvizálás, a hangszeres dallamszínesítés, a népies
dallamok stilizált interpretálása. Elementáris érzés árad változatos
zenéjükben. Brahms 5. magyar tánca ugyan kissé távol állt a
megszokott hangsúlyoktól és előadói felfogástól egészében
mégis hangulatos és kedves gesztus volt a zenekartól, Hacsaturján
Kardtánca azonban rendkívül feszesen és színgazdagon szólt.
Az együttes fantasztikus teljesítménye elsősorban talán
koncentráltságukból ered, ritkán hallani zenekartól ennyire
odaadó szeretetet. A legato náluk valóban ívelt, a piano halk,
és ha táncolni kell, akkor a keringő fantasztikusan szól.
Massenet Meditationjának játéka közben a prímás odafigyelt a
hangszín és a szenvedélyes hajlítások finomságaira.
A
magyar zenei anyanyelv egyik közismertebb népi dallama A csitári
hegyek alatt. Igazi remekszámba ment, mikor Kodály mesterművét
a legszakavatottabb énekesek, Benedekffy Katalin és Bakos-Kiss Gábor
előadásában hallhattuk. Kalocsai Zsuzsa primadonna ihletetten,
varázslatosan énekelte el Lehár Ferenc Cigányszerelem c.
operettjéből a Messze a nagy erdő slágerszámot. S bár a zenének
létezik egy olyan szegmense is mely az alkotók-előadók szándékától
függetlenül működik és hat, okkal feltételezhetjük, hogy
Kalocsai Zsuzsa azon ritka énekesnők egyike, aki a zene
„kezelhetetlen” lényegét is tiszteletben tartja. Nem
uralkodik rajta, nem akarja kisajátítani az érzelmi állapotot,
ami a dal mélyén a lényeg, hanem saját személyével hitelesítve
közvetíti azt. Hogy lehet-e ezt tanulni, vagy ehhez születni
kell, ki-ki eldöntheti magában.
Ifj.
Sánta Ferenc újfent bebizonyította, hogy egyszerre játssza a
legcsodálatosabb, legmagasabb színvonalú magyar népzenét, és
a világ zeneirodalmának legkiemelkedőbb hegedűműveit. Mintha
provokálná a fátumot, ahogy ezt valamikor Paganini, az „ördög
hegedűse” tette, elszánt makacssággal keresi, tanulja, és játssza
a szinte lejátszhatatlan hegedűvirtuóz számokat. A koncert végén
a hallgatóság felállva tapsolva köszönte meg a remek előadást
és éltette hazánk legkiválóbb cigányprímását.
Medveczky Attila
|
